A föltámadott Úr engedte, hogy tanítványai megérinsék, evett velük és megmutatta sebeit. Teste mégsem kötődött már csupán a földhöz, hanem az Atya isteni uralma alatt álott. A keresztrefeszítés sebeit viselő feltámadt Krisztus már nincs térhez és időhöz kötve. Zárt ajtón keresztül tudott bemenni a házba, tanítványainak különböző helyeken tudott megjelenni, és olyan alakban, amelyben közvtlenül nem ismerték föl. Föltámadása, tehát nem a szokásos, földi életbe való visszatérés, hanem bemenetel egy új életmódba: “Tudjuk, hogy Krisztus miután feltámadott a halálból, már nem hal meg, s a halál többé már nem uralkodik ratjta” (Róm 6,9).

Természettudományos értelemben nincs bizonyíték Jézus föltámadására. De vannak nagyon erős egyéni és közösségi bizonyítékok, amelyek a jeruzsálemi eseményeknek akkor élő számos tanújától származnak.  Jézus föltámadásának legrégebbi bizonyítéka Szent Pál egyik levele, amelyet kb. 20 évvel Krisztus halála után írt a korintusiaknak: “Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt bűneinkért az írások szerint, eltemették és harmadnapra feltámadt az írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek” (1 Kor 15,3-6). Pál itt élő hagyományról tájékoztat, amelyet az ősközösségben talált, amikor két vagy három évvel Jézus feltámadása után-a feltámadt Úrral való személyes találkozása nyomán, amely életét megváltoztatta-maga is kereszténnyé lett. A tanítványok ...