capasershalom

„A mi Urunk, Istenünk, aki a világ minden szeretetét megérdemli, rajtunk keresztül szeretné megvalósítani művét: egy új művet, új úton. Ez az új út gyönyörű, és napról napra egyre erősebben érzem megvalósulásának csodáját a szívemben. Isten szeretné megajándékozni a világot teremtő erejének még erősebb megnyilatkozásával.” (Új Mű Írás)

A Szentlélek minden alkalommal biztosítja az Egyháznak azokat a kegyelmeket, amik szükségesek ahhoz, hogy korunk kihívásira válaszoljunk. A karizma egyike ezen isteni ajándékoknak, melyek az Egyház megújulása és az Evangélium naprakész megélése céljából záporoznak ránk. Így a Shalom Karizma, ami Moysés Azevedo szívéből virágzott ki az 1982-es II. János Pál pápával való találkozása során, kinyilvánításra jutott a világ számára is. Isten embereket hívott meg arra, hogy felvállalják ezt a kegyelmet az életükben, és így egy különleges hivatást kapjanak, melyet Shalomnak hívunk.

A Shalom Hivatás megélése a Közösség szívében egy tapasztalaton alapul: annak megtapasztalásán, hogy találkozunk Jézus Krisztussal, a Feltámadottal, akit megfeszítettek a kereszten. Ahogyan János evangéliumában olvashatjuk:

„Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: „Békesség nektek!” (János 20,19) – ami annyit tesz: Shalom! Jézusnál ez az üdvözlés a Béke igazi kinyilvánítása, az az óhaj, amely minden lelki és materiális áldás kívánságát magában hordozza: azt a tökéletes boldogságot, amit a Messiás hoz el nekünk. És végül, ez valóban a teljes megváltás kihirdetése és adományozása” (A Szabályzat Bevezetője).

Jézus Isten békéje a világnak, az az igazi és utánozhatatlan Béke, ami az emberiség sajátja lehet. Ahogyan azon az estén Krisztus küldte az Ő apostolait, hogy az emberek szívébe ültessék ezt a Békét, úgy ma a Shalom hivatásban élőknek az a küldetésük, hogy ugyanezt a Békét életükkel és tanúságtételükkel hirdessék. „Shalomosnak lenni” annyit tesz, hogy a Szentlélek ereje által a Béke apostolai és követei vagyunk és elvisszük Krisztust azokhoz, akik várnak rá.

Azoknak, akiknek meghívásuk van a Shalom Hivatásra, Isten az elmélkedés, az egység és az evangelizáció útját jelöli ki.

A Feltámadotton való elmélkedésen keresztül fakad az erő az evangelizáláshoz. Az így megerősített Közösség erőfeszítéseket tesz, hogy hatékonyan, bátran és kreatívan hirdesse a mi Urunk, Jézus Krisztusnak a változatlan és megismételhetetlen Örömhírét. Ahhoz, hogy a Hivatást megéljük, még mindig szükséges, hogy elmerüljünk a lelkesítő szeretetben az első keresztény közösségek példájára, tükrözve az Atya, a Fiú és a Szentlélek között megvalósuló szentháromságos egységet.