Nem lehet leírni, csak érezni! 16 március 2019 Több, mint 350 fiatal vett részt az első nemzetközi Acamps Summer Festival-on Magyarországon.
Általános Gyűlés 2024: Shalom Közösség új Általános Tanácsot választ 22 augusztus 2024 A világ különböző részeiről érkezett az a 27 testvér, akiknek a feladata, hogy segítse az Általános Moderátort a Katolikus Shalom Közösség irányításában, ismerje meg a nevüket.
Moyses Azevedo megerősítette jelenlétét az 52. Eucharisztikus Kongresszuson Magyarországon 27 augusztus 2021 A Katolikus Shalom Közösség alapítója ott lesz az eseményen, ahol az Egyház többi képviselőjével és Ferenc pápával együtt megerősítik azt az igazságot, hogy Jézus köztünk van, hogy jelen van az Eucharisztiában, hogy erőt, reményt és örömöt ad nekünk erre az új időre.
SZŰZ MÁRIÁNAK, JÉZUS ÉDESANYJÁNAK HÉT FÁJDALMA 15 szeptember 2020 AZ ELSŐ FÁJDALOM Szűz Mária hittel hallgatja Simeon jövendölését Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, – amelynek ellene mondanak, a te lelkedet is tőr járja át, – hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”Lk 2,34-35 Áll a gyötrött Isten-anyja, Kín az arcát […]
Hogyan jelenik meg a Szentlélek, és hogyan tudom megélni a vele való kapcsolatot? 14 augusztus 2020 Hogyan jelenik meg a Szentlélek, és hogyan tudom megélni a vele való kapcsolatot? A megkeresztelés után valami változik bennünk. Mi változik? Az, hogy a Szentlélek temploma leszünk. Nagyon fontos, hogy ezután a Szentlélek folyamatosan bennünk él, bennünk lakik! Ő nem az, aki eljön néha meglátogatni engem. Ő nem az, akivel néha találkozom. Ő nem az, […]
A megszentelő lélek 29 május 2020 Amikor a Szentlelket hívjuk, általában az ő cselekedeteit kérjük, vagy valami segítséget kérjünk abban a pillanatban. Például: – szoktunk kérni bölcsességet egy vizsga előtt, hogy bölcsek legyünk. – szoktunk kérni megkülönböztetést egy nagy döntés előtt, hogy helyesen döntsünk. – szoktunk kérni fényt amikor nem jól látunk helyzeteket életünkben – szoktunk kérni erősséget, amikor gyengének […]
Jelen lenni Isten előtt: online és offline is 23 május 2020 Szeretném, ha ez az írásom olyan dolgokról szólna, hogy néhány kezdeti alkalom után minden zökkenőmentesen ment, és hogy ugyanúgy át tudtam adni magam a dicsőítésben Istennek, vagy arról is írhatnék, hogy a társaimmal ugyanolyan oldottan tudtam beszélgetni, mint ahogy a szokásos imaalkalmak után. De sajnos nem ez az igazság. Az igazság az, hogy küzdök. Nekem […]
„Mily szép a testvérek Online egysége!” 12 május 2020 Emlékszem az érzésre, amikor megtudtam, hogy a karantén mellett komoly szigorításokat vezettek be a miséket illetően. Nincs többé nyilvános mise; elképzelni sem tudtam nélküle az életet. Ezt követte az a felismerés, hogy imacsoport sem lesz egy darabig.
A HungaRio kávézó története 21 január 2020 A HungaRio kávézó története Interjú Anderson Da Silvával Sokan ismerjük a HungaRiót, a helyet, mely – többek között – a Shalom Katolikus Közösség Kávézója. Történetéről nemrég interjút készítettem Andersonnal, a Közösség vezetőjével. – Először is hadd kérdezzem meg Tőled: hogyan is született a Kávézó ötlete? – Már amikor Budapestre jöttünk, volt bennünk egy ilyen vágy. […]
A Tízparancsolat 22 november 2019 A Tízparancsolat szó eredetileg egy görög szóból származik, melyet a Septuaginta-ban használtak (az Ószövetség görög fordítása), és szó szerint “Tíz Szó”-t jelent. A zsidó-keresztény kultúrában ez a kifejezés szolgál arra, hogy kifejezze Isten törvényeit, melyeket a Sínai hegyen Mózesre bízott, ahogy a Kivonulás könyvében olvashatjuk, vagy a Hóreb hegyén, ha a Második Törvénykönyvet nézzük. MTörv […]