67. Az evangélium arra hív, hogy ismerjük meg szívünk igazságát, , hogy láthassuk mire alapozhatjuk biztonsággal az életünket. Rendes körülmények között a gazdag ember biztonságban érzi magát a gazdagságában, és azt gondolja, hogy ha a gazdagsága veszélybe kerül, egész földi életének értelme szertefoszlik. Maga Jézus is szólt erről az esztelen gazdagról szóló példabeszédben, amelyet arról a magabiztos emberről mondott, aki balga módon nem gondolt arra, hogy még aznap meghalhat.
68. A gazdagság semmiről nem biztosít téged. Sőt, amikor a szív gazdagnak érzi magát, annyira önelégült lesz, hogy nem hagy helyet Isten szavának, hogy szeresse a testvéreit, vagy hogy örüljön az élet jelentősebb dolgainak. Ezzel megfosztja magát a nagyobb javaktól. Ezért nevezi boldognak Jézus a lélekben szegényeket, akiknek szegény a szívük, és az Úr állandó újdonságával be tud térni hozzájuk.
69. Ez a lelki szegénység nagyon szorosan kapcsolódik ahhoz a “szent közömbösséghez”, amelyet Loyolai Szent Ignác javasolt, amelyben szép, belső szabadságra tehetünk szert: “Szükséges ezért, hogy közömbösökké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben, ami szabad akaratunk döntésére van bízva, és nincs neki megtiltva. Úgyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget, a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot, a hosszú életet, mint a rövidet, és következetesen ígyminden másban.”
70. Lukács nem “lelki” szegénységről beszélt, hanem egyszerűen a “szegényekről” és ezzel egyszerű és szigorú életre is hív. Arra biztat, hogy osztozzunk a legrászorulóbbak sorsában, az apostoli életformában, végülis váljunk hasonlóvá Jézushoz, aki “noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett” (Kor 8.9).
Szívben szegénynek lenni, ez az életszentség.