Lisieux-i Kis Szent Teréz – A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz és egyháztanító
Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa tavaly október 18-án szentté avatta őket.
Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe (Kármel: a kármeliták házainak elnevezése arra emlékeztetve, hogy a 12. századtól a szentföldi Kármel hegység a remeték lakhelye lett, akik később rendbe tömörültek – a szerk.), és Teréz is minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencéves korában kérte felvételét a nővérekhez. 1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja.
1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, s amikor imádsága meghallgatásra talált, az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megnövekedett a vágy, hogy a bűnösök megtéréséért éljen, „napról napra lelkeket mentsen”. Szinte megszállottan a lelkek utáni vágytól, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita apácák kolostorába. A Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó elé térdelt. A kérésre azonban a pápa is csak kitérő választ adott. Teréz válaszul felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel bármit tehet, csak öröme teljék benne. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett fogadalmat. Ágnes anya (Pauline, Teréz nővére) kívánságára 1895-ben kezdte el írni lelki életrajzát.
Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte, azonban magányosság gyötörte és kételyei voltak. 1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de készségesen ült le a bűnösök asztalához, s szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé. Lelki életrajzát halála után Egy lélek történetecímmel könyv formában is megjelentettek.
Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem, szeretlek.” Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben jót akarok tenni a földön maradottak számára!”
Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.
Mit tanít az egyház legfiatalabb doktora? Mi az ő kis útja?
Az Istenhez vezető kis úton a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása; a magunkkal szembeni igazság és saját élettörténetünk elfogadása.
A kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez.
A kis út a felebarát szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte.
„Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban.” (Kis Szent Teréz)
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Assisi Szent Ferenc
Október 4-e szentje: Assisi Szent Ferenc. Minden idők egyik legnépszerűbb szentje, már életében legendák születtek róla, alakja számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. XVI. Benedek pápa az „életszentség óriásá”-nak nevezte.
Ismeretlen itáliai festő: Assisi Szent Ferenc (1224 előtt)
Ferenc az 1180-as évek elején született. Posztókereskedő édesapja az észak-itáliai város leggazdagabb embere volt, Franciaország iránti szeretetéből becézte kisfiát, akit Jánosnak kereszteltek, Francescónak, vagyis kis franciának.
A húszéves Ferenc egy hadjárat során megsebesült, s foglyul ejtették. Szabadulása után visszatért Assisibe, és fokozatosan felhagyott a nagyvilági élettel. Megtérése meghatározó mozzanata volt találkozása egy leprással, valamint a San Damiano-templomban átélt misztikus élménye, amikor Krisztus háromszor így szólt hozzá a keresztről: „Ferenc, menj, és javítsd meg omladozó házamat!”
Giotto: Szent Ferenc a San Damiano keresztje előtt imádkozik
1208-ig remeteként élt, majd egyre többen csatlakoztak hozzá. Ő azonban nem mert a saját elgondolása szerint életszabályt adni társainak, ezért valamennyien a Szent Miklós-templomba mentek, ahol az oltáron ki volt téve az evangéliumos könyv. Ferenc találomra felütötte a könyvet, és erre a helyre talált: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között!” (Mt 19,12). Ekkor felkiáltott: „Testvérek! Ez a mi életünk! Ez a mi regulánk! Menjetek hát, és tegyétek meg, amit hallottatok!” Mindez 1209. április 15-én történt. Ez a nap a ferences rend születésnapja.
Néhány év alatt a testvérek száma elérte az ötezret. Ferenc Rómába ment, és III. Ince pápa jóváhagyását kérte életformájukra. A pápa érezte, hogy Ferencet Isten világosította meg és indította el útján.
Ferenc és szerzetestestvérei az Angyalos Boldogasszony-kápolnában, vagyis a Porciunkulában telepedtek le. A kápolna körül gallyakból építették a kunyhóikat a testvérek. Ferenc a szegénységet úgy tekintette, mint „Krisztus menyasszonyát”.
A Porciunkula-kápolna
A Porciunkula-kápolna (a portiuncula szó jelentése: „kicsinyke osztályrész”) Assisitől délre, a városhoz közeli erdőben állt. A 6. században épülhetett, a 13. század elején a Monte Subasió-i bencések birtoka volt. Szent Ferenc 1208 körül helyreállította a romos kápolnát, mely jelentős hellyé vált életében. 1209. február 24-én, Mátyás apostol ünnepén itt hallotta meg a szegénység evangéliumát (Lk 9,3–5). 1211-ben a bencések neki ajándékozták. A melléje épített „kolostor” lett a ferences rend ősi anyaháza. A kápolna körül tartotta évenként, pünkösdkor a rendi káptalant.
A rend tagjainak száma tovább növekedett. Mikor Assisi egyik nemesi családjának fiatal leánya, Klára is Ferenc követői közé állt, megszületett a ferences közösség női ága, a klarisszák rendje.
Ferenc tekintélyét mindenki elismerte, ezért békét tudott közvetíteni a sokféle háborútól gyötört világban. 1210-ben Assisiben az addig viszálykodó ellenfelek, Guido püspök és a város vezetői az ő hatására „örök békeszerződést” kötöttek egymással, Arezzóban megakadályozta a polgárháborút. A keresztes hadjáratoknak is véget akart vetni, és az iszlámot nem karddal, hanem prédikációval akarta megtéríteni. Két sikertelen út után 1219-ben sikerült eljutnia a szaracénok közé. A szultán megcsodálta ezt a rendkívüli embert, meghallgatta a prédikációját, de a megtérésre nem volt hajlandó. 1220-ban Ferenc a Szentföldre is ellátogatott.
Ferenc megtérése pillanatától haláláig odaadó tisztelettel követte és hirdette a megfeszített Krisztust. 1224-ben, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén az Alverna-hegyen imádkozott, amikor Krisztus csodálatos módon megújította szenvedésének jegyeit, a szent sebeket szolgájának testében.
Giotto: Szent Ferenc stigmatizációja
Szent Ferenc nem volt tudós, ő maga nem olvasta a Szentírást sem, mégis olyannyira magában hordozta annak szellemét, hogy művelt teológusok csodálkoztak el a szentírás-magyarázatain. Egy domonkos teológus így nyilatkozott róla: „Ennek az embernek a teológiája tisztaságával és emelkedettségével a sas szárnyalásához hasonlít, amihez mérten a mi tudományunk hason csúszik a földön.”
Ferencben mély tisztelet és csodálat élt Isten teremtett világa iránt. Költeménye, a Naphimnusz nem pusztán gyönyörködés a természet szépségeiben, hanem Ferenc belső lelki érésének gyümölcse.
Assisi Szent Ferenc: A teremtmények éneke (Naphimnusz)
Magasságos, mindenható, jóságos Úr, tied a dicséret, a dicsőítés, az imádás és minden áldás!
Egyedül téged illetnek, Magasságos, mindezek, s nincs ember, ki méltó lenne kimondani nevedet!
Áldott légy, Uram, minden teremtményeddel! Főképp napfivér úrral, vele világítasz nekünk, ő a nappal! Milyen szép és nagy fénnyel ragyogó: ó, Magasságos, folyton rólad tanító!
Áldott légy, Uram, holdnővérért és a csillagokért, az égre alkottad őket, fényesnek, értékesnek és szépnek!
Áldott légy, Uram, szélfivérért, a levegőért, a borús, derűs és mindenféle időért, mellyel teremtményeidet élteted!
Áldott légy, Uram, víznővérért, ki tiszta és oly hasznos, drága és alázatos!
Áldott légy, Uram, tűzfivérért; az éjszakát világítod be általa, szép és vidám, van ereje s hatalma!
Áldott légy, Uram, földanya-nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat és füvet!
Áldott légy, Uram, mindazokért, kik szeretetedért másoknak megbocsátanak, s bajban, megpróbáltatásban kitartanak! Boldogok, kik békességgel tűrnek, győzelmi koszorút kapnak, Magasságos, tőled!
Áldott légy, Uram, testihalál-nővérünkért, ki elől élő ember el nem menekülhet, jaj azoknak, kik halálos bűnökben halnak meg! Boldogok, kikre a halál szent akaratodban talál, nekik semmit sem fog ártani a második halál!
Dicsérjétek Uramat, áldjátok hálával, és szolgáljátok nagy alázattal!
(Tőzsér Endre SP fordítása, amely Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájának magyar fordításához kapcsolódóan jelent meg.)
II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánította Szent Ferencet.
Giotto: Szent Ferenc a madaraknak prédikál
Halála előtt Ferenc megáldotta testvéreit, felolvastatta Jézus búcsúbeszédét, és még egyszer átnyújtott a jelenlévőknek egy-egy falat kenyeret. Ezután megkérte őket, hogy vetkőztessék le, és fektessék le a puszta földre – azt akarta, hogy a végső szegénység legyen a halotti ruhája. A halált „Isten hozott, Halál testvér!” felkiáltással fogadta, és énekelve adta vissza lelkét az Úrnak 1226. október 3-án a Porciunkulában.
Giotto: Szent Ferenc halála
Alig két évvel később IX. Gergely pápa a szentek sorába iktatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, október 4-i dátummal.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Magyar Kurír
Jézusról nevezett Avilai Nagy Szent Teréz szűz és egyháztanító
Jusepe de Ribera: Avilai Szent Teréz (1644)
Teréz 1515. március 28-án született Avilában szülei tizenegyedik gyermekeként. Korán kezdett olvasni, tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt. Gyermeki lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete szeretett volna lenni. Később, tizennyolc éves koráig mégis nagyvilági életet élt, tudatában volt szépségének és komolyan foglalkoztatta a férjhez menés gondolata.
Személyének, szellemességének és magatartásának varázsa már gyermekkorában megmutatkozott, és ezt a művészetet, hogy „embereket megvidámítson, és nevetésre indítson”, haláláig megőrizte.
1533-ban döntött a szerzetesi hivatás mellett, majd apja akarata ellenére belépett az avilai Megtestesülés kármelita kolostorba. 1537-ben tett fogadalmat. A kolostori életet komolyan vette, a kemény önsanyargatás miatt többször súlyosan megbetegedett. Eközben azonban életszentsége csöndben egyre növekedett.
A Megtestesülés-monostor Avilában
Az 1553-as évtől egyre többször jelentkezett életében a szemlélődő imádság kegyelme, és belső élete misztikus magasságokba emelkedett. Teljes erejével azért küzdött, hogy a szívét „összhangba hozza” Krisztus szívével. Isten valósága olyan erővel tört rá, hogy gyakran a legnagyobb kín és gyönyörűség egyszerre kerítette hatalmába.
Többször látták a nővérek, hogy a templomban egy méter magasan lebeg a padló felett és az arcából különleges fény sugárzik. Ő maga azt kérte Istentől, őrizze meg a kegyelem külső megnyilvánulásaitól, s vezesse őt más utakon. Mindig józan kritikával élt a rendkívüli jelenségekkel szemben, nehogy a képzelet játékát misztikus víziónak lássa.
Közben sokat szenvedett a gyanúsítások és megnemértés miatt. Magával szemben is bizalmatlan volt. Gyóntatója parancsára kezdte leírni lelki élményeit. Visszaemlékezve ezt írta erről az időről: „Az, amit addig éltem, az én életem volt. Az pedig, ami ekkor kezdődött, Isten élete bennem.”
A hagyomány szerint egy szeráf az isteni szeretet tüzes lándzsájával döfte át a szívét (transverberatio). Közvetlenül azután, hogy Isten a misztikus egyesülésben magához vonta, így vélekedett: „A tökéletesség legmagasabb foka nem az elragadtatásokban, nem is a látomásokban van, hanem abban, hogy akaratunk tökéletesen beleegyezik Isten akaratába.”
Francesco Fontebasso: Szent Teréz extázisa (18. század)
Teréz a tökéletességre törekedett. Mindenekelőtt „igen hűséges akart lenni a rendi regulához”, a kármelita életet a maga eredeti szigorában akarta megélni, mert megtapasztalta, hogy mennyire eltávolodtak az eredeti kármelita szellemtől. Miután engedélyt kapott a pápától és az avilai püspöktől, pénz nélkül látott kolostorépítéshez. Első alapítása, az avilai Szent József-monostor 1562-ben nyitotta meg kapuit. Teréz pedig lehúzta a saruját, és nevet változtatott: ettől fogva Jézusról nevezett Teréz volt a neve.
Sokan szembeszegültek vele, és sokan és nagy lelkesedéssel csatlakoztak hozzá. Támasza volt többek között Keresztes Szent János, aki mellette állt akkor is, amikor a kármelita rend sarus ága 1575-ben elkeseredett támadást indított ellene.
Szent Teréz és Keresztes Szent János a Szentháromsággal (17. század)
Teréz egyszerre volt szent és zseniális szellem. Egyik kolostor építését követte a másik. Nagy diplomáciai érzékkel tárgyalt, épületeket tervezett. Kolostorai építését maga irányította, és saját kezével varrta nővérei számára a szerzetesi habitust. A „szegény, bűnbánó” beteges, gyenge apáca haláláig tizenhét női és tizenöt férfi kolostort alapított a sarutlan kármeliták számára.
Teréz kemény, harcos természet volt. Azt mondta: „Soha nem fognak meggyőzni valamiről, ha a lelkiismeretemmel ellenkezik, még ha az egész világ vonul is fel ellenem!” Egy másik rend főnökének pedig ezt írta: „Már régóta nem esett olyan nehezemre semmi, mint a Kegyelmed sorait olvasni. És soha nem esett olyan jól széttépnem egy levelet…”
Szent Teréz-ábrázolás 1576-ból
Ugyanakkor derűjét semmi nem tudta beárnyékolni. Azt kívánta, hogy ez a derű uralkodjék az összes kolostorban. „Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől!” A környezetében sem tűrt meg szomorú arcot: „Isten őrizzen a szomorú arcú szentektől!” Verte a tamburint, énekelt, verselt, és vidám kedélyével mindenkit felderített. Ha valaki emiatt szemrehányást tett neki, így válaszolt: „Erre mind szükség van, hogy elviselhessük az életet.”
Öregségében is friss és fiatalosan szép maradt. Belső harmóniájának titka azokban a szavakban rejlik, melyekkel magát szokta bátorítani: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!”
Juan Correa: Szent Teréz (17. század)
Életének utolsó napjáig viselte a sok utazás, az alapítások, a legkülönfélébb tárgyalások terhét. 1582. október 4-én éjjel halt meg Alba de Tormes kolostorában. (Spanyolországban épp ekkor vezették be a Gergely-féle naptárreformot, ennek következtében az évforduló következő évben már október 15-re esett.) Utolsó láza csak az egész életét átható tűz folytatásának és beteljesedésének látszott, amely isteni türelmetlenséggel várta azt az elragadtatást, amelyet az emberi természet már nem bír elviselni. Szeretettől izzó élete jelképeként nyughelyén, Alba de Tormesban ma is épen őrzik a szívét.
Művei a lelkiségi irodalom és a spanyol széppróza klasszikus alkotásai:Önéletrajz, A tökéletesség útja, A belső várkastély.
Bernini: Szent Teréz extázisa (1647–52.)
V. Pál 1614-ben boldoggá avatta. XV. Gergely 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Néri Fülöppel együtt avatta szentté. VI. Pál 1965 szeptemberében a spanyol írók védőszentjévé nyilvánította, 1970. szeptember 27-én Sziénai Szent Katalinnal együtt egyháztanítóvá avatta.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei
Magyar Kurír