Hírek

Ferenc pápa lelkigyakorlata: Illés próféta, az Isten hegyére tartó zarándok

comshalom

Illés próféta életének újabb szakaszát elemezte Bruno Secondin karmelita atya Ferenc pápa és a Római Kúria mintegy 70 fős közössége előtt február 24-én, kedden délután és február 25-én, szerdán délelőtt. A Vatikáni Rádió tájékoztat.

 

Illés próféta ellentmondásos személyiség: néha mellét veri buzgósággal és szent haraggal, hogy megvédje az Isten és népe szövetségét, máskor pedig kimerülve, összetörve, félelemmel eltelve húzódik meg Hóreb hegyének barlangjában.

Illés próféta depressziója

A Királyok első könyve 19. fejezetében Illés prófétát „halálos depresszióban” találjuk, amint „egynapi járásnyira a pusztába vonul, leül egy borókabokor alá, és a halálát kívánja”. „Ez a depresszió állapota – jegyezte meg Secondin atya –, ami sajnos nem ritka a papok életében sem. Sokan összeomlanak közülük, ezért is szükséges, hogy figyeljünk azokra a jelekre, melyek lelki problémákhoz vezetnek. Mindenekelőtt a félelem az első jel. Akkor jelentkezik például, amikor félünk a jövőtől, vagy amikor felelősséget kell vállalnunk valamiért. Aztán mindezt elkísérheti a magány, amikor úgy érezzük, hogy ki vagyunk zárva a többiek köreiből, amikor kiszárad az életünk, sikertelenségeinktől csalódottá válunk. Ez aztán menekülésre kényszerít, fizikai térben vagy lélekben, aztán jön a testi-lelki összeomlás, az önvád. Illés maga is mondja a pusztába menekülve, egyedül, a fa alatt gubbasztva: »Én sem vagyok különb atyáimnál.« Közös vonás a menekülés, melyet bizonyos gesztusok kényszeres ismétlése kísérhet, és ami egészen a halál kívánásáig vezethet. Ez megtörtént Illés prófétával is, aki a borókabokor alatt már a halálát kívánta e szavakkal: »Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet!«”

Figyelmeztető jelek

A kármelita atya e nehézségek kivédésére a „munka, a pihenés, az imádság, a társadalmi kapcsolatok jól kiegyensúlyozott arányát” ajánlotta. Törekedni kell arra, hogy felismerjük lelkünk dinamikájának jeleit, a stressz jelzéseit, hogy időben rátaláljunk a megoldásra. Illés depressziója mélypontján elalszik, és ekkor jön Isten angyalának figyelmeztető és erősítő jele, mely útra küldi őt. Így lesz a félelemmel teli, menekülő emberből az Isten hegyére, a Hórebre vonuló zarándok. Nekünk is tudnunk kell nehézségeinkben felismerni Isten angyalának kezét! És ahogy Illés evett és erőre kapott, nekünk is erőt kell nyernünk az Eucharisztiából, hogy megjárhassuk az utunkat – figyelmeztetett a kármelita atya. Hozzátette: ezek után, benső szenvedésen, magányon és félelmen át érkezik meg Illés próféta a hegyre, az Istennel való találkozás helyére.

Isten más és máshol van

A karmelita Secondin atya szerdán délelőtt tartotta meg ötödik elmélkedésétA könnyű csend hangja – Isten más és másutt van címmel. A mottó egyértelműen utal a híres Isten-találkozásra a Hóreb hegyén, amit a Királyok első könyve 19. fejezetében olvasunk. Az önmagát állító, az „én”-kijelentésekben tobzódó próféta, aki a „világ köldökének” képzeli saját magát, amikor élete kudarcba fullad, úgy gondolja, hogy az ő kudarca egyúttal az Isten kudarca. Megérkezik a hegyre, az éjszakát egy barlangban tölti, Isten engedi, hogy eljusson a mélypontra és mély katarzist éljen át. Isten egy kérdéssel emeli ki gondolataiból: „Mit csinálsz itt, Illés?” Ez a kérdés valójában Isten-kinyilatkoztatás. Istent nem rajtunk kívül, hanem magunkban kell megtalálnunk. Ez a kérdés arra kényszeríti a prófétát, hogy nézzen önmagába, adjon hangot benső nyugtalanságának. Ekkor, ebben a lelkiállapotban érzékeli a próféta a szélvihart, a földrengést és a tüzet. Istent nem találja egyikben sem. Ezek után másutt és másképp jelenik meg az Isten. Annak az enyhe szellőnek van hangja, van üzenete, a próféta ekkor födi be az arcát a köntösével, mert ott az Isten. Minden lelki megpróbáltatáson túl, hűségesen jelen van.

Újabb küldetés

Hűsége egy újabb küldetés, hiszen azon a helyen, ahol Illés meghalni akart, ott kapja az új missziót, benne a jövőt. Az a titokzatos maradék, az a hétezer hűséges, akihez Illés küldetése szól – a lelkigyakorlatot vezető atya szavai szerint – valójában „Isten népe csendes hűségét jelenti”. Ők pedig a szegények, az egyszerűek és a kicsinyek. „Térjünk vissza az útjainkra, hajigáljunk ki otthon a szekrényeinkből minden haszontalanságot, tárjuk ki kezeinket, és öleljük meg azokat, akiket eddig nem tudtunk elviselni!” Végül egy buzdítással zárta a kármelita atya szerda délelőtti ötödik elmélkedését: „Térj vissza utaidra, menj, indulj el a perifériák felé, menj, és tarts ünnepet a barakkokban, menj és ebédelj azzal, akinek alig van mit ennie! Akkor megérted, hol vár rád a te Istened!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

 


Comentários

Aviso: Os comentários são de responsabilidade dos autores e não representam a opinião da Comunidade Shalom. É proibido inserir comentários que violem a lei, a moral e os bons costumes ou violem os direitos dos outros. Os editores podem retirar sem aviso prévio os comentários que não cumprirem os critérios estabelecidos neste aviso ou que estejam fora do tema.

O seu endereço de e-mail não será publicado. Campos obrigatórios são marcados com *.

Az email címet nem tesszük közzé.