Felajánlották Magyarországot Jézus Szentséges Szívének

Június 2-án a Szent István-bazilikában a száz évvel ezelőtti püspöki kari felajánlás évfordulóján Erdő Péter bíboros vezetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai szentmise keretében ajánlották fel Magyarországot Jézus Szentséges Szívének.

A Jézus Szentséges Szívéről bemutatott votív szentmisén részt vettek az MKPK tagjai, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága, a szerzetesrendek képviselői és az ünneplő hívő közösség.

Az alábbiakban közöljük Erdő Péter bíboros homíliáját.

Sokan kérdezték már a történelem során, hogy nem újkori jelenség-e csupán az egyházban Jézus Szívének tisztelete. A közvéleményben ez a gondolat szorosan összefonódik Alacoque Szent Margit látomásaival, amelyek kétségtelenül nagy lendületet adtak a Jézus Szíve-tisztelet elterjedésének. Méltán bizakodunk Jézus ígéreteiben. Ma is eleven értéke vallási életünknek az elsőpénteki szentgyónás és szentáldozás. Egyházmegyénk plébániáit látogatva örömmel láttam, hogy hívő közösségeink nagy többségében ma is elevenen él az elsőpéntek szokása. Mégis, a Jézus Szíve-tiszteletnek az újkori formáknál sokkal mélyebb gyökerei vannak az egyház hitében.

Az Ószövetség a szív fogalmával az egész embert, az ember egész személyes működését jelölte. Így a szívet nem csupán az érzelmek, hanem például a gondolkodás székhelyének is tekintették. Az Újszövetségben már személyesen Jézus Szívéről olvasunk: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” – mondja az Üdvözítő. Amikor pedig Krisztus kereszthalálának történetében azt halljuk, hogy a katona lándzsája átverte Jézus oldalát és sebhelyéből vér és víz folyt, erről Szent János apostol olyan ünnepélyesen tesz tanúságot, hogy biztosak lehetünk benne: ő ebben a jelenetben hitünk egyik legnagyobb, központi igazságát látta. János evangéliuma alapján a legrégibb keresztény szerzők is a keresztség és az Eucharisztia jelképét látták ebben a vízben és ebben a vérben, vagyis azt az igazságot, hogy Krisztus kereszthalála által kegyelmet és örök életet adott nekünk. Így szól erről Szent Iustinus, Lyoni Szent Irenaeus, de Tertullianus és Szent Cyprianus is. A középkor vallásos elmélkedésében tovább bontakozott Jézus Szívének tisztelete: ebben látták Krisztus szeretetének kifejeződését jegyese, az egyház iránt. Sőt, egyesek a Teremtés könyvének mélyebb értelmét fedezték fel benne, mondván: ahogyan a Biblia leírása szerint Isten az első Ádám oldalbordájából alkotta Évát, úgy Krisztusnak, a második Ádámnak lándzsával átvert szívéből keletkezett az egyház.

Jézus Szíve tisztelete ma is időszerű. Ha körülnézünk a világban, sokszor szorongva látjuk, hogy nem a józan ész és a szeretet irányítja az életünket, sőt az egész emberi közösség is mintha történelmi, társadalmi csapdába került volna. Riadtan keressük, de mindmáig nem találjuk a módját, hogy úgy működjön a gazdaság, a tudomány, hogy ne pusztítsa a környezetet és az emberiség élete földünkön ne váljon egyre nehezebbé, talán lehetetlenné. Joggal érezzük magunkat úgy, mint a híres varázslóinas, aki hatalmas erőket szabadított fel, de azután nem tudott uralkodni rajtuk. Ha az emberiség a világban önmagára van utalva, a látható világ pedig értelem és cél nélkül sodródik a létben, akkor nehéz meggyőzni az egyes embert, hogy miért kell vágyait mérsékelnie, tekintettel lennie másokra, felelősséget vállalni a jövőért, és reménykedni abban, hogy életünk munkájának, igyekezetének és akár szenvedésének is valamilyen értelme és értéke van.

Jézus Szíve azt jelképezi számunkra, hogy a világ nem értelmetlen és az ember nincs egyedül: Jézus személyében maga Isten szeret bennünket, gondoskodik rólunk, és létünket is fenyegető botladozásainkat mégiscsak átöleli jóságával. Ezért van mély és egyetemes értelme annak a rövid fohásznak, amelyet ma is elimádkoznak a hívő katolikus emberek: „Jézus Szentséges Szíve, bízom benned!” Ebben a fohászban remény és jövendő van. Ez a fohász értelmet és erőt tud adni az életünknek. Ugyanilyen joggal imádkozzuk azt is: „Jézus Szentséges Szíve, jöjjön el a te országod!” Bízunk abban, hogy a végső időkben, pontosabban az idők végén, Isten szeretete az emberiség iránt nyilvánvalóvá válik. Új eget és új földet várunk, ahol nem kell már tükörben és homályosan szemlélni a minket megalkotó és létben tartó isteni szeretetet, hanem nyilvánvaló lesz számunkra, hogy mindent személyesen a minket szerető Istennek köszönhetünk.

A mai szentmise végén megújítjuk hazánk felajánlását Jézus Szentséges Szívének. Ezt az imádságot alig eltérő formában már Vaszary Kolos prímás elmondta a millennium évében, 1915-ben pedig Csernoch János vezetésével püspöki karunk ajánlotta fel a háborútól és reménytelenségtől gyötört Magyarországot az isteni szívnek. Amikor most, száz év múltán megújítjuk ezt a felajánlást, mai fájdalmainkra, lelkiismeret-furdalásainkra és reményeinkre gondolunk. A több mint hatmillió abortuszra, az elöregedő társadalomra, arra, hogy népünk szinte hánykolódik azon a tengeren, amit a globális gazdaság és politika, az emberiség elemi erejű mozgásai viharként korbácsolnak. Hinnünk kell abban, hogy a mindenható Isten szemében értékesek vagyunk, hogy szeret minket. Csak így van értelme jószándékú igyekezetünknek, amely emberi mértékkel gyengének látszik, de ha Isten tervéhez igazodik, részese lehet a Mennyei Atya már köztünk lévő és az idők végén kiteljesedő országának, amelynek eljövetelét a Miatyánkban nap, mint nap kérjük.

Ferenc pápa újra és újra felhívja a figyelmünket az irgalmasság értékére és fontosságára. Az utóbbi évtizedekben széles körben elterjedt az Isteni Irgalmasság tisztelete. Szent Fausztina nővér megvilágosult írásai alapján a minket szenvedésével megváltó, nekünk mindig megbocsátani kész és minket messze érdemeink felett ajándékaival elhalmozó Krisztus szeretetét tiszteljük. Az Isteni Irgalmasság nagy titkára is olyan kép emlékeztet minket, amelyen a fénylő sugarak Jézus Szívéből indulnak ki. Akárhogyan szemléljük emberi tekintetünkkel, mindig Isten szeretetéhez jutunk. Ez a szeretet legyen bizalmunk forrása, ez adjon életet és lelki megerősödést egész magyar egyházunknak és népünknek. Ámen.

A szentmise végén a kihelyezett Oltáriszentség előtt a jelenlévők elimádkozták a Jézus Szíve-litániát, majd az alábbi imádsággal a püspöki konferencia tagjai felajánlották Magyarországot Jézus Szentséges Szívének.

Jézus Krisztus, Urunk és Mesterünk! Száz esztendővel ezelőtt püspöki karunk tagjai Csernoch János prímás vezetésével Szentséges Szívednek ajánlották fel országunkat és népünket. Hálát adunk szereteted csodálatos ajándékáért: azért, hogy minden történelmi katasztrófa és megpróbáltatás ellenére ma ismét itt lehetünk és megújíthatjuk ezt a felajánlást.

Imádandó Megváltó, aki szentséges Szívedet mindenkor kitárod az egész emberiség előtt, aki irgalmasságod számtalan csodáját éreztetted már nemzetünkkel, engedd, hogy gyermeki bizalommal közeledjünk végtelen szereteted kimeríthetetlen forrásához, és esedezve kérjünk, terjeszd ki hatalmas oltalmadat szeretett hazánk fölé! Hárítsd el róla haragodat és büntetésed súlyos csapásait! Adj világosságot és erőt népünknek, hogy a mai időkben, amikor az emberiség és az egyház történetében nagy változások zajlanak, felismerhessük és követhessük szent akaratodat! Védelmezd egész országunkat, amely magát teljesen Szent Szívednek ajánlja.

Fogadd kegyesen alázatos hódolatunkat, és bocsásd meg bűneinket, amelyek szeretetedre és irgalmadra érdemtelenekké tesznek minket. Áldd meg bűnbánó és hűségre térő népedet, szenteld meg, és tartsd távol a kor szelleme által fenyegető veszélyektől. Erősítsd szívünkben a szent hitet, amelyhez atyáink hűségesen ragaszkodtak. Építsd és szilárdítsd a lelkek egységét, hogy mint egy hazának gyermekei, megértéssel és kölcsönös szeretettel haladjunk az üdvösség útján. Erősítsd szívünkben a hívő odaadást, az erényességet és az állhatatosságot! Add meg mindnyájunknak a békét, a te szent békédet, amit a világ nem tud megadni. Urunk, Jézus Krisztus, alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint! Ámen.

A szentmise szentségi áldással ért véget.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír