Közösség

Evangelizációs hét Rimócon

comshalom

WP_20151015_12_23_29_ProOktóber 14 és 18. között a Katolikus Shalom Közösség budapesti missziójából néhányan Rimócra látogattunk, hogy ott egy evangelizációs hetet tartsunk. Ez nagyon izgalmas feladat volt, hiszen Magyarországon még soha nem volt ehhez hasonló.

Meglátogattunk időseket, iskolásokat, óvodásokat és családokat is. De menjünk inkább szépen sorjában!WP_20151016_09_34_10_Pro

Jártunk iskolákban Nógrádsipeken és Rimócon, alsósoknak és felsősöknek is tartottunk hittanórákat. Az órák végén imádkoztunk velük, ami különösen jó élmény volt. Talán nem tudtunk mindannyiukban nagyon mély nyomot hagyni, de biztosan sikerült elültetnünk bennük apró magokat. WP_20151016_11_14_02_ProEgy délelőtt elmentünk a rimóci óvodába is. Itt a gyerekekkel „Noé bárkájásat” játszottunk, elmeséltük nekik ezt a Bibliai történetet, miközben közösen énekeltünk és táncoltunk. Látogattunk még meg időseket és családokat is a faluban. Ilyenkor nagyon jó dolgunk volt, nagyon elkényeztettek minket. Sokat beszélgettünk a háziakkal, egészen mély, személyes témákról is. Hihetetlen volt az, ahogy az életükbe beengedtek minket.

Szombaton az Ipolymenti Nagyboldogasszony Közösség szervezésében ifjúsági találkozó volt Rimócon. Ebben segítettünk mi is. Körülbelül 85 fiatal vett részt rajta a környékről. Délelőtt volt egy közös ima, tanítás, majd utána egy kis beszélgetés a hallottakról. Délután a mi zenekarunk adott egy egy órás koncertet a táncosaink közreműködésével. A program zárásaként szentmise volt, este pedig közös szentségimádás.

A terv az, hogy ezeknek a fiataloknak saját kis közösség, imacsoport alakuljon ki. Ezt majd az ipolymentés közösség fogja megszervezi. Imádkozzunk értük! Reméljük sikerül!

Vasárnap délelőtt egy páran a rimóci atyával elmentünk a balassagyarmati kórház reggeli miséjére. Itt meséltünk egy keveset a közösségünkről, magunkról, és az eltöltött pár napunkról. Ezután volt egy mise Rimócon, majd egy nagy, közös búcsúebéd, és aztán már indultunk is haza.

WP_20151016_09_12_01_ProSzámomra nagyon érdekes tapasztalat volt ez a pár nap. Megláttam azt, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy azt, amit tudunk, érzünk és megtapasztaltunk Istenről, azt továbbadjuk másoknak is, mert ez nagy segítség az embereknek. És tovább kell adnunk a békénket és örömünket, amit Istentől kapunk, egy szóval: mindent! Ezt éreztem a legerősebben ebben a pár napban, főleg a családoknál. Tényleg sokat jelentett nekik az, hogy valaki ott van, figyel rájuk, beszélget velük és imádkozik is értük. Isten mindig oda küldd, ahol valamit tenni tudunk a másikért! Azt hiszem ez volt nekem a tanulsága ezeknek a napoknak: nem tudok rossz helyen lenni, rossz időben, mert bármilyen állapotban legyek is, Isten segítségével, ha csak egy keveset is, de mindig tudok a többi embernek adni valamit, és ez által gyógyulok én is!

 

Sirák Bori


Comentários

Aviso: Os comentários são de responsabilidade dos autores e não representam a opinião da Comunidade Shalom. É proibido inserir comentários que violem a lei, a moral e os bons costumes ou violem os direitos dos outros. Os editores podem retirar sem aviso prévio os comentários que não cumprirem os critérios estabelecidos neste aviso ou que estejam fora do tema.

O seu endereço de e-mail não será publicado. Campos obrigatórios são marcados com *.

Az email címet nem tesszük közzé.