Új valóságshow tartja lázban a honi sajtót. Már a címe is izgalmas: Ádám keresi Évát. És igen, senki nem árul zsákbamacskát, itt bizony egy csomó pucér szereplőt lehet nézni. Vajon mit szólnak ehhez a keresztények? Újabb gumicsont, amin lehet csámcsogni? Lehet felháborodni és aláírásokat gyűjteni? Indulhat a maxiprüdéria? Egyszóval, beismerjük: túl magas labda ez nekünk, naná, hogy lecsapjuk!

Mert mi is pontosan itt a baj? Mondok egy személyes tapasztalat
ot. Amikor kamaszokhoz megyek előadást tartani a szexuális önmegtartóztatásról, mindig van egy-két “vagány” srác, aki meg meri kérdezni azt, amivel azt gondolják, hogy majd zavarba lehet hozni engem. A “jó bőr” és a “fel kell próbálni” kifejezések gyakori visszatérők ezekben a kérdésekben. Zavarba nem szoktam jönni, maximum elszomorodom, mert azt látom, hogy nem teljesen értették meg a téma komolyságát.

Valami olyasmi érzés ez, mint amikor egy műértő ékszerész szomorúan nézi, ahogy a világ legértékesebb gyémántjával tengóznak a srácok a grundon. Ahogy ezek a fiúk beszélnek a lányokról, arról árulkodik, hogy nem tartják többre őket, mint tárgyakat, akiket Isten azért teremtett, hogy a vágyaikat kielégítsék. Megkockáztatom, hogy ha Ádám hallotta volna ezeket a mondatokat, bizonyára velem értett volna egyet. Ugyanis mit mondott ő, amikor meglátta Évát? Semmi olyasmit, amit ezek a srácok szoktak mondani, hanem azt, hogy “ez már csont a csontomból, hús a húsomból” (Ter 2,23). Mennyire másképp hangzik! Ádám ugyanis nem a “jó bőrt” látta Évában, akit lehet “tolni Záhonyig” (ahogy egy fiatal mondta egyszer nagy vagányan), hanem a társát, aki egyenlő vele. Akit nem csak egy éjszakára akar, hanem egy életre; akit nem “felpróbálni” kell, hanem odaadni magamat neki. Olyan valakit, akire támaszkodhat, aki egy életen át elkíséri. Két verssel később le is írja: “mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.” (Ter 2,25) Nem takargatták magukat, nem féltek a másiktól, mert eszükbe se jutott, hogy a másik tárgyként kihasználja őket a vágyai kielégítésére, hogy aztán félredobja.

Csakhogy történt valami, amit mi úgy szoktunk hívni, hogy bűnbeesés. És ez az idilli állapot megváltozott, a férfi és a nő közötti harmónia megtört. Olvassuk csak el: “Az Úr így szólt az asszonyhoz:…Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter 3,16) És pontosan ez történik. Mert amikor valaki csak a húst látja egy lányban, amit meg kell szerezni, mint egy skalpvadász, akkor ez az uralkodás, ez a birtoklás van a vágyai középpontjában. Pedig Isten eredeti terve nem ez. Ő nem tárgyat, hanem társat adott Ádámnak. A tisztaság, amit olyan sokszor emlegetünk, nem prüdéria, és nem is frigiditás, hanem azt jelenti, hogy Ádám szemével látunk: a másikban nem csak a testet, hanem a személyt, a páromat, akiért felelős vagyok, akinek odaadom magamat. Ezért akarunk visszatalálni az eredeti, paradicsomi állapothoz, ahol a szerelem még nem volt egyenlő a puszta szenvedéllyel, és a vágy nem kielégülni akart, hanem kiegészülni. Mondhatnánk, hogy ez egyszerű, hiszen ez a műsor is ezt teszi, csak le kell venni a ruhát. Ám sajnos ez nem így megy. Visszatérni egyedül a Szentlélek segítségével, és Isten eredeti tervének megvalósításával lehetséges.

Tedd föl magadnak a kérdést: hol valósul meg legtökéletesebben Isten eredeti terve, hogy a férfi ne csak önző vágyból, hanem őszintén szeresse a nőt, és ne csak a testét, hanem személyiségének minden szeletét elfogadja? A múltját, azt, aki volt, aki épp most, és aki majd lesz  vagy lehet belőle, hiszen ott van benne a kislány, a felnőtt nő, de ott van benne az anya is. Szóval hol? Igen, a házasságban. Minden más esetben valami kimarad, és fennáll a veszélye, hogy könnyen olyan tárgynak tekintem a másikat, aki akár a TV képernyőjéről is mosolyoghatna felém. Ezért gondoljuk, hogy a szexualitás és a meztelenség csak a házasságban érheti el az eredeti célját. A házasságban nem kell szégyellned magad, nem kell félned, és nem kell védekezned, mert társ vagy, és nem tárgy.

Hogy mi, keresztények, elleneznénk a szexet? Hogy lenézzük, szégyelljük, prűdek vagyunk? Épp ellenkezőleg: sokkal többre tartjuk, mint például ennek a műsornak a készítői. Szerintünk nem való tévéképernyőre, de nem való egyéjszakás kapcsolatokba se. A házastársak hálószobájába való.

Hodász András atya