Sua Busca
Categoria
Ordenar por




Magyar szentmise Rómában április 26-án

Szeretettel jelzem mindazoknak, akik jelezték részvételi szándékukat az április 27-i szentté avatás előtti magyar szentmisére, hogy a szentmisét április 26-án 18 órakor a Santo Stefano Rotondo templomban tartjuk, Isten Szolgája Mindszenty József bíboros egykori címtemplomában. A koncelebrációt Erdő Péter bíboros, a Magyar Püspöki Kar elnöke fogja vezetni, több magyar püspök atya és számos magyar pap és szerzetes részvételével. Papoknak lehetőség van koncelebrációra, albát és fehér stólát kell hozni. Az állandó diakónusokat is várjuk. A templom a Celio dombon található a Colosseum és a Lateráni-bazilika között. A templom előtti udvaron, tekintettel a résztvevők nagy létszámára, nem lehet majd parkolni. A szentmiséről az egyházi hírforrások (Vatikáni Rádió, Magyar Kurír, Új Ember) is tájékoztatást fognak adni, kérem azok nyomon követését. Üdvözlettel Németh László ...

Böjt és megtérés

Böjt és megtérés Béri László Renátó kármelita szerzetes előadása alapján   Nagyböjtben vagyunk, ez a nagyböjt el is indult valamivel és ez az indulás, nem más volt, mint Hamvazószerda. S azért érdemes innen kiindulni, amikor a nagyböjtről, megtérésről beszélünk, ugyanis a hamvazószerdai liturgiában hangzik el a meghívás a megtérésre. Abban a bizonyos szertartásban, amikor a pap hamut szór a fejünkre, vagy keresztet rajzol a homlokunkra.  Ez a hamuszórás gesztusa az, ami helyes, hiszen a zsidó szokás szerint hamut szórnak a fejükre, ezzel jelezve a bűnbánatot. A lelkipásztornak, amikor ezt a feladatot végzi, két féle lehetősége van arra, hogy mit mond. Az egyik az a bizonyos „Porból lettél és porrá leszel”, a Teremtés könyvéből, az egyik legfontosabb gondolat, a másik pedig ...

Evangelii Gaudium – P. Szabó Ferenc ismerteti Ferenc pápa apostoli buzdítását – 10. rész

A közjó és a társadalmi béke A Buzdítás negyedik fejezetének III. és IV. részében Ferenc pápa a közjó és a társadalmi béke kapcsolatát (217-237), illetve a társadalmi párbeszéd béketeremtő szerepét (238-258) világítja meg. Szent Pál a Galata-levélben (5, 22) a Lélek gyümölcseiről szólva így kezdi a felsorolást: „szeretet, öröm, békesség…” A pápa már hosszabban beszélt a szeretetről és az örömről, most a béke társadalmi szerepét fejtegeti. A társadalmi béke nem pusztán az erőszak hiánya, az erőviszonyok mindig törékeny egyensúlyának gyümölcse. Hamis lenne az a béke is, amely igazolná az adott igazságtalan társadalmi rendet, elhallgattatva vagy megnyugtatva a szegényeket, hogy beletörődjenek helyzetükbe, tehát míg a gazdagok kis csoportja élvezi a jólétet, addig a szegények a túléléssel küszködnek. A jövedelem igazságos elosztása, a szegények ...

Katolikus Shalom Közösség: Alapítók

Ha tíz évet visszamegyünk a Fortaleza-i Egyház fiataljainak lelki életében, mindig Isten kérésének érezzük, hogy a fiatalok konkrét és hatásos evangelizációt kapjanak. A Katolikus Karizmatikus Megújításon keresztül, az imádságban, a Szentlélek kegyelmében, Isten Igéjében, a szentség megélésében és a szolgálatban való mély elmerülésben, ez a felhívás elemi szükséggé vált, Jézus Krisztus Urunk Parancsává. Ahogy haladtunk utunkon, Jézus Urunk olyan bátor és eredeti, mint amilyen gyümölcsöző evangelizációra ihletett minket, hogy egy pizzázó és könyvesbolt által vigyük el Isten Igéjét a fiatalokhoz. 1982-ben, egy egyetemista fiatalokból álló tizenkét fős csoport úgy döntött, hogy lépést tesz a hitért és összefoglalja Urunk kérését, habár nem volt tapasztalatuk kereskedelmi vonalon és minden olyan anyagi feltételnek hiányában voltak, melyet a Mű igényelt. Az Isteni Gondviselés nem ...

Lelkiségünk

Mi mást tehetnénk Urunk,mint téged elveszve eszeveszetten szeretünk?  Átadjuk neked magunkat minden gyengeségünkkel és mindezek ellenére irántad való szeretetből a Te királyságod szolgái leszünk? (Hitvesi Szeretet Írása )   A Shalom lelkiségének alapját Jézus Krisztus feltétel nélküli „hitvesi” szeretete  és az evangélium radikális  megélése adja.  A Hitvesi szeretet egyesül az isteni akarattal,kivirágzik és megérik  az istennel való bensőséges kapcsolat  által, amit a mély személyes és közösségi imaélet segít elő. Az ima hatékony vezető a Szemlélődés,az Egység és az Evangelizáció területén. A lelki élet mesterei Avilai  Szent Teréz,aki megnyitotta az Úrral való benső egység útját a személyes,mindennapi és szemlélődő ima által, és Assisi Szent Ferenc az elszakadás és a teljes életátadás példája. Az Ige Ismerete,a szentségekben való buzgóság,az Eucharisztia és Szűz ...

Diakonia

A Diakonia  a Katolikus Shalom Közösség Általános Vezetőségének (Governo Geral)  székhelye, itt működnek a különböző szolgáltatások, titkárságok és a közvetlenül az általános moderátorhoz kapcsolódó szektorok. Ez a Shalom Mű szívének hívására jött létre, mivel  a  missziók különböző missziós,közösségi tevékenységet végeznek, a fiatalokkal való munka,az emberi haladás és a hivatás területein. A Diakonia a görög „diakoneo” szóból ered, ami a szeretetből végzet munka iránti tiszteletet jelenti, kényszer nélkül és Krisztus tanításának tökéletes megvalósítása által. A nevet Stanislaw Rylko bíboros javasolta 2006-ban, amikor meglátogatta a Shalomot, abban az időben tett erőfeszítéseket a Közösség az Általános Vezetőség székhelyének felépítésére. Aquiraz városában található, Fortalézától 27 km-re, itt kápolna, irodák és közösségi lakhelyek vannak. Épülete, környezete és ikonjai úgy készültek, hogy a szépségükkel  Jézus Krisztus menyegzői szeretetét ...

Shalom Evangelizációs Központ

A Shalom Evangelizációs Központ egy olyan épület, ahol a Közösség apostoli tevékenységeinek nagy részét végzi, így az imacsoportokat, Szentmiséket, élet a Lélekben szemináriumot  és egyéb kurzusokat itt tartanak. Ez egy olyan hely, ami a Karizma fényét árasztja és végső célja,hogy a személyeket a kereszten meghalt és Feltámadott Jézus Krisztussal való személyes tapasztalatra vezesse.  A Központ hatásának túl kell lépnie a fizikai falakon é a város szívébe kell belépnie. Az első Shalom evangelizációs Központ 1982-ben indult egy büfé építésével amivel a cearai főváros (Fortaleza) fiataljainak evangelizálása volt a cél. 1983-ban kibővítették és a „ Shalom da Paz” ( A Béke Shalomja) néven lett ismert,mivel a Béke Királynője plébánia területén helyezkedett el.  A mai napig létezik a Shalom da Paz Fortaléza városban ...

Tau

A Tau jelentése A Tau kereszt a görög T betű formáját viseli, ami egy keresztet jelenít meg. Szent Ferenc a Tau keresztet és annak jelentését az antonitáktól kölcsönözte, mely férfi szerzetesrendet 1095-ben alapítottak kizárólag arra a célra, hogy tagjai a leprás betegek gondját viseljék. A Tau kereszt a világi Ferences testvérek ismertető jegye szerte a világon. Szent Ferenc közeli ismeretségben volt az antonitákkal, mivel ők segédkeztek az Assisiben található leprásházban illetve a Szent Balázs kórházban is Rómában, ahol Ferenc később sok időt töltött. Szent Ferenc az antoniták közvetlen befolyása révén ismerkedett meg a Tau jelentésével, de ami a legnagyobb hatással volt rá, és ami révén a kereszt igazán kedvessé, majd végül saját jelképévé is vált, az a Negyedik Lateráni Zsinat ...

Shalomosnak lenni

„A mi Urunk, Istenünk, aki a világ minden szeretetét megérdemli, rajtunk keresztül szeretné megvalósítani művét: egy új művet, új úton. Ez az új út gyönyörű, és napról napra egyre erősebben érzem megvalósulásának csodáját a szívemben. Isten szeretné megajándékozni a világot teremtő erejének még erősebb megnyilatkozásával.” (Új Mű Írás) A Szentlélek minden alkalommal biztosítja az Egyháznak azokat a kegyelmeket, amik szükségesek ahhoz, hogy korunk kihívásira válaszoljunk. A karizma egyike ezen isteni ajándékoknak, melyek az Egyház megújulása és az Evangélium naprakész megélése céljából záporoznak ránk. Így a Shalom Karizma, ami Moysés Azevedo szívéből virágzott ki az 1982-es II. János Pál pápával való találkozása során, kinyilvánításra jutott a világ számára is. Isten embereket hívott meg arra, hogy felvállalják ezt a kegyelmet az életükben, ...
1 14 15 16