December 8-án a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa megnyitotta az irgalmasság szentévét. Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk a szentév megnyitása alkalmából bemutatott szentmisén mondott homíliájának magyar nyelvű fordítását.
A cikk a Magyar Kurír honlapjáról származik.
Nemsokára abban az örömben lesz részem, hogy megnyithatom az irgalmasság szent kapuját. Ezt a nagyon egyszerű, ám erősen jelképes mozdulatot Isten igéjének fényében hajtjuk végre, amelyet az imént hallottunk, és amely a kegyelem elsőségére irányítja figyelmünket. Az a fő gondolat ugyanis, mely többször is visszatér ezekben az olvasmányokban, Gábor angyal szavára utal, amellyel egy fiatal, meglepődött és zavarodott lányhoz fordul, rámutatva az őt beborító misztériumra: „Örülj, kegyelemmel teljes” (Lk 1,28).
Szűz Máriának tehát elsősorban az a dolga, hogy örüljön annak, amit az Úr végbevitt benne. Isten kegyelme beborította, és méltóvá tette arra, hogy Krisztus anyja legyen. Amikor Gábor angyal belép házába, a legmélyebb, a minden emberi felfogóképességet meghaladó misztérium is arra szolgáltat neki okot, hogy örüljön, higgyen és ráhagyatkozzon Isten szavára. A kegyelem teljessége átalakítja a szívét, és képessé teszi annak a nagy tettnek a végbevitelére, amely megváltoztatja az emberiség történelmét.
A szeplőtelen fogantatás ünnepe Isten szeretetének nagyságát fejezi ki. Ő nemcsak olyan Isten, aki megbocsátja a bűnt, hanem Máriában odáig megy, hogy megelőzi az eredendő bűnt, amelyet minden ember születésétől fogva magában hordoz. Isten szeretete megelőz, elővételez és megment. A bűn édenkertben elkezdődött történelme beleolvad Isten megmentő szeretetének tervébe. A Teremtés könyvének szavai mindennapi, személyes tapasztalatunkra mutatnak rá. Mindig kísért minket az engedetlenség, ami abban fejeződik ki, hogy életünket Isten akaratától függetlenül akarjuk megtervezni. Az embert folytonosan ez a barátságtalan ellenállás kísérti, az, hogy ellenálljon Isten tervének. Ugyanakkor a bűn történelme is csak a megbocsátó szeretet fényében érthető. Ha minden a bűnhöz kötve maradna, akkor mi lennénk a legkétségbeesettebb teremtmények, ám az az ígéret, hogy Krisztus szeretete győzni fog, mindent az Atya irgalmasságába von. Isten szava, melyet hallottunk, nem hagy kétséget efelől. A Szeplőtelen Szűz kiváltságos tanúja előttünk ennek az ígéretnek és az ígéret beteljesedésének.
Maga ez a rendkívüli szentév is kegyelmi ajándék. Aki belép azon a kapun, felfedezi az Atya irgalmasságának mélységét, aki mindenkit elfogad és mindenki elé személyesen megy. Ő az, aki keres minket! Ő az, aki elénk jön! Ez az év arra szolgál, hogy növekedjen meggyőződésünk az ő irgalmasságában. Mennyire megsértjük Istent és az ő irgalmát, amikor elsőként azt állítjuk, hogy bűneinket megbünteti az ő ítélete, ahelyett, hogy elébe tennénk: bűneinket megbocsátja az ő irgalma (vö. Szent Ágoston: De praedestinatione sanctorum 12, 24)! Igen, így van! Az irgalmat az ítélet elé kell helyeznünk, és Isten ítéletét minden esetben irgalmassága fényében kell néznünk. A szent kapun való átlépés tehát éreztesse meg velünk, hogy részesülünk a szeretetnek, a gyengédségnek ebben a misztériumában. Hagyjunk fel minden félelemmel és szorongással, mert az nem illik ahhoz, aki szeretve van. Éljük át inkább a mindent átalakító kegyelemmel való találkozás örömét.
Ma, amikor itt, Rómában és minden egyházmegyében a világon átlépünk a szent kapun, egy másik kapuról is szeretnénk megemlékezni, arról, amelyet ötven évvel ezelőtt a II. vatikáni zsinat atyái tártak ki a világ felé. Erre az évfordulóra nem csak a zsinati dokumentumok gazdagsága miatt emlékezünk, melyek napjainkig a hitben tett nagy előrehaladásról tanúskodnak. A zsinat elsődlegesen egy találkozás volt. Igazi találkozás az egyház és korunk emberei között. Ezt a találkozást a Szentlélek ereje jellemezte, aki arra indította egyházát, hogy előjöjjön a zátonyok közül, melyek sok éven át magába zárták, hogy lelkesen újrakezdje missziós útját. Ez annak újrakezdése volt, hogy elébe menjen minden embernek oda, ahol él: a városába, az otthonába, a munkahelyére…, ahol csak ember van, az egyháznak el kell érnie, hogy elvigye neki az evangélium örömét, Isten irgalmasságát és megbocsátását. Ezt a missziós indítást folytatjuk tehát évtizedekkel később, ugyanazzal az erővel és lelkesedéssel. A szentév erre a nyitásra indít bennünket, és arra kötelez, hogy ne hanyagoljuk el a II. vatikáni zsinat szellemét, vagyis az irgalmas szamaritánus szellemét, amire Boldog VI. Pál pápa emlékeztetett a zsinat lezárásakor. Amikor ma áthaladunk a szent kapun, vállaljuk fel, hogy magunkévá tesszük a jóságos szamaritánus irgalmasságát.
* * *
A szent kapu megnyitásának szertartása
Ferenc pápa a szentmise záró könyörgése után levetette a miseruhát, és palástot öltött, majd a diakónus a következő szavakkal fordult a hívekhez:
Fivéreim és nővéreim!
Az eucharisztikus ünneplésben megújítottuk hitünket
Jézusban, a mi Üdvözítőnkben.
Ettől a hittől vezérelve,
és a Szeplőtelen Szűz Mária oltalma alatt
megkezdjük az irgalmasság rendkívüli szentévét.
Kitárul előttünk a szent kapu:
maga Krisztus az, aki az egyház szolgálata által
bevezet minket Isten szeretetének vigaszt nyújtó misztériumába,
ez a mértéket nem ismerő szeretet az egész emberiséget átöleli.
Nyissuk meg szívünket a Szentlélek működése előtt,
élesszük fel magunkban a vágyat, hogy készséges örömmel
megfeleljünk közös keresztény hivatásunknak: az életszentségnek.
Ferenc pápa a szabadtéri főoltártól a Szent Péter-bazilika előcsarnokába vonult az asszisztenciával, majd a szent kapu elé lépve a következő imádságot mondta:
Imádkozzunk!
Istenünk, te mindenhatóságodat
főleg irgalmasságoddal és megbocsátásoddal mutatod meg.
Add, hogy az evangélium örömében éljük meg
ezt a kegyelmi esztendőt,
ezt az irántad és a testvéreink iránti szeretetre alkalmas időszakot.
Áraszd ránk továbbra is Szentlelkedet,
hogy ne fáradjunk bele tekintetünket bizalommal
afelé fordítani, akinek szívét átszúrtuk,
a te emberré lett Fiad felé,
aki a te végtelen irgalmad tündöklő arca,
biztos menedék mindnyájunk, bűnösök számára,
akik rászorulunk a megbocsátásra, a békére,
a felszabadító és üdvözítő igazságra.
Ő a kapu, akin keresztül hozzád jövünk,
aki a vigasztalás kiapadhatatlan forrása vagy mindenki számára,
és alkonyt nem ismerő szépség,
tökéletes öröm a vég nélküli életben.
Járjon közben értünk a Szeplőtelen Szűz,
a húsvéti győzelem első és tündöklő gyümölcse,
az új ég és új föld ragyogó hajnala,
földi zarándoklásunk boldog kikötője.
Neked, mennyei, szent Atyánk,
Fiadnak, Megváltónknak,
a Szentléleknek, a Vigasztalónak
minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké.
Ámen.
Ezt követte a szent kapu megnyitásának rövid szertartása, melynek során a pápa és a hívek egymást felváltva imádkozták a zsoltárverseket:
– Ez az Úr kapuja.
– Belépnek rajta az igazak.
– Nyissátok meg az igazságosság kapuit!
– Belépek rajtuk, hogy hálát adjak az Úrnak.
– Nagy irgalmadból belépek házadba, Uram.
– Leborulok szent templomod felé.
A Szentatya felment a lépcsőkön, kinyitotta a szent kaput, és a küszöbön csendben imádkozott. Azután ő egyedül belépett a bazilikába. Ferenc pápa után Benedek emeritus pápa is belépett a szent kapun egykori titkára, Georg Gänswein érsek kíséretében. Botjára támaszkodva lépett a küszöbre, majd rövid imádság után belépett ő is a bazilikába, ahol Ferenc pápa köszöntötte őt, majd testvéri kézfogással üdvözölték egymást. Őket követték a koncelebrálók, majd a szerzetesek és a világi hívek képviselői, élükön Sergio Mattarella olasz köztársasági elnökkel és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel.
Ferenc pápa a középső oltár felé fordulva megállt, és elénekelték az irgalmasság szentévének himnuszát:
Misericordes sicut Pater!
1. Adjunk hálát az Atyának, mert jó,
– irgalma örökké megmarad!
Bölcsességgel alkotta a világot,
– irgalma örökké megmarad!
Vezeti népét a történelemben,
– irgalma örökké megmarad!
Megbocsát gyermekeinek, és elfogadja őket,
– irgalma örökké megmarad!
2. Adjunk hálát a Fiúnak, a népek világosságának,
– irgalma örökké megmarad!
Ő hússzívvel szeretett minket,
– irgalma örökké megmarad!
Tőle kapunk, neki adjuk magunkat,
– irgalma örökké megmarad!
Nyíljon meg szívünk az éhezők és szomjazók előtt,
– irgalma örökké megmarad!
3. Kérjük a Lélektől a hét szent ajándékot,
– irgalma örökké megmarad!
ő minden jó forrása, édes felfrissülés,
– irgalma örökké megmarad!
Általa megerősítve, mi is erősítsünk meg másokat,
– irgalma örökké megmarad!
A szeretet remél, és mindent elvisel,
– irgalma örökké megmarad!
4. Kérjük a békét minden béke Istenétől,
– irgalma örökké megmarad!
A föld várja Isten országának evangéliumát,
– irgalma örökké megmarad!
Kegyelem és öröm az osztályrésze annak, aki szeret és megbocsát,
– irgalma örökké megmarad!
Új ég és új föld lesz,
– irgalma örökké megmarad!
Az oltár előtt Ferenc pápa a következő imádságot mondta:
Mennyei, szent Atyánk,
aki irgalomban gazdag és szeretetben hatalmas vagy,
egész szívünkből dicsérünk téged,
és hálát adunk neked, mert elhalmozol minket ajándékaiddal.
Tekints ránk, akik ma kinyitottuk ezt a szent kaput,
és örömmel eltelve elindítottuk ezt a jubileumi időszakot.
Kérünk, add meg mindazoknak,
akik bűnbánó lélekkel, új elkötelezettséggel és gyermeki bizalommal
átlépik az irgalmasság kapuját,
hogy erősen megtapasztalják atyai gyengédségedet,
megkapják a megbocsátás kegyelmét,
hogy tanúságot tegyenek – szavukkal és tetteikkel –
irgalmasságod arcáról,
a mi Urunkról, Jézus Krisztusról,
aki él és uralkodik mindörökkön örökké.
Ámen.
A szertartás a Szentatya áldásával ért véget.