“Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?
Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön. Dicsőíteni fog a
mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában, és
folyókat a sivatag földön, hogy inni adjanak népemnek, választottaimnak. A nép,
amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.” Iz 43, 19-21
Isten mindig újat teremt, mindig valami újat hoz létre az ember szívében, mindig vágyja
megújítani az ember életét. Isten mindig, minden pillanatban munkálkodik az emberben, és
új utat készít, hogy az ember rálépjen arra, kövesse azt,mert Isten ezen az úton akarja
elvezetni az embert a tökéletes boldogságra, a szentségre, az örök életre.
A Shalom hivatásban az Úr mindannyiunkat ennek az újnak a megélésére hív. ” A nép
amelyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.” Mi vagyunk ez a nép! Mii
vagyunk azok, akiket Isten magának választott, meghívott,és saját magának formált, és
minden egyes nap formál, és akiket megajándékoz ezzel az új úttal,ezzel az új művel, ami –
mint minden ami az Isten szívéből jön- csodálatos és teljesen egyedi. Isten szíve ég a
vágytól, hogy megszentelje és boldoggá, teljessé tegye az embert, hogy az ember valóban
az legyen amire teremtetett: szent és boldog, és hogy a szíve egyesüljön az Isten szívével.
Ezért adja ezt az új utat Isten a Shalom karizmában.
Moysés azt mondja az írásokban: “ez az út olyan, mint Jézus útja: szükséges hozzá a
bátorság, az áldozat és a lemondás, mert ez az út a kereszt útja, hogy megtapasztalhassuk
a Feltámadást.” Kereszt nélkül nincs feltámadás! A feltámadás erejének és örömének
megtapasztalásához először meg kell tapasztalnom a keresztet, egyesülve Jézussal, aki a
kereszten mutatta meg az irántunk való szeretete mélységét és tökéletességét. Ez az út a
boldogság útja; azonban nem a földi, hanem a túlvilági boldogságé. Azé a boldogságé, amit
a világ képtelen adn,i azé a boldogságé, ami ellenkezik az emberi és a világi logikával. Míg a
világ az tanítja az embernek, hogy a boldogság abban áll, hogy minden kívánságunkat
kielégítsük,hogy legyünk a magunk urai, hogy saját magunk döntsünk az életünkről a saját
érdekeinket követve, átgázolva másokon, addig Isten új útra hív: “… aki követni akar engem,
tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét minden nap és kövessen engem. Mert aki meg
akarja menteni életét, elveszíti azt, és aki elveszíti életét énértem és az evangéliumért,
megmenti azt.” (Mt 16, 24-25)
Isten logikája és tanítása pontosan az ellenkezője a világénak: ahhoz hogy boldog legyek,
meg kell tagadni önmagamat,le kell mondanom önmagamról és a saját akaratomról, hogy
szabaddá lehessek az akaratom, a testem kívánságai, a vágyaim, az érzékeim, a világ, és
az önzésem rabszolgaságából.
” Utat készítek a sivatagban, és a pusztában folyókat.” Isten a sivatagba vezeti az embert, a
pusztában akarja megmutatni neki ezt az újat, az új utat, az új életet, hogy az ember a
sivatagot megjárva csodálhassa az Isten dicsőségét és kegyelmének nagyságát. A sivatag
pedig az a hely, ahol az embernek semmije sincs: nincs víz, nincs étel, nincs árnyék, nincs
kényelem; a sivatagban az ember megtapasztalja, hogy mennyire erőtlen, hogy mennyire
képtelen bármire is a saját erejéből; és ebben a sivatagban engedi Isten hogy az ember
megértse, hogy egyedül Tőle függ, hogy Istenen és az ő kegyelmén kívül semmi másra
nincs szüksége, hogy minden ereje Tőle jön. Ebben a pusztában érti meg az ember, hogy
ahhoz, hogy valóban boldog és szabad legyen, el kell hagynia az “ÉN” túlzott fontosságát a
“MÁSIK”-ért, hogy a valódi szabadság és boldogság titka az, ha nem félek mindent
elveszíteni, mindenről lemondani, mindent odaadni,hogy végre üressé válhasson a szívem a
világtól és önmagamtól, és csordultig betöltekezhessen az Istennel és az Ő akaratával.
Ez a feltámadás öröme! Először meg kell halnom önmagamnak, hogy Krisztussal együtt
megtapasztalhassam a feltámadás erejét és boldogságát. Isten nem mondja, hogy először
kihozza a népét a sivatagból, hogy boldoggá tegye őket – épp ellenkezőleg! Isten a
pusztában vezeti a népét,hogy ott adjon új életet nekik, hogy ott árassza rájuk az élő víz
folyamait. Isten az övéit a pusztába vezeti az Ő végtelen szeretetéből és irgalmából, hogy az
ember minden egyes nap megtapasztalhassa a Szentlélek erejét és működését, aki erőt ad,
aki életet formál a halálban, a kereszten. Mindez Isten műve! Az ember képtelen lenne
véghezvinni ezt az újat. A Szentlélek az, aki az Ő erejével feltámasztotta Krisztust a halálból,
és aki nekünk is, az Ő gyermekeinek, a feltámadást adja minden nap.
Isten azonban, aki tiszteli a szabadságomat, nem tesz semmit az én beleegyezésem nélkül
és akaratom ellenére. Ahhoz, hogy megtapasztaljam ezt az új életet, ezt a feltámadást,
először engednem kell, hogy Isten a sivatagba vezessen. Rá kell hagyatkozom az Ő
kezeire, és bízni az Ő vezetésében. Ehhez pedig bátorságra van szükségem: engednem
kell, hogy Isten megtisztítson a régi embertől, a régi ember szokásaitól, a bűneimtől, a
tisztatalanságomtól. Ez hosszú és fájdalmas folyamat, de hinnem kell,hogy végül Isten
győzedelmeskedni fog bennem! Ebben a győzelemben bízva és Isten kezeire hagyatkozva
pedig teljes szívemet belé kell helyeznem abba, amit Isten alkot bennem: új utat, új embert,
új életet, hogy a feltámadás öröme ragyogjon az életemben, és hassa át teljes lényemet,
hogy ugyanezt a Feltámadást, amit megtapasztaltam, elvihessem az életemmel azoknak,
akik nem ismerik az Isten szeretetét és irgalmát.
Ehhez a műhöz és a feltámadáshoz pedig egyetlen út vezet: az imádságé. Az imádságban
válok képessé arra, hogy engedjem Istent belépni az életembe, és formálni a szívemet. Az
imádságban ismerem meg Istent és ismerem meg, hogy ki vagyok, és hogy kivé akar Isten
formálni. Az imádságban Isten közel jön hozzám, és Ő lesz erős a gyengeségemben. Az
imádságban vezet Isten először a pusztába, ott pedig a feltámadásra. Engednem kell az
imádságban, hogy Isten megérintse a szívemet és formája azt, megtisztítsa, és
megszentelje azt egy egész életen keresztül, hogy az legyek, amire teremtve lettem:
boldog, Istennel teljes, és Szent!
Forrás: Barta Johanna Mária