Ferenc pápa apostoli buzdításai

“Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent”

comshalom

83. Ez a boldogság azoknak szól, akiknek egyszerű, tiszta, szenny nélküli a szíve, mert ez a szív, amely tud szeretni, nem enged be az életébe semmit, ami fenyegeti, gyengíti vagy veszélyezteti a szeretetét. A Bibliában a szívünk az igazi szándékai azok, amelyeket a kifelé mutatott dolgok felett igazában keresünk és vágyunk: “Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet” (1Sám 16,7). Ő a szívben akar szólni hozzánk (vö. Oz 2,16), a szívünkbe akarja írni a törvényét (vö. Jer 31,33). Végül új szívet akar adni nekünk (vö. Ez 36,26).

84. “Nagy gonddal őrizd a szívedet” (Péld 4,23). Az Úr előtt értéktelen, amit beszennyez a hamisság. “Menekül a hamisságtól, távol tartja magát az esztelen gondolatoktól” (Bölcs 1,5). Az Atya, aki a “rejtekben lát” (Mt 6,6), tudja, mi az, ami tisztulásra vár, azaz tudja, mi nem őszinte, csak színlelés és látszat, mint ahogy a Fiú is tudja, hogy “mi lakik az emberben” (Jn 2,25).

85. Igaz, hogy a szeretet cselekedetei nélkül nem létezik a szeretet, de ez a boldogság arra emlékeztet, hogy az Úr testvérek iránti szívből fakadó odaadást várja tőlünk, hiszen “szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek” (1Kor 13,3). Máté evangéliumában azt is látjuk, hogy az ember szívéből ered az, ami tisztátalanná teszi (vö. 15,18), mert a szívből fakad a gyilkosság, a lopás, a hamis tanúság és így tovább (vö. 15,19). A szív szándékából fakadnak azok a legmélyebb vágyak és döntések, amelyek valójában mozgatnak bennünket.

86. Amikor a szív szereti Istent és a felebarátot (vö. Mt 22, 36-40), amikor ez nem üres szó, hanem valódi szándék, akkor tiszta a szív, és akkor láthatja meg Istent. Szent Pál szeretethimnuszában emlékeztet rá, hogy “ma még csak tükörben, homályosan látunk” (1Kor 13,12), de amilyen mértékben igazán uralkodik bennünk a szeretet, annyiban leszünk alkalmasak arra, hogy “színről színre” lássunk (uo.). Jézus azt ígéri, hogy azok, akiknek tiszta a szívük, “látni fogják Istent”.
Tisztán megőrzi a szívet mindentől, ami beszennyezné a szeretetet, ez az életszentség.


Comentários

Aviso: Os comentários são de responsabilidade dos autores e não representam a opinião da Comunidade Shalom. É proibido inserir comentários que violem a lei, a moral e os bons costumes ou violem os direitos dos outros. Os editores podem retirar sem aviso prévio os comentários que não cumprirem os critérios estabelecidos neste aviso ou que estejam fora do tema.

O seu endereço de e-mail não será publicado. Campos obrigatórios são marcados com *.

Az email címet nem tesszük közzé.