A szentmisét megelőzően a templomban a hívek elimádkozták az örvendetes szentolvasó titkait, majd az asszisztencia bevonulása után, az oltár előtt Ferenc pápával együtt állva meghallgatták a Kalendát, a karácsonyi mártirológiumot, mely Urunk Jézus Krisztus test szerinti születését Betlehemben elhelyezi a világ teremtése és a földön az emberiség történetének egyetemes összefüggésébe. A Kalenda után Ferenc pápa leleplezte a Szent Péter sírjának lejárata előtt a kisded Jézus szobrát, majd a tömjénezés után 16 gyermek virágkoszorúval kedveskedett a Gyermek Jézusnak. Ferenc pápa latin nyelven mutatta be a szentmisét.

Ferenc pápa homíliája az éjféli szentmisén

Homíliájában a Szentatya az Isten Fia születésének újdonságáról beszélt, Jézusról, aki az emberi szív egyedüli és valódi megvigasztalója, aki a világ Üdvözítőjeként emberi természetünket magára vette és így már nem vagyunk többé magányosak és elhagyottak, és akit józanul, a jámborság és az irgalom hitével kell szemlélni egy olyan világban, mely sokszor kemény a bűnössel, ám gyenge a bűnnel szemben.

A kisded Jézus a szív valódi vigasztalója

„Nagy fény” ragyog fel ezen az éjszakán (Iz 9,1); Jézus születésének a fénye ragyog mindannyiunkra. Mennyire igazak és maiak Izajás próféta szavai, amelyeket az imént hallottunk: „nagy ujjongással töltesz el, kitörő örömet adsz” (9,2)! A szívünk már akkor is telve volt örömmel, amikor erre a pillanatra vártunk; most azonban megsokszorozódik és túlcsordulóvá lesz ez az érzés, mivel az ígéret beteljesült, végre megvalósult. Az öröm és az ujjongás biztosítanak afelől, hogy az üzenet, melyet ennek az éjszakának a misztériuma hordoz, valóban Istentől származik. Nincs hely a  kétség számára; hagyjuk csak azt a szkeptikusokra, akik, mivel szüntelenül csak az észhez irányozzák kérdéseiket, soha nem találják meg az igazságot. Nincs helye a közömbösségnek, amely annak a szívében uralkodik, aki nem képes szeretni, mivel attól fél, hogy elveszít valamit. Űzzünk el minden szomorúságot, mivel a kisded Jézus a szív valódi vigasztalója!

A világ Üdvözítője emberi természetünk részesévé válik, nem vagyunk többé magányosak és elhagyottak

Ma megszületett Isten Fia: minden megváltozik. A világ Üdvözítője emberi természetünk részesévé válik, nem vagyunk többé magányosak és elhagyottak. A Szűz az új élet princípiumaként ajánlja fel nekünk a Fiát. Az igazi világosság megvilágosítja létezésünket, amelyet gyakran magába zár a bűn árnyéka. Fedezzük fel ma újra, kik vagyunk! Ezen az éjszakán kinyilvánul előttünk az út, amelyet be kell járnunk, hogy elérjük célunkat. Most fel kell hagynia minden félelemnek és rémületnek, mivel a fény megmutatja nekünk az utat Betlehembe. Nem maradhatunk ernyedtek. Nem szabad állva maradnunk. El kell indulnunk, hogy meglássunk jászolba fektetett Üdvözítőnket. Íme, az öröm és az ujjongás oka: ez a gyermek „értünk született”, „nekünk adatott”, ahogyan Izajás hirdeti (vö. 9,5). A népre, amely kétezer éve bejárja a földkerekség minden útját, hogy az összes embert részesévé tegye ennek az örömnek, azt a küldetést bízták, hogy ismertesse fel a „Béke Fejedelmét”, és az ő hatékony eszközévé váljon a nemzetek között.

Ha karjaink közé vesszük és engedjük, hogy átöleljen minket, elhozza nekünk a szívbéli békét

Amikor tehát halljuk, hogy Krisztus születéséről beszélnek, akkor maradjunk csöndben, s engedjük, hogy maga ez a Gyermek szólaljon meg; véssük bele szíveinkbe a szavait, közben pedig ne fordítsuk el tekintetünket az ő arcától. Ha karjaink közé vesszük, s megengedjük, hogy átöleljen minket, elhozza nekünk a szívbéli békét, amelynek soha nem lesz vége. Ez a Gyermek megtanítja nekünk, mi valóban lényeges az életünkben. A világ szegénységében születik meg, mert Ő és a családja nem talál helyet a szálláson. Egy istállóban lel nyugalomra és támogatásra, állatoknak szánt jászolba fektetik. És mégis ebből a semmiből emelkedik fel Isten dicsőségének a fénye. Innen indul az egyszerű szívű emberek számára az igazi megszabadulás és az örök felszabadítás. Ebből a Gyermekből, aki arcán hordja az Atyaisten jóságának, irgalmasságának és szeretetének vonásait, forrásozik mindannyiunk, az ő tanítványai számára – Szent Pál szavai szerint – a kötelezettség, hogy „szakítsunk az istentelenséggel” és a világ gazdagságával, hogy „becsületesen, buzgón és szentül” éljünk (Tit 2,12).

Józanul, a jámborság és az irgalom hitével egy olyan világban, mely sokszor kemény a bűnössel, ám gyenge a bűnnel szemben

Egy olyan társadalomban, amelyet gyakran megrészegít a fogyasztás és az élvezet, a bőség és a luxus, a látszat és az öntetszelgő nárcizmus, Ő arra hív minket, hogy józanul viselkedjünk, vagyis egyszerűen, kiegyensúlyozottan, egyenesen, a lényeges megragadására és megélésére képesen. Egy olyan világban, amely sokszor kemény a bűnössel, ám gyenge a bűnnel szemben, szükség van arra, hogy ápoljuk az igazságosságnak, Isten akarata keresésének és gyakorlatra váltásának az erős érzékét. A közömbösség kultúrájában, amely nem kevésszer végül kegyetlennek bizonyul, életstílusunk legyen inkább jámborságtól, empátiától, együttérzéstől, irgalmasságtól áthatott, s merítsen nap mint nap az imádság kútjából.

A pásztorok megrendülésével és csodálatával eltelve

Ahogy a betlehemi pásztorok esetében, úgy a mi szemeink is teljenek el megrendüléssel és csodálattal, amikor a kisded Jézusban Isten Fiát szemléljük. Előtte pedig fakadjon fel szívünkből a fohászkodás: „Mutasd meg nekünk, Uram, a te irgalmadat, és add meg nekünk az üdvösséget” (Zsolt 85,8).

A karácsonyi szentmise záróáldása után Ferenc pápa kézbe vette az oltárnál a kis Jézus szobrát és 16 kisgyermekkel és az asszisztenciával együtt a bazilika bal hátsó oldalkápolnájába vonult (éppen szemben Michelangelo Pietá szobrával) és az ott berendezett betlehemi jászolba helyezte.

(A homíliát fordította Török Csaba atya) (vl)