Egy angyal hosszasan nézegette Istent. Valamit tartott a kezében, mosolygott, nézte, szívéhez szorította, és közben úgy tartotta, mintha a legtörékenyebb porcelánból való kincs lenne. Nem tudta elképzelni, mi lehet az, amit az Úr ennyire nagy szeretettel őrizget, azért megkérdezte tőle: -Uram, mi az, amit így szívedre ölelsz, és szeretően gondoskodsz róla? Isten elmosolyodott, és ezt felelte neki: -Ez a kincs egy közösség, amit régóta hordozok a szívemben. Akkor adom oda az embereknek, amikor a legnagyobb szükségük van rá. -És milyen közösség lesz? -Egy olyan időben születik meg, amikor sok a szomorúság, amikor az emberek kilátástalanok, amikor nincsen béke a szívekben, amikor az emberek közül sokan elfelejtenek engem, és nem hisznek bennem. -Uram, ilyen közösségekre mindig szükség van. Miben más ez ...