Hol van Isten a rossz döntéseinkben?

„Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog meg (Iz 54,10).” Sokáig azt gondoltam, hogy minden döntéshelyzet egy olyan próba, amelyben ha rosszul döntök, Isten elfordul tőlem. Úgy képzeltem, hogy bár megadja a szabadságot arra, hogy döntsek, ha elszalasztom az Ő […]

Jézus nyomában

A januári filmklub is egy megtéréstörténetről szólt. Talán nem is véletlen, hogy megint egy ilyen filmre esett a választás. A legutóbbi alkalommal egy korunkban játszódó történetet nézhettünk meg egy olasz sebészről, aki Isten vonzásába kerül, múlt szombaton pedig egy római tribunus istenüldözését majd istenkeresését láthattuk Krisztus korában. A magas rangú római katona a halott Jézus […]

Ha Isten úgy akarja …

Isten úgy akarta, hogy 2019.november 23-án leüljünk együtt filmet nézni a HungaRio kávézóban. A közösség egy tagja megkért, hogy vezessem az alkalmat. Igent mondtam, bár jómagam nem olyan régóta kezdtem el járni az új imacsoportjukba, ezért volt bennem egy kis bizonytalanság, izgulás. Mikor megérkeztem, szembesülnöm kellett vele, hogy ez az érzés nem is alaptalan. Ugyanis […]