Böjt és megtérés
Béri László Renátó kármelita szerzetes előadása alapján
Nagyböjtben vagyunk, ez a nagyböjt el is indult valamivel és ez az indulás, nem más volt, mint Hamvazószerda. S azért érdemes innen kiindulni, amikor a nagyböjtről, megtérésről beszélünk, ugyanis a hamvazószerdai liturgiában hangzik el a meghívás a megtérésre. Abban a bizonyos szertartásban, amikor a pap hamut szór a fejünkre, vagy keresztet rajzol a homlokunkra. Ez a hamuszórás gesztusa az, ami helyes, hiszen a zsidó szokás szerint hamut szórnak a fejükre, ezzel jelezve a bűnbánatot. A lelkipásztornak, amikor ezt a feladatot végzi, két féle lehetősége van arra, hogy mit mond. Az egyik az a bizonyos „Porból lettél és porrá leszel”, a Teremtés könyvéből, az egyik legfontosabb gondolat, a másik pedig így hangzik „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” . Mi a porból lettél porrá leszelt, inkább a temetéseken szoktuk alkalmazni. Most inkább arról beszéljünk, hogy „térjetek meg és higgyetek az evangéliumban”, mert az evangélium eredeti görög szövegében, ez így található meg. Ég és föld a különbség a két mondat között, sajnos, hogy magyarul ezt így fordították ez a latin fordításból származik, a felszólítás a bűnbánatra, a penitencia. Így fordította le Szent Jeromos, azt a görög felszólítás, hogy metanoiten , vagyis „Térjetek meg!”. Ez akkor okoz nehézséget, amikor azon gondolkodunk, hogy hogyan is tartsunk bűnbánatot, ezzel azonban magára a cselekedetre irányulunk, a csinálni akarásra. Ugye a Nagyböjt sokaknál ebből áll, hogy kellene valamit csinálni, amit eddig nem csináltam. Legalább 40 napig most csináljak valami pluszt, így megmaradunk a csinálás felszínes szintjén. Tehát a „Térjetek meg…!” sokkal többet jelent, magasabbra mutat.
Egyébként a Nagyböjt sokaknál úgy kezdődik, hogy az elején megfogadnak mindenfélét, hogy nem esznek csokit, nem néznek tévét, nem esznek húst, nem csinálnak ezt meg azt, és a vége felé jönnek vissza ugyanazok az emberek, hogy ez mennyire nem sikerült nekik. Ezért megjelenik az egészben a frusztráció, a bűntudat, hogy nem sikerült a Nagyböjtöm. Annyira elszomorít, amikor ezt hallom, mert megmaradtak a csinálás szintjén.
Nem arról volt szó, amit a „Térjetek meg…!” kifejez, ezt mindjárt kifejtjük. Ők ezzel a csinálással, megmaradnak ezen a vallásos, folklór felszínen, valamit csinálni kellene, valamiről le kellene mondani, de hogy miért?, hát mert Nagyböjt van, csupán ezért?? Egyébként ezeknek a plusz lemondásoknak, vannak mindig hátul ütői. Ugyanis, akinek nem sikerül, annál megjelenik a frusztráció, bűntudat, akinek sikerül valamiért, abba nagyon könnyen beférkőzik a gőg a „nekem sikerült!” érzés. Tehát a Nagyböjt sokkal több dologról szól, mint ezek a fogadalmak!!!
Méghozzá arról, pontosabban, azzal a meghívással, amivel kezdtük, hogy „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” és a megtérés, nem azt jelenti, hogy kezdj el valamit csinálni!
A megtérésnél a görög szót kell először értelmeznünk, ami a görög metanoia szóból ered. Noia az elmét jelenti, vagyis gondolkodás, a meta pedig a valamin túlit jelent, mint például a metafizika is azt jelenti, hogy a fizikán túli dolgokkal foglalkozik. Vagyis a metanoia azt jelenti, hogy túllépés egy bizonyos gondolkodásmódon, meghaladása a régi gondolkodásmódunknak és belépés egy új gondolkodásmódba.
Ez sokkal mélyebben és sokkal előbb van, mint bármilyen csinálási szint!!! A Nagyböjt nem arról szól, hogy mit kell csinálnod és mit nem, hanem arról, hogy állj meg és vizsgáld felül, hogy hogyan gondolkodsz!!! Mi van legbelül, mi mozog benned. A megtérésre való meghívás, pedig azt jelenti, hogy lépj túl bizonyos gondolkodásmódokon, és akkor meg fogod látni, hogy fejlődni fog az Istennel való kapcsolatod, a belső békéd, a tetteid, minden fejlődni fog, hogyha benned más gondolkodásmód van. Tehát a csinálás szintje előtt lejövünk a lényeghez, lejövünk oda, ahonnan minden indul a gondolkodásunkhoz.
Meg kell kérdeznünk önmagunktól, hogy ez, hogyan lehetséges. Mit kell tennem ahhoz, hogy kialakuljon ez az új gondolkodásmód? Ehhez a legnagyobb segítség a meghívás következő része, azaz „Térj meg és higgy az evangéliumban”, mondhatnánk úgyis, hogy higgy az evangéliumban és meg fog változni a gondolkodásmódod, így lehetne ezt a Jézusi meghívást értelmezni. Ugyanis, ha elhiszed azt, amiről az evangélium beszél, változni fog a gondolkodásmódod, változni fog az, ami benned van.
Ehhez meg kell néznünk, mi az, hogy evangélium, miben kell hinnem, mi az ami átalakít? Szintén a görög nyelvet hívjuk segítségül, ugyanis az eu angelion, az eu a jó, az angelion, pedig mint hír, az angelion szóból pedig jön az angelios, vagyis küldött, vagyis hírvivő. Tehát az evangélium, az nem más, mint jó hír, vagyis örömhír. Ez a szó, mint evangélium már Jézus korát megelőzően benne volt a görögben, azonban akkor a görög városokban, amikor egy hadvezér vagy fontos személy érkezett, azt előre kihirdették, ez volt euangelion, vagyis egy jó hír.
Keresztény értelemben, mi a jó hír? Itt egy kicsit össze kell foglalnunk a hitünket. (Egy példával szemlélteti ezt az atya) Képzeljük magunk elé, hogy a 3. században vagyunk, hogyan is foglalná össze ezt a jó hírt egy görög/római polgár, egy másiknak. Mit mondhatott neki? Például így kezdhette, van egy Isten, egy! erre a „kolléga” máris elbizonytalanodhatott, ugyanis abban az időben a többistenhit volt elfogadott. Nem csak egy ez az Isten, hanem ez az egy Isten még SZERETI az embert! Ezek a mondatok ebben a korban, egy görög-római vallásban felnőtt embernek, hatalmas változásokat jelentettek, hiszen ismervén ezeket a vallásokat, az ő istenképeik gyökeresen mások voltak. Ugyanis ezek az istenek, nem foglalkoztak az emberekkel, vagyis nincs ilyen, hogy szeretik az embereket és gondot viselnek rájuk. Miről volt szó ezekben a vallásokban?
Arról, hogy ezek az istenek leszállnak az Olimposzról, de csak azért, hogy jókat szórakozzanak az emberekkel/embereken. Jól ismerjük ezeket a mítoszokat, amikor lejön a mitológiai isten nagyon ritkán emberi, annál inkább állati alakot öltve, úgy tesz, mintha teste lenne és szórakozik az emberekkel, amikor pedig kiszórakozta magát, akkor visszamegy az Olimposzra. Azonban egy pillanatra sem jelenik meg az, hogy szeretnék az embereket, szeretettel gondolnának rájuk, vagy gondoskodni, akarnának róla, ezektől az istenektől félni kell, mert ugye pl. Zeusztól félni kell, mert bármikor lecsaphat a villámaival, ezzel erősítetve meg az áldozatot követelő Isten képet. Ugyanis, ha az áldozatot bemutattuk, akkor nem fog lecsapni, megáldja a termésünket, nem küld rosszidőt… stb., innen fakad az emberben élő negatív Istenkép, mert ez az Isten büntet. Ebből fakad az ősbűn félre értelmezése is, hogy Isten büntet minket, korlátozza a szabadságunkat. Ezt használta ki a Sátán az Édenkertben, ezt adta az embernek alapul, hogy Isten korlátozza a szabadságotokat, nem engedi, hogy egyetek minden fáról?, én bezzeg nem korlátozlak benneteket, válasszátok inkább ezt. Tehát az ember belsejében él ez az alapvető Istenkép, hogy az Isten haragszik és Őt ki kell engesztelni áldozatokkal. Ez bármennyire is az emberi szívből származik, mégsem tudja 100%-osan kielégíteni az emberi szívet. Ezért nekünk nem elég az ilyen vallás, nem ilyet akarunk, de mégis ha csak ilyenről hallottunk, akkor ilyenben élhetünk.
Kereszténység ezt az egész dolgot megfordítja, tehát nem mi mutatunk áldozatot Istennek, hanem Isten az, aki áldozattá lett értünk. Nem Ő az, aki megharagudott ránk és ki kell engesztelnünk, hanem mi haragudtunk meg Rá és Ő engesztel bennünket, a kinyilatkoztatási istenkép ezt az egészet megfordítja. Jézus feláldozza magát értünk, hogy ezen az áldozaton keresztül megmutassa, mennyire szeret minket. Az embernek kell az áldozat, nem az Istennek! Ezt a fontos gondolatot pedig Nagypéntek közeledtével tisztítsuk meg, ugyanis nem az Atyának kellett Jézus fájdalma! Megdöbbentő, mert úgy gondoljuk, hogy az Atyának a vér kellett, és amikor meghalt a kereszten, akkor ezzel minden rendeződött?? Az Istenre ezt vetítjük rá?? Ő nem ilyen! Olvassuk el az evangéliumot, térjünk vissza az evangéliumhoz, nézzük meg, hogy Ő milyen. Hogy lehetne ilyet feltételezni arról, aki maga a szeretet, akinek nem az áldozat kell, hanem, aki a fiával együtt bevállalja ezt, hogy kinyilatkoztatom az embereknek a szeretetem jelét, ha kell a fiam halála árán, de én vele együtt szenvedek. Az Atya egy pillanatra sem hagyta el Jézust!! Gyönyörű előképe ennek az áldozatnak, Ábrahám és Izsák története (ld.Teremtés 22, 6-13) Itt is Ábrahám végig Izsák mellett van, nem fölötte, nem mögötte, MELLETTE, a fiával megy és nehezen megy vele.
Isten gondolata így érthető meg, ha kell elmegyünk eddig, de ott ment végig Jézus mellett. Meg kell tisztítanunk az egész Isten képünket, különösen Nagypéntek közeledtével, nem egy megnyomorító Istent kell elképzelnünk!! Ez a szeretet, ami ebből a cselekedetből átszűrődik, ez az alap, amiért olyan gyorsan terjedt el a kereszténység annak idején. Az a legmélyebb üzenet, hogy ez az Isten szeret, hogy gyere, jöjj haza az Atyai házba, mert ez az Isten szeretni akar Téged! Ő hazavár, az otthon melegébe, ahogy a tékozló fiút várta az atya, öleléssel vár és nem arcul csapásokkal, nem szemrehányásokkal, ez a mi Istenünk! Ez volt az alapja a gyors elterjedésnek, ugyanis ez az Istenkép, sokkal elfogadhatóbb volt az emberek számára, betöltve egy olyan űrt, amit előtte nem is ismertek. Betöltött egy olyan szeretetet, amilyen nekem kellene, ahogy én arra a szívem legmélyén vágyakozom, és még azért, mert azok a keresztények, akik ezt megértették, ezt hitelesen tudták közvetíteni!!!!!! Nem a külsőségekkel mutatták ezt meg, hanem mindenek előtt ezt megélték egymás között. Tehát hogy juthatott el, ez a kis feltörekvő mozgalom oda, hogy egy egész Római Birodalmat meghódítson? Ugyanis Constantin császár 313-ban felismerte, hogy körülötte olyan mértékben elterjedt, hogy feladta a harcot a kereszténységgel szemben. Nagy politikusként felismerte, hogy nincs értelme az üldözésnek, ezzel államvallássá tette. Azonban itt kezdődött el az állam és az egyház összekapcsolódása, amiből aztán kialakult az a sok elsekélyesedés, elvilágiasodás. Azonban ez egy történelmi dolog, ezen már nem tudunk változtatni. Manapság, azonban minél jobb lenne visszatérni a valódi keresztény értékekhez. A vallásunk ugyanis nem lehet eszköz abban, hogy előrébb jussunk a társadalomban! Vigyáznunk kell korunk divatjaira, ugyanis ezzel felhígul a hitünk! Vigyázzunk! Nagyon jól tudjuk, hogy az Egyház néha sokkal többet fejlődik üldöztetések alatt, mint a jólét idejében. Tehát a jólét az Egyház részére nem mindig jó, mert az üldöztetés, vagy a teher igenis előrébb mozdíthat bennünket, könnyebben magunkra találhat az Egyház, kicsit jobban a lényegre figyel.
Így térünk vissza a gondolathoz, hogy aki elhiszi ezt a szeretet, az már képes befogadni az evangéliumot. Ennek az evangéliumnak az első üzenete, hogy van ez az Isten , aki elküldte a fiát, mert szeret engem. Minden cselekedete ennek az Istennek a tiszta, önzetlen szeretetéből fakad. A világ teremtésétől elkezdve, a világ végéig mindent azért csinál, mert tiszta szeretetből szereti az embert. Istennek nincs elvárása, Istennek nincs „szüksége” ezekre, Ő tiszta szeretetből teszi, nem valami hátsó szándékból.
Csupán azért teremt, mert tiszta szeretetből szeret minket, látjuk ezt a Fiú elküldésében. Ugyanis nem azért volt, hogy a Fiú kijavítsa azt a hibát, amit Ádám és Éva elkövetett. Miért küldte el az Atya a Fiút? Mindenekelőtt azért, hogy bebizonyítsa nekünk mély szeretetét, ahonnan minden cselekedete indul.
Nincs más dolgunk, minthogy megpróbáld elhinni azt, hogy szeretve vagy az Isten által, és hogy ez ne csak ilyen elgondolásra, hitre alapuljon, Isten fokozatosan bizonyít. Például, megteremti a világot, kiválasztja a zsidó népet, elküldi a fiát, aki meghal, ezek mind bizonyítékok, hogy higgyünk abban a mondatban Isten szeret minket. Nincs más motivációja, nem azért küldi el a Fiút, hogy kiengesztelje a bűnt.
Ugyanis azokkal a felvetésekkel, hogy Istent megsértettük és ki kell engesztelnünk, ezzel elanyagiasítjuk a kegyelmet, mintha ez egy adósság volna, mintha az Atya vezetne rólunk egy bankszámlát, ahol minden bűnünk egy deficitként jelenne meg és ezt az egész életemben törleszteni kell, amit Jézus letörlesztett.
Azonban ez Jézussal nem vezet egy szeretetkapcsolathoz, hanem csak hálálkodást okoz bennünk, de Jézus szeretete és tevékenysége nem ebben merült ki. Az Atya nem azért küldte a Fiút, hogy visszafizettessen valamiféle adósságot, csakis a szeretetét próbálta bizonyítani ezzel. Az Atya szeretetének legnagyobb jele az, amire most készülünk a húsvéti misztériumban, Jézus kereszthalála és feltámadása.
Ez személyesen, irántad való megnyilatkozása, a legbeszédesebb bizonyítéka ennek a szeretetkapcsolatnak, maga a megváltásunk titka, ami szintén ebben fejeződik ki. Erre máris felmerül a kérdés bennünk, hogy mitől vagyok megváltva? A bűneinktől? Szerintem még mindig követünk el bűnöket. A pokoltól? Ez szép és jó, de jelenleg igen messze áll tőlünk. Hát akkor mi az amitől meg vagyunk váltva? Pontosan attól a szorongástól, attól a legbelső félelmemtől, hogy ennek az egésznek, amit életnek hívunk nincs értelme, hogy bele lettünk vetve ebbe a világba. Ki az, aktit megkérdeztek arról, hogy meg akar-e születni, erre a világra?
Engem nem, csak ide bele lettünk vetve ebbe az egészbe, itt élek, csak létezem, úgy tűnik, hogy létezem, ebben a világban vagyok, ha megcsípem magam fáj, tehát valami van. Ebből nagyon könnyen jöhet az a lét szorongás, az a bizonytalanság, hogy de miért? Ennek mi értelme van? Miért élek, születek, és halok majd meg valamikor? Csak azért, hogy reprodukáljam magam? Nem biztos, hogy az emberi szív számára ez kielégítő, valami hiányt, valamiféle szorongást, valami megmagyarázhatatlan űr és üresség van minden emberben. A szorongásunk legmélyebb oka az, hogy nem találjuk ezt az értelmet: hogy miért vagyunk? Hol találjuk meg erre a választ, ha jobban belegondolunk, mi enyhítené ezt az űrt, ezt a létszorongást? Az enyhít leginkább, ha találnék valakit, aki engem szeret.
Mindig ide lyukadunk ki, hogy van valaki, aki engem szeret és én szerethetek, ebben a tapasztalatban mégis érdemes élni. Mégsem szorongok annyira, mert szeret engem valaki és én is szeretem őt. Ez az, ami alapot ad, hogy van értelme annak,hogy a földön éljek, mégis csak van értelme reggel felkelni, mert az összes többi kis tapasztalat, például, hogy lett egy új Ipad-em, ami jó, oké, de örülök neki 3 hétig és aztán visszajön a szorongás, hogy nem töltött be, hiába van a birtokomba, értelemet nem adott az életemnek. Ezzel szemben egy szeretetkapcsolatban ott már valamit érzek, hogy igen ez az élet.
Érint benne olyan mély pontokat, amire azt mondom, hogy jó élni, hogy van értelme ennek az egésznek, de itt van az pontosan, hogy az emberi kapcsolatokban is megtapasztaljuk ennek a végességét, hogy az az emberi pár szeressen engem bárhogy, kiderül, hogy mégsem tud úgy, ahogy én arra a szívem legmélyén vágynék és ugye újabb szorongás jelentkezik, hogy miért nem szeret engem úgy ez a valaki, ahogy szívem mélyén vágynék?
Marad mindig egy magány, egy meg-nem-értettség, a legharmonikusabb párkapcsolatokban is. Akkor mi ez? Azon kezdünk el gondolkodni, hogy bennünk van a hiba, nincs ennek értelme? Ha lemegyünk a dolgok legmélyére, akkor felismerhetjük, hogy én azt szeretném, hogy engem mindig, mindenhol és minden ellenére szeressen.
Ha lenne egy ilyen, azt mondanám, hogy nem szorongok többé, hogy van értelme az életemnek, hogy ebbe a földi világba mégis csak jó létezni, de amikor belegondolok, hogy nagy valószínűséggel ilyen nincs, mert kerestem és nem találtam sehol, akkor újra szorongok emiatt. Na ide tör be a kereszt, ide tör be a megváltás. Mit jelent a megváltás, hogy megszabadulsz ettől a legalapvetőbb szorongásodtól, hogy nincs olyan szeretet, amire a lelked mélyén a legjobban vágynál? Ide van belekiáltva a szürke hétköznapjaidba, hogy de VAN!! Van ilyen valaki, aki olyan szeretettel szeret, amilyenre Te a szíved mélyén vágyakozol, amit te a leginkább elvársz, amit te a legjobban szeretnél, ez egyedül az Isten szeretete, egyedül az Övé. Egyedül Ő képes úgy szeretni, ahogy az teljesen betölt Téged. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen férjed, feleséged és senkid, hanem pont azt jelenti, hogyha meg van ez a tökéletes szeretet Isten felől az életemben, akkor elkezdenek működni az emberekkel való kapcsolataim.
Mert többé nem várom el senkitől, hogy úgy szeressen, ahogyan csak az Isten tud és ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek szerzetesnek és apácának kell lenni. Nem azok a szerzetesek, akik próbálnak erről tanúságot tenni. Tehát Isten tudja, hogy Ő az a valaki, aki be tudja tölteni a szeretetével a szíved legmélyét és Neked minden áron el akarja mondani. Minden módon próbálja megmutatni ezt nekünk, Jézus is ezt próbálja felénk közvetíteni. Jézus, amikor eljut az életének erre a pontjára, hogy meg akarják ölni- nem az Atya akaratából, hanem politikai és vallási okok miatt kellemetlenné vált a vezetők szemében, mert lázadást, bomlást szított politikai és vallási szinteken.
A vallás és a politika szimbiózisa ezt eredményezte. Ott van a Getsemáni kertben, és ott jön be pontosan a kérdés, hogy mit csináljak, hogyan mutassam meg a szeretetemet ezeknek az embereknek, hiszen ezért jöttem, és ekkor születik meg a húsvéti misztérium. Megszületik a döntés, hogy úgy mutatom meg a szeretetemet, hogy a kezükbe adom magam, mert ha elmenekülök, akkor a tanítványok azt mondják, hogy igen ez a mester ennyi volt, ez a mester hazudott, elmenekült és így nem beszélhetnénk szeretetről, mert ez gyávaságot mutatott volna. Mit tehetett volna még Jézus?
Megmutathatta volna magában az isteni mivoltot, hiszen meg is mondja, hogy nem kérhetnék-e Atyámtól 12 légió angyalt? Hiszen benne van az Istenség, csak kiüresítette Önmagát, olyan volt, mint egy közülünk, de az Istenségével járó mondjuk „képességeket” nem nagyon használja, csak bemutatja, ad pillanatokat belőle, de nem használja teátrálisan. Azonban megtehette volna, mondjuk a kereszten is, hogy leszállt volna a keresztről, sebei meggyógyulhattak volna és Pilátusékat, Kajafásékat a lába elé helyezhette volna. Ez a kereszt legnagyobb kísértése, csodát várnak tőle, azt várják, hogy leszálljon, hogy bizonyítson, csak nagyon jól tudta, hogyha ezt meglépi, akkor nem megtérés lesz, és nem viszontszeretik Őt, hanem beállnak az erősebbnek mutatkozott erő mögé, de ez nem a hit és a szeretet!! Jézus nem ezt akarja, hanem személyes, egyéni szeretetkapcsolatot akar.
Ő megtérést akar, nem sorban állást a magasabb erő mögé. Így marad az az opció a Getsemáné kertben, hogy „Atyám legyen a Te akaratod!” és odaáll az eláruló Júdás elé és ezzel, hogy beleegyezik ebbe, megmutatja a szeretetét. Megmutatja, hogy ha megöltök is, ha megkínoztok is, akkor is továbbra is szeretlek Benneteket és ezért lett a kereszt a szeretet legnagyobb bizonyítéka. Tehát, hogy miért tesszük ki a kereszteket, a templom tetejére? Ferenc Pápa pont tegnap beszélt erről, és mondta azt, hogy nem valami dísz, amit fel kell tenni az oltárra, és nem státusz szimbólum, nem ékszer.
Hanem az Isten irántam való szeretetének a cáfolhatatlan bizonyítéka!! Miért tesszük ki a templom tetejére, miért tesszük ki a falra? Hogy állandóan emlékeztessen arra, ha szoronganék, ha újra betör az életembe, az hogy nincs értelem az életemnek, hogy nem szeret senki, egyet kell tennem, ahogy Avílai Teréz Anyánk mondja: „Nézzetek a megfeszítettre!” „Szegezzétek szemeteket oda föl”, mert ott van a bizonyítéka annak, hogy feltétel nélkül szeretve vagy. Ez a megváltás, ez a húsvét. Szeretve vagy és ha ebbe kételkedsz, nézz fel a keresztre, mert ott van ennek a bizonyítéka, láthatod ezt a valakit, aki a legmélyebb vágyaid szerint szeret, aki ennél jobban, minthogy meghal értem nem tudja elmondani azt hogy mennyire szeret. Egy mindenható Isten sem volt képes ennél többre, nincs tovább, ennél szemléletesebben már nem lehet elmondani azt, hogy mennyire szeret téged, hanem el kell fogadni, bele kell rendülni ebbe a hírbe, hogy ennyire szeretve vagyok, ezzel a gondolattal érünk el az örömhír közepébe, hogy szeretve vagyok és ez Nagypénteken, a kereszten bizonyítást nyer.
Ezzel a képpel láthatjuk, hogy az Egyház Nagypénteken megszületett. Ugyanis a Húsvét és a Pünkösd fényében a keresztények visszamentek a kereszt alá és ott értették meg, hogy ez az Isten mit adott a számukra. Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy elsiklunk a Nagypéntek felett, és csak a feltámadásra koncentrálunk. Ahogy Pál is kiemeli a korintusi híveknek, hogy „Nem akarok másról tudni, csak a megfeszítettről”, miért mondja ezt? Mert a feltámadásban alapvetően nem látszik a szeretet, dehogy az Isten meghal az emberért, az nem szokványos dolog, ebben nyilvánul meg az Ő szeretete, a kereszt alatt, azon a véres arcon, azon a megfeszített testen. Pontosan azért, mert ott látom, hogy igen erre voltál képes értem, így akartad bebizonyítani azt, hogy szeretsz engem. Ezt a kereszt alatt látom, ezért születik a kereszténység Nagypénteken, ezért fontos, hogy keresztutat járjunk, és hogy ne felejtsük el a Nagypéntek misztériumát, így kap értelmet a feltámadás.
A Jelenések könyvében megjelenő Krisztus, hogy jelenik meg? Sebekkel, azért hogy ezt a szeretet soha el ne feledjük, ahogy Tamásnak is, meghagyta Nagypéntek jeleit, sebeit. Igen mutatja, hogy feltámadtam, de el ne felejtsétek, hogy én mennyire szeretlek benneteket. Mert nem szabad belefeledkeznünk abba a tudatba, hogy annyira szeret, hogy feláldozta magát értem, ez Nagypénteken látszik, és az a valaki, aki ennyire szeretett engem, az ÉL, FELTÁMADT és BENNEM LAKIK. Ez a feltámadás üzenete. Benned lakik, erre jó példa, ahogy Pál szólítja meg a híveket, testvéreim Krisztusban, ebben a „ban” van az egész misztika, Ő benned és te Benne. A Krisztusban megélt élet, nem valahol máshol van, hanem benned és te Ő benne és ez a kapcsolat nem a testi szemeim számára látható, hanem a hitem, a szeretetem szemeivel látom Őt.
Ez egy fontos mozzanata, hiszen tudjuk, hogy a testi látás nem volt elegendő Jézus korában sem, hányan látták Őt a saját szemeikkel, mégsem hittek Benne, még a tanítványok között is voltak kételkedők. Hiszen tudjuk, hogy nem sokat jelentett feltétlen, az hogy Vele töltöttek három évet, és látták mindennap a két szemükkel, mégsem volt bennünk elég a hit és a szeretet.
Te a hited és a szereteted által sokkal mélyebb kapcsolatba kerülhetsz Vele, mint akik látták Őt, ne irigykedjünk hát rájuk. Jézus itt és most él benned, és a hited és szeretet által nagyon mély kapcsolatotok lehet.
Az evangélium tartalma az, amit most ünneplünk Húsvétkor, Krisztus meghalt és feltámadt értem, hogy bebizonyítsa nekem, hogy szeretve vagyok általa. És akkor térjünk vissza az elejére, hogy ha van ez a jóhír, hogy van ez a szeretet, ami teljesen betölti a szívem minden vágyát, akkor ha ezt elhiszem, a jó hírt, akkor bekövetkezik az életembe a gondolkodásmód váltás, az az a megtérés.
Természetesen ez nem egy pillanat, hanem egy életre szóló folyamat. A gondolkodásmód váltásban lehetnek mérföldköveink, de ez általában egy szép hosszú folyamat, ami egy életre szól. Megtérés, gondolkodásmód váltás, hogy jött be az életembe, úgy hogy lett valakim, elhittem, hogy ez a Krisztus meghalt értem, annyira szeretet.
Ettől automatikusan megváltozott a gondolkodásmódom, már attól is hiszen azt hittem nincs remény, nem szeret senki, de most kiderült, hogy nem, mert van valakim, aki szeret, van valakim, aki elfogad, tehát változik. Épp olyan, mint amikor valaki házasságot köt, a házasságkötés előtt magamra gondolok, hogy velem mi van, hogy nekem mi a jó.
S amikor valakivel összekötöm az életemet, automatikusan elkezdem az életem megváltozni, ha jót akarok ennek a kapcsolatnak, el kell kezdenem arra gondolni, hogy mi jó neki, az ö életének mi a jó, az ő érzelmei hogy vannak? Tehát az eddigi csak magamra fókuszáló gondolkodásmód megváltozott, amikor lett valakim, lett egy párom, akkor a horizont kinyílt kettőnkre, most már másra is kell figyelnem. A kereszténységben lett egy kapcsolatod az Istennel, akkor változik a gondolkodásmódod. Változnak az életem hozzáállásai, mert elhittem az evangélium üzenetét, hogy szeretve vagyok, ennek a következménye a megtérés, az erkölcsi életem változása, a tetteimnek a változása, mind ennek a kapcsolatkötésnek a változása, mert elhittem az evangélium örömhírét.