Shalom

Az egység útja

comshalom

A Közösség úgy érzi arra hivatott, hogy a Szentháromság Szeretetközösség Egységét tükrözze.

A béke az embernek Istennel, önmagával, másokkal, az egész teremtéssel való kibékülését jelenti. A béke a Szentháromság szeretetközössége, mely életünkben testesül meg és ezt a Keresztre feszített és Feltámadott Jézustól kaptuk.

Karizmánkban a Béke melyet a Keresztre feszített és Feltámadott Jézus szemlélése által kapunk, a közösségi életbe az Egység megélése által kerül be.

Ezen a ponton, az egység kapcsán eszembe jut Isten útja életemben. Isten tapasztalásától és az isteni barátság művelésétől kezdve, az Úr elvezet az adás igaz útjára. Egyszerűen megértettem: ahhoz hogy Istennel való közösségemben növekedjek, nélkülözhetetlen a testvéreimmel való közösségben növekedés. Megéreztem, hogy Istennel való közösségem arra késztetett, hogy átadjam életemet a többieknek. Megértettem, hogy egyetlen szeretet létezik, és ahogy nőtt Isten iránti szeretetem, úgy nőtt bennem az igény, hogy másoknak szenteljem magamat. Amint egyre inkább másoknak szenteltem magamat, úgy nőtt bennem az Isten iránti szeretet.

Lassan felfedeztem a boldogság és béke titkát, melyet nem találtam meg az önmegvalósítás keresése közben. Egy olyan életben melyet önmagamért éltem és a többiek a boldogság reményében hozott terveimben voltak fontosak. Egy ilyen könnyű úton nem találtam meg. A boldogságot és békét úgy találtam meg, hogy elfeledkeztem önmagamról és fenntartások nélkül átadtam magamat Istennek és a többieknek. Ez az önátadás nem mérhető az én mércémmel és korlátaimmal. Mérce nélkülinek kell lennie, mint ahogy engem is mérce nélküli Szeretettel szeretnek.

Az Evangélium szavai egyre nagyobb jelentőséget kaptak számomra, nagyobbat, mint valaha, megértettem a SZERETET, IGAZSÁG, ÉLET szavak igazi jelentését.

Moysés Louro de Azevedo Filho 

A Katolikus Shalom Közösség alapítója


Comentários

Aviso: Os comentários são de responsabilidade dos autores e não representam a opinião da Comunidade Shalom. É proibido inserir comentários que violem a lei, a moral e os bons costumes ou violem os direitos dos outros. Os editores podem retirar sem aviso prévio os comentários que não cumprirem os critérios estabelecidos neste aviso ou que estejam fora do tema.

O seu endereço de e-mail não será publicado. Campos obrigatórios são marcados com *.

Az email címet nem tesszük közzé.