Ferenc pápa apostoli buzdításai

“Boldogok a szelídek, mert öröklik majd a földet”

comshalom

71. Megdöbbentő kifejezés ez ebben a világban, amely kezdettől fogva az ellenségeskedés helye, ahol mindenütt veszekednek, mindenfelől gyűlölködnek, ahol állandóan osztályozzuk a többieket eszméik, szokásaik, nyelvük, öltözködésük alapján. Összességében a gőg és hiúság világa, amelyben mindenki at hiszi, hogy joga van a többiek fölé kerekednie. Ennek ellenére, bár lehetetlennek tűnik, Jézus más stílust javasol: a szelídséget. Ezt gyakorolta ő a tanítványaival együtt, és ezt láthatjuk jeruzsálemi bevonulásakor: “Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján” (Mt 21,5 vö. Zak 9,9)

72. Ő mondta: “Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és megtaláljátok lelketek nyugalmát” (Mt 11,29). Ha másokkal követelőzők és erőszakosak vagyunk, végül elfáradunk és kimerülünk. Ha azonban korlátaikat és hibáikat gyengéden és szelíden, fölényeskedés nékül látjuk, kezet tudunk nyújtani nekik, és nem fecséreljük energiánkat felesleges panaszkodásra. Lisieux-i Szent Teréz számára “a tökéletes szeretet a többiek hibáinak elviselésében áll: abban, hogy egyáltalán nem csodálkozunk a gyengeségeiken”.

73. Pál a szelídséget a Szentlélek gyümölcsei között említi (vö. Gal 5,23). Azt javasolja, hogy ha néha megbánt egy testvr rossz tette, a “szelídség szellemében intsük” (Gal 6,1), ugyanakkoremlékeztet: “ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél” (uo.). Ha valaki a hitét és meggyőződését védi is, szelíden tegye (vö. 2Tim 2,25). Hányszor elhibáztuk ezt az Egyházban, és nem hallottuk meg az isteni Szó parancsát.

74. A szelídség bizalmát csak Istenbe vető ember belső szegénységének másik megnevezése. A Bibliában gyakran használják ugyanazt az “anawim” szót a szegények és a szelídek jelzésére. Lehet, hogy valaki ellenkezik: “Ha túlságosan szelíd vagyok, azt fogják gondolni rólam, hogy együgyű, balga és gyönge vagyok.” – Lehet, hogy így lesz, de gondoljanak mások, amit akarnak. Jobb mindig szelídnek lenni, és akkor megvalósulnak legnagyobb vágyaink, “a szelídek öröklik majd a földet”, azaz látni fogják, hogy életükben beteljesednek Isten ígéretei. Mert a szelídek, a körülmények ellenére az Úrban remélnek, akik pedig az Úrban remélnek, birtokolni fogják a földet és nagy békének fognak örvendeni (vö. Zsolt 37,9.11). Ugyanakkor az Úr szeme megpihen rajtuk: “Tekintetem azokon pihen, akik alázatosak és megtört szívűek és akik remegve félik a szavam” (Iz 66.2).

Alázatos szelídséggel ragálni, ez az életszentség.


Comentários

Aviso: Os comentários são de responsabilidade dos autores e não representam a opinião da Comunidade Shalom. É proibido inserir comentários que violem a lei, a moral e os bons costumes ou violem os direitos dos outros. Os editores podem retirar sem aviso prévio os comentários que não cumprirem os critérios estabelecidos neste aviso ou que estejam fora do tema.

O seu endereço de e-mail não será publicado. Campos obrigatórios são marcados com *.

Az email címet nem tesszük közzé.