Alleluja! Alleluja! Alleluja! Ez a kiáltás rejtőzik bennünk, keresztényekben 40 napja, Hamvazószerdától kezdve. Az öröm, az ujjongás és dicséret hatalmas kiáltása, mely fellobbantja szívünk, mint Krisztus feltámadásának és a halál feletti győzelmének diadaléneke.
Emlékezzünk valami nagyon fontosra: ünnepelni annyit jelent, mint újraélni. Nem egy egyszerű megemlékezés, visszaemlékezés egy régi dologra mely 2000 évvel ezelőtt történt. Nem! A szent liturgia által, az Egyház, a Szentlélek közreműködésével aktualizálja, jelenvalóvá teszi a mi életünkben a titkot, melyet ünnepelünk. Így minden szétszóródott testvérünkkel együtt mondhatjuk Húsvét vigíliáján: „Istenünk, Te az Újszövetség fényénél kinyilvánítottad az ősi időkben művelt csodák igazi jelentését, hogy a Vörös-tenger vize a keresztség szent forrását, a szolgaságból szabadult nép pedig a keresztény nép megszentelődésének szent titkát jelképezte. Add, hogy minden nemzet elnyerje a kiválasztottság kiváltságát, és Szentlelkedből részesedve újjászülessék. Krisztus a mi Urunk által.”
És Húsvét nyolcada alatt az Egyház így imádkozik: „Istenünk, a mai napon Szent Fiad által legyőzted a halált, és kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját. Krisztus Urunk feltámadását ünnepelve kérünk, teremts újjá minket Szentlelked erejével, hogy életre támadjunk.”
A Nagyböjti idő alatt lehetőségünk volt még inkább elmélyülni gyengeségeink, bűneink megismerésében. Az Úr nekünk adta a bűnbánat és a megtérés kegyelmét. Húsvétot ünnepelni azt jelenti Krisztus halál feletti győzelmét ünnepelni, a bűn feletti győzelmét mert a bűn mindig halál. Az áldozatok, melyeket a 40 nap alatt hoztunk olyanok voltak, mint lelki harcok saját kívánságainkkal szemben. Feladat, melyben a belső kertünkben dolgozunk, ami a mi lelkünk, ahogy Avilai Szent Teréz mondja, kihúzzuk a köveket, a gyomokat, melyek fojtogatják az erények rózsáit, melyeket a Szent Kertész ültetett el szívünkben.
Sokszor szükséges volt gondozni, áldozatainkkal öntözni, elijeszteni a madarakat, melyek így féltek megenni az eldobott magokat (Mt 13,3-8). A Húsvét az aratás ideje, mikor lelkünk örülhet a Feltámadás győzelmének, Jézus feltámadásának, mely bennünk is megtörténik, Isten irgalmának győzelme, aki diadalmaskodik gyengeségünk, bűnünk, fájdalmunk felett. Ha Krisztussal ott voltunk a sivatagban (Mt 4,1-111), az Olajfák hegyén és a Kálvárián akkor ott kell, hogy legyünk vele egyesülve a Feltámadásban is.
50 nap ujjongást és vidámságot élünk. Teljes szívvel éneklünk a szertartásokon, sok-sok hangszert használva, melyek a nagyböjt alatt végig hallgattak. A bűnbánat lila színét felváltja az ünnepi fehér, a virágok és Alleluják gazdagsága. Úgy ünnepelünk ebben az 50 napban, mintha egyetlen vasárnap lenne. Érdemes megfigyelni, hogy az ünneplés időszaka hosszabb, mint a bűnbánaté. Igen, mert az öröm győz a fájdalom felett, a Menny örök, minden más elmúlik: a halál, a bűn, a szomorúság, a nyomor, de Krisztus győzött felette halála és feltámadása által. Megismétlem, mert fontos, hogy ne felejtsük el különösen, mikor jön a kísértés, az elbátortalanodás, a gyengeség: a Menny és Krisztus győzelme örök!
Tekintsünk erre az örömre, különös módon ebben az ujjongással teli évben, a megbocsátás, a kiengesztelődés, a szabadság évében. Tárjuk ki minden kötözöttségtől megszabadult karjainkat és engedjük be Krisztus győzelmét az életünkbe. Vessük le a bűnbánó, harcos és fájdalmas ruhánkat. Ez az 50 nap alatt nincs böjt, a keleti egyházakban nem imádkoznak térdelve a húsvéti időben – csakúgy, mint az év többi vasárnapján sem –az imádkozás testtartása az állás mivel Krisztus feltámadat a halottak közül. Ha a nagyböjt alatt az Egyház így imádkozott: “Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban”, akkor most mindnyájunknak így kell kiáltanunk: “ Krisztus feltámadt, alleluja!”, és ezt hallva az Egyházzal együtt meg kell erősítenünk: “Igen, Valóban feltámadt, alleluja!”
Forrás: Shalom Maná újság