A sztori dióhéjban valahogy úgy néz ki, hogy Zita megkért, segítsek neki színdarabot írni. Miért is ne? Ilyet még úgyse csináltam! – gondolat-kiáltással igent mondtam, bár fogalmam sem volt, mire vállalkozom. Az elején gyorsan haladtunk és ez talán elbizakodottá tett minket. A következő alkalmak imái kemény figyelmeztetéseket és erőltetett, görcsös írást eredményezett. Ki is húztuk az ekkor született részeket. Valami nem jó. Valamit nem veszünk észre. Vakokká és süketekké lettünk? Mi hiányzik? Miért? Hogyan tovább? A határidő vészesen közeleg és mi topogunk egy helyben. Végül meghoztuk a döntést. Egy napot az imának szentelünk. Elmegyünk valahova, ahova a Lélek vezet, hogy Őt hallgassuk és megtaláljuk, mi okozza az elakadást.
Ennek a napnak a történéseit rejtettem az alábbi sorok közé.
Mária oltalma alatt indultunk neki a lelkinapnak, hogy Fiát hallgassuk, kövessük, megtegyük, amit kér tőlünk és megtanuljunk vízen járni.
- Akit te Szent Szűz a Szentlélektől fogantál!
Sok ügyetlenkedés csalt mosolyt az arcunkra (ha épp engedtük) a reggeli órákban. De mi is az, ami elindult Álta
la bennünk? Meghallottuk a hívást és kocsiba ültünk. A cél: ismeretlen. Majd Ő vezet! Persze a kormányt Zita fogta, az ő jogsija kézzelfoghatóbb. 🙂 Imádkoztunk, gondoltuk tudjuk az irányt. Mégis, mintha nem értenénk egymást. Vízpart, ez biztos. Nagymaros, vízpart, mini oltár, gyertya és belső nyugtalanság. Zita nem tud kikapcsolni, én is bajlódom az imával. A Szentlélek vezetését kérem: Ábrahám vándorlását olvasom, oltárt épített, majd tovább ment az Úr útmutatása szerint. (vö. Ter12,1-9) Összenézünk: tovább kell mennünk.
Gyönyörű helyeken haladtunk keresztül egyre felszabadultabban és egyre messzebb minden ismert településtől. Perőcsény! Jé, van ilyen hely a világon? Tartsunk ott egy kis pihenőt!
- Aki megmutatta Isten országát!
A faluban volt egy kis park játszótérrel. Rögtön gyerekek lettünk, bár sok játékot nem mertünk kipróbálni, hiszen nem ránk 
méretezték, azért a mérleghinta nem menekült. Jézus mondja, hogy ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek nem mehetünk be a mennyek országába. (vö. Lk 18,16-17) Boldogok voltunk, ugrándoztunk és nevettünk. Messze mindentől (még térerőm sem volt) azok lehettünk, akik valójában vagyunk: Isten gyermekei. Határtalan béke és öröm töltötte be szívemet és mindenben Őt láttam: a madarak énekében, a lágy szellő ölelésében, a napfény ragyogásában, a virágok tündöklésében…. Megértettem, hogy Általa érkeztem ide, Vele és Benne vagyok!! Vízen járni hívott, de örvénybe kerültem. Szeretetének örvényébe, mely egyre mélyebbre és mélyebbre húz és átjár teljesen. Beléptem a Szentháromság szeretetkapcsolatában, vagyis inkább elkezdtem megtapasztalni, mert engedtem, hogy gyermek lehessek álarcok és tabuk nélkül!
Imádkoztunk, majd kocsiba szálltunk, hiszen a felnőtté válást is meg kell élni. Éreztük, hogy közel a cél. Én kicsit feszült lettem és csendes. Mi lesz még? Hova hív? Mi a következő állomás? Tűnődésemből Zita kérdése rázott fel: Látod azt a templomot? Igen – feleltem. Oda kell mennünk! Így érkeztünk meg Bernecebarátiba. A templom egy domb tetején volt.
- Aki érettünk a keresztet hordozta!
Hosszú lépcsősor vezetett felfelé y alakban. Az elágazásnál a Megfeszített Krisztus. Beléptünk a templomkertbe, szembe egy szobor: Mária, a Béke Királynője! Megérkeztünk! Énekeltünk és hálát adtunk utunkért. Én bután néztem magam elé a fűbe. Miért pont ide? Mi van itt egyáltalán? Nem értem…. Hogy kapcsolódik ez a színdarabhoz? Éreztem, hogy Jézus szomorúan néz rám: Még mindig nem érted? Szégyelltem magam. Csendben feküdtem a pokrócon. Valóban vak vagyok! Az ég kék, süt a nap, énekelnek a madarak, minden békés és nyugodt. Ez Ő. Ez Ő! Ilyen Ő! Soha sehol nem fogom meglátni Őt ennyire tisztán, mint itt ebben az egyszerűségben. Hova tűnt a gyermeki egyszerűség, lelkesedés? Muszáj felnőttként ilyenné válni? Üres voltam belül, teljesen üres. Nem volt bennem semmilyen érzés, vagy gondolat.
Mindig, mikor a keresztet szemlélem, ugyanezt az ürességet érzem. A Mindent látom, a Szeretetet! Giccs nélkül, amilyen valójában: végtelenül egyszerű! Megértettem, hogy ha nem leszek hozzá hasonlóan egyszerű az életben, az imában, nem fogom hallani Őt és elvesztem a gyermeki tisztaságot, amit nem az évek száma határoz meg. Nem! Sokkal inkább az egyszerűség Benne. Egyszerűen engedni, hogy szeretve legyek. Csupán csak ennyi!
Az ég morajlott, vihar közeledtét jelezte. Lágy eső szitált. Zitával táncoltunk és énekeltünk: Mily nagy vagy Istenünk!
Éreztük, hogy most már tudjuk folytatni a munkát, csak helyet kell hozzá keresni. Ismét útnak indultunk. Márianosztrán hálát adtunk a Szűz Anyának és kértük közbenjárását a nap még hátralevő részéhez.
- Aki Téged Szent Szűz a Mennyben megkoronázott
Verőcén vacsoráztunk bőségesen, de olcsón. Fáradtak voltunk. Befejeztük az írást. Dicsőség Istennek! A Duna partján imádkoztuk egy tized rózsafüzért. Néztem a folyót és a naplementét. Boldog voltam!
Azt hiszem megtanultam vízen járni!
Tinku Dorottya