Megbocsátás
/Török István Izsák osbm előadása rövidített formában/
A.
Bibliai megközelítés
(Mt 18, 21-35)
Jézus csak úgy tudja megmagyarázni számunkra a megbocsátás lényegét, hogy ’belebújik’ az emberi gondolkodásmódba, s majd azt szembesíti önmagával, ráébresztve belső ellentmondásaira, s végül ’szétrobbantja’ azt isteni logikája erejével.
1. Jézus az emberi logikára, mentalitásra Péter kérdésére válaszolva reagál:”Uram, ha vét ellenem embertársam, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” (Mt 18,21). Jézus Péter „végesség”, „hányszor” logikájára a megbocsátás „végtelen”, „megszámlálhatatlan” logikájával válaszol. Isten a király, aki elszámoltat, számonkérést hajt végre egyik megvádolt szolgájával (mindannyian azonosulhatunk ezzel a szolgával). Ez a szolga, aki felelőtlenül gazdálkodhatott, 10000 talentummal tartozott gazdájának. Ez szinte visszafizethetetlen mennyiség. A szolga annyira kicsinyes, hogy a neki szintén, de csak csekély összeggel tartozónak nem engedi el a tartozást, ami csupán 100 dénár. A két mennyiség összehasonlításából derül ki a kétfajta logika: 10000 talentum szemben 100 dénárral, Isten végtelensége, határtalansága, „mindig”-je szemben az emberi végességgel, „hányszorral”!
2. Isten, a király logikája kezd megmutatkozni a szolga irányában: bár számonkérésről van szó, ezt az irdatlan mennyiségű tartozást is, de még a joggal kiszabható büntetést is elengedi:”Szabadon engedte, s adósságát is elengedte”(Mt 18,27). Elenged 10000 talentumot s nem veti őt börtönbe. Duplán szabad! A király nem kér letétbe semmit, nem kell neki kaució, nem kell semmiféle biztosíték, nem kéri azt, hogy a 10000 talentumot ledolgozza, semmit sem kér cserébe, hanem elengedi a tartozást és a börtönbüntetést is. De, érti-e a szolga ezt a „végtelenség-logikát”? Tanult-e saját esetéből? Megtanúlt-e úgy gondolkodni, mint a király, Isten? Ha már neki elengedték, képes-e ő is hasonlóképpen cselekedni? Az evangéliumi szövegből úgy tűnik, nem!
3. A szolga, akinek mindent elengedtek, aki élvezhetné a „dupla” szabadságot, képtelen megszabadulni a „hányszor-logika” fogságából. Ösztönösen, meggondolatlanul, „mintha-mi-sem-történt-volna” módon cselekszik:”Amikor kiment…találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki…a másik szolga leborulva kérlelte…de ő nem engedett…börtönbe vetette” (Mt 18,28-30). Nem fogja fel még a 10000 talentum és a 100 dénár közötti különbséget sem! Egyszerűen megragad a „tényeknél”, nem képes még a kölcsönösség elvét sem felismerni. Piaget szerint a megbocsátás „egy matematikai kölcsönösség /reciprocité de fait/ feladása egy ideális kölcsönösség /reciprocité de droit = azt tedd a másiknak, amit szeretnél, hogy neked is tegyenek/ érdekében. Megragad a tényeknél, azaz így gondolkodik: azért tartozom a királynak, mert nekem is tartoznak. A sok-sok „száz dénáros tartozást” ha összeadjuk, majd ki kell jönnie a 10000 talentumnak! A tartozás az elvégre tartozás! Az ideális kölcsönösség logikája szerint így gondolkodna: ha nekem ennyit elengedtek, ilyen irdatlan mennyiséget, akkor ennél kevesebbet simán el kell engednem, szóvá sem tehetném! Ha „megfizethetetlen” mennyiséget engedtek el nekem, akkor nekem is ilyen „végtelenül” sokat is, azaz „bármilyen” tartozást el kellene engednem! Nem a „hányszor” számit, hanem annak a királynak a „gesztusa”(végtelen mennyiséget elengedő), sőt, maga a király személye (ha így cselekszik velem, akkor nekem is hasonlóan kellene cselekednem, azonosulnom kellene személyiségével).
4. Ez a hányszor-logikában megragadt szolga a király gesztusára nem reagál, csak agresszivitással, projekcióval:”Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelt”(Mt 18,28). A király nagylelkű „külső” gesztusa nem hatol be ennek a szolgának a „szívébe”! Képtelen belőle „belső motivációt” kiváltani, pedig a megbocsátásban erre lenne leginkább szükség:”Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának” (Mt 18,35). Szívből megbocsátani, azaz bensőleg motiváltnak lenni. Worthington szerint a megbocsátás „fokozatosan növekvő belső motiváció, amely ki akarja javítani s fenn akarja tartani a kapcsolatot, miután maga a kapcsolat károsodott egy másik személy sértő magatartása révén”. Tehát az evangéliumi jelenet az embertől változást kíván: a király külső gesztusa jó lenne, ha bennem belső motivációvá alakulna, azaz „szívből” tudnák megbocsátani, hiszen én a királlyal azonosulok, az ő „végtelenség-logikáját” akarom követni s el akarom hagyni a „hányszor-logikát”, a „matematikai kölcsönösséget”!
5. Amikor megbocsátásról van szó, még akkor is, ha az „csupán” az emberek közötti szinten zajlik, valahogyan ott van benne Isten is:”Így tesz mennyei Atyátok is veletek”(Mt 18,35). Amikor megbocsátunk, eljutunk erre a sokszor nehéz, de mégis „emberileg” is felszabadító/megszabadító szintre, akkor belekóstolunk az „isteni” dimenzióba, a „mennyek országába”. Sőt, felfedezzük, hogy maga a megbocsátás „ötlete”, elgondolása is Istentől van, hiszen Ő volt a kezdeményező. A nem csupán „hétszer”, hanem „hetvenszer hétszer” ötlet az Ő szüleménye. Ő kezdeményez, Ő hívja a szolgát, Ő akarja megtanítani nekünk „saját logikáját”:”A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást”(Mt 18,23). Isten „akar”, Ő „kezdi el”! Isten tanítja, javasolja számunkra a megbocsátást. Ha rajtunk múlna, hasonlóképpen tennénk mint a 10000 talentummal tartozó szolga: ösztönösen, agresszíve, bosszúállóan, kicsinyesen cselekednénk, olyannyira, hogy kivetkőznénk még emberségünkből is, emberileg felismerhetetlenekké válnánk:”Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott”(Mt 18,31).
B.
Pszichológiai megközelítés
Sokan jutottak el addig a megállapításig, hogy „nincs kereszténység megbocsátás nélkül”. Tehát a kereszténység egyik lényeges aspektusa maga a megbocsátás. Az utóbbi 30 évben a pszichológiában is felfedezték a megbocsátás folyamatának pszichére tett pozitív hatásait. A megbocsátás olyan felszabadító folyamat, amely során a pszichés torzítások is megszűnnek, ezért több pszichológus külön terápiát dolgozott ki erre vonatkozóan.
A pszichológiai kutatások rámutattak arra, hogy a megbocsátáshoz bizonyos emberi szempontok szükségesek. Milyen emberi szempontokra van szükség akkor, amikor megbocsátunk?
1. Jó önismeretre van szükségünk. Önvizsgálatot kell tartanunk, hiszen mindenkiben ott van mélyen a bosszúvágy! Vizsgáljuk meg az evangéliumi negatív hősünket (nevezzük Bosszúálló Bálintnak), akinek 10000 talentumot elengedtek, de ő képtelen volt megtanulni az isteni logikát, s nem enged el, nem bocsát meg egy az ő tartozásához képest bagatell összeget! Bosszúálló Bálintnak milyen volt az önismerete? Nagyon rossz! Ösztönösen cselekszik, indulatos, megragadja a neki 100 dénárral tartozót, kegyetlenül bánik vele, pedig éppen az imént engedtek el neki iszonyú nagy tartozást! Úgy tűnik, még emlékezni sem képes! Elfelejti azt, amit nem is olyan régen tett:”A szolga leborult előtte és úgy kérte: Légy türelemmel irántam s mindent megfizetek neked”(Mt 18,26). Amit ő mondott, szó szerint hallja vissza:”Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked”.
2. Képesek lehetünk arra, hogy önmagam s mások helyzetét másképpen is láthassam, más lencsén keresztül tekintsem (reframing)! Nem szükséges ragaszkodni egy elképzeléshez, gondolathoz, amelyet a másikkal, a másik ember valóságával kapcsolatban kialakítottam. El lehet attól rugaszkodnunk! Azaz, a másikat ne csak azon a szemüvegen keresztül lássam, „aki nekem tartozik”. Az emberi kapcsolatok olyannyira kimeríthetetlen gazdagsággal rendelkeznek, hogy „jóval többek” annál, minthogy én a másikat „leredukáljam” egy „adóssá”, vagy egy kapcsolatot csak az „adósságtartozás” kategóriájába kényszerítsek. Az adósság-probléma lehet egy újfajta kapcsolatminőség kiindulópontja, egy emberibb reláció előzménye. Bosszúálló Bálint nem képes megragadni az alkalmat az „újrakeretezésre”, a szituáció s az abban szereplők más lencsén történő nézésére, szemlélésre, hanem erősen, csökönyösen ragaszkodik, tapad az „emberképéhez”, miszerint az ember nem más, mint „adós-adóssággal tartozó”. Rabja marad a „hányszor-logikának”!
3. El lehetne időzni az engem sértő ember értékein! A megismételt „légy türelemmel” kifejezés azt is jelezné, hogy „nézd, mennyire gyarló, hibát elkövetni hajlamos ember vagyok…ismerj meg tehát jobban, mert értékesebb vagyok én ennél a tartozásnál”. Képesnek kellene lennünk arra, hogy egy szituációban észleljük a humánumot, a mélyen emberit, azaz, ne csupán azzal foglalkozzunk, hogy az a valaki nekem tartozik, hanem hogy ugyanazt a hibát képes vagyok én is elkövetni, de azon tudok változtatni, képes vagyok fejlődni, alakulni! A másikban magamat kell észrevennem, empatikusan kell őt elfogadnom – talán emiatt az empátia-készség miatt ismétlődik meg a „légy türelemmel” kifejezés – s feltételeznem róla s ugyanakkor magamról is, hogy a változás lehetséges. Bosszúálló Bálint nem időzik el a neki 100 dénárral tartozó szolga emberi értékein, nem alakul ki benne az empatikus készség, szembemegy a megismételt kijelentéssel, s „türelmetlenné” válik. Képtelen tanulni saját, de mások hibájából is, nem alakul ki benne a belátás (insight), s másokban s a királyban is szomorúságot, haragot vált ki:”Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd”(Mt 18,33).
4. A megbocsátásban pszichológiai szinten is a szeretet nyilvánul meg! A szeretet ’nyelvezete’ a „túlzás”. Túlzás, amely nem pszichikai minősítés többé, hanem átlép a lelki valóságba. A pszichológiában a túlzások gyanút keltenek, a lelki valóságban ’természetesek’! A szeretet, a megbocsátás az, amit egy szülő adhat, felkínálhat gyermekének, mert szinte ’természetszerű’ – micsoda alkalom! -, s amit sohasem lehet visszaadni, meghálálni. Megbocsátani annyi mint szeretni, annyi, mint ’sohasem tudni visszaadni’. Szeretni annyi, mint túlzott mennyiségben adni, azt, amit egyáltalán nem érdemlek meg. A mindent „visszafizetek neked” /’panta apodószoi szoi’; ’omnia reddam tibi’/ sohasem lehetséges, mert annyira nagy ’aránytalanságról’ van szó. Bosszúálló Bálint erre a „túlzásra” sem képtelen, nem nyitott! Nála csak a ’bevált’ sablonok, ’banki autómaták’, ’házi pratikák’ működnek:”De ő nem engedett”(Mt 18,30). Aki nem enged, az nem képes megbocsátani, nem képes szeretni, az nem képes semi „túlzásra”!