Irgalmasság rendkívüli szentéve: a pápai bulla ismertetése

A Bulla nagyjából három részre osztható: az elsőben Ferenc pápa elmélyíti az irgalmasság fogalmát; a másodikban néhány gyakorlati javaslatot ajánl a Jubileum megünneplésére, míg a harmadik rész néhány felhívást tartalmaz. A Bulla Máriához intézett fohásszal zárul, aki Isten irgalmasságának tanúja. Az első vesperáson a pápa a Bulla egy-egy példányát átnyújtja a világon szétszórtan jelenlévő egyház képviselőinek.

ELSŐ RÉSZ: AZ IRGALMASSÁG FOGALMA 

A bevezető részben a pápa hangsúlyozza, hogy a vatikáni bazilika Szent Kapujának megnyitására két okból kerül sor december 8-án: először is azért, mert ez a dátum egybeesik Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepével. Mária az, akit Isten akart „szentnek és szeplőtelennek”, hogy „az emberiséget ne hagyja a gonosz fogságában”.

Másodszor: december 8-a egybeesik a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulójával. A zsinat ledöntötte azokat a „magas falakat, amelyek túl sok időn át bezárták az egyházat egy kiváltságos erődítménybe”. A zsinat nyomán az egyház „kilépett egy új világba, hogy hirdesse az evangéliumot, ahogyan XXIII. János mondta: az irgalmasság orvosságát használva, ahelyett, hogy a szigor fegyverét ragadta volna magához”.

Szent Kapu az egyházmegyékben is

Ferenc pápa ezután bejelenti, hogy december 13-án, Ádvent harmadik vasárnapján megnyílik Róma Székesegyházának, a Lateráni Szent János Bazilikának a Szent Kapuja. Ezt követően nyílik meg a többi Pápai Bazilika Szent Kapuja. A pápa továbbá elrendeli, hogy minden részegyházban és a kegyhelyeken is az egész Szentév során álljon nyitva egy hasonló Irgalmasság Kapuja, hogy a Jubileumot helyi szinten is lehessen ünnepelni, „mint az egész egyház szeretetközösségének a jelét”.

Az irgalmasság az egyház szemöldökfája

„Út, amely egyesíti Istent és az embert, mert megnyitja a szívet annak a reménynek, hogy örökre szeretnek bennünket, bűnünk korlátai ellenére”; „alapvető törvény, amely minden személy szívében lakik”; „architráv, szemöldökgerenda, amely támaszt nyújt az egyház életének”; „életeszmény és hitünk hitelességének kritériuma”.

Ferenc pápa számos módon meghatározza az irgalmasság fogalmát, hangsúlyozva, hogy az egyáltalán nem „a gyengeség jele, hanem sokkal inkább Isten mindenhatóságának tulajdonsága”. Isten irgalmassága „örökkévaló”, hangsúlyozza továbbá a pápa, mert „az embert az örökkévalóságban mindig az Atya irgalmas tekintete kíséri”. Jézusban „minden irgalmasságról szól és semmi sincs részvét nélkül”, mivel „személye nem más, mint szeretet, olyan szeretet, amely ingyen adja önmagát”.

A pápa ezen a ponton jelentősen aláhúzza: az irgalmasság „nem pusztán az Atya cselekvési módja, hanem annak a kritériumává válik, hogy megértsük: kik valódi gyermekei”. Gyakorlatilag mindnyájan „arra kaptunk meghívást, hogy irgalmasságban éljünk, mert nekünk volt elsőként részünk abban, hogy irgalmasságot gyakoroltak irányunkban”. „A sértések megbocsátása tehát olyan imperatívusz, amelytől a keresztények nem tekinthetnek el”. Sokszor nehéznek tűnik megbocsátani, hangsúlyozza a pápa, azonban „a törékeny emberi kézbe helyezett megbocsátás az eszköze annak, hogy szívünkben megvalósuljon a béke, hogy boldogan éljünk”.

Az „egyház hitelessége is az irgalmas és részvétet érző szeretet útján át halad” – teszi hozzá a pápa: talán hosszú időn át elfeledkeztünk arról, hogy megjelöljük és megéljük az irgalmasság útját” engedve a kísértésnek, hogy „mindig és csakis az igazságosságot követeljük”, miközben korunk kultúrájában „egyre ritkábbá válik a megbocsátás megtapasztalása”. Ezért a pápa arra buzdítja az egyházat, hogy vállalja magára a feladatot: „a megbocsátás örömteli hirdetését”. A megbocsátás „olyan erő, amely új életre kelt és bátorsággal tölt el, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe”.

„Irgalmasok, mint az Atya” – a Jubileum mottója

A pápa emlékeztet rá, hogy számára az irgalmasság témája különösen fontos, olyannyira, hogy ezt választotta püspöki jelszavává: „Miserando atque eligendo”

(Megkönyörült és kiválasztotta – „Meglátta őt Jézus, megkönyörült rajta, és kiválasztotta” Mt 9,9). Ez a kifejezés engem „mindig meghatott” – írja a pápa. Idéz II. János Pál pápa „Dives in misericordia” k. enciklikájából, hangsúlyozva annak sürgősségét, hogy a kortárs világban hirdessük az irgalmasságot és tanúságot tegyünk róla”, „új lelkesedéssel és megújult lelkipásztori tevékenységgel”, mert ez „meghatározó az egyház és üzenete hirdetésének hitelessége számára”. „Ott, ahol az egyház jelen van, ott nyilvánvalóvá kell válnia az Atya irgalmasságának” és „bárhol, ahol keresztények élnek, mindenkinek az irgalmasság oázisára kell találnia”.

A Bulla első része a Jubileum mottójának aláhúzásával zárul, azaz:„Irgalmasok, mint az Atya” – idézet Lukács evangéliumából (Lk 6,36). Elkötelezett, de ugyanakkor örömökben és békében gazdag életprogramról van szó, amely megkívánja, hogy „képesek legyünk Isten Szava meghallgatására”. „Így szemlélhetjük irgalmasságát” és saját életstílusunkká tehetjük azt.

MÁSODIK RÉSZ: HOGYAN ÉLHETJÜK MEG A LEGJOBBAN A JUBILEUMOT? 

A Bulla második részében Ferenc pápa néhány gyakorlati útmutatást ad ahhoz, hogy hogyan élhetjük meg a rendkívüli Jubileumot a maga spirituális teljességében:

Tegyünk egy zarándoklatot, mert ez „tényleges jele lesz annak, hogy az irgalmasság is egy olyan elérendő cél, amely elkötelezettséget és áldozathozatalt kíván”.

Ne bíráskodjunk, és ne ítélkezzünk, hanem bocsássunk meg és adakozzunk, maradjunk távol a „pletykáktól”, a „féltékenység és az irigység” által sugallt szavaktól.” Vegyük észre a jót, ami minden személyben jelen van” és váljunk a „megbocsátás eszközeivé”.

Nyissuk meg a szívünket a lét perifériái felé, vigyünk vigaszt, irgalmasságot, szolidaritást és figyelmet mindazoknak, akik „a mai világban nélkülöznek és szenvednek”, „számos fivérünknek és nővérünknek, akiket megfosztottak méltóságuktól”. „Kiáltásukat tegyük magunkévá – buzdít a pápa – így együttesen le tudjuk küzdeni a közöny korlátját, amely gyakran hatalmas úrként van jelen, hogy elrejtse az álszentséget és az önzést”.

Örömmel hajtsuk végre a testi és lelki irgalmasság műveit, hogy „felébresszük lelkiismereteinket, amelyek ellankadtak a szegénység drámájával szemben”. Jézusnak éppen ez a küldetése: vigyünk vigaszt a szegényeknek, hirdessük a megszabadítást a modern rabszolgaságok foglyainak, adjuk vissza a látást azoknak, akik magukba zárkóztak, adjuk vissza a méltóságukat azoknak, akiket ettől megfosztottak, legyünk képesek arra, hogy legyőzzük a tudatlanságot, amelyben emberek milliói élnek, különös tekintettel azokra a gyermekekre, akiknek nincs megfelelő segítségük ahhoz, hogy kilépjenek a szegénységből”. Mint ahogy Keresztes Szent János mondja: „az élet alkonyán a szeretetben fognak megvizsgálni minket”.

Növeljük az egyházmegyékben a „24 óra az Úrért” ima és bűnbánati kezdeményezéseket, amelyeket Nagyböjt negyedik hetében pénteken és szombaton kell megtartani. A pápa rámutat: sok fiatal ismét közeledik a kiengesztelődés szentségéhez, amely „kézzel foghatóvá teszi az irgalmasság nagyságát”. Ennek köszönhetően sokan közülük úgy érzik, hogy „újból felfedezik életük értelmét”.

Papok feloldozhatnak olyan bűnök alól is, amelyhez eddig csak az Apostoli Szentszéknek volt joga

A pápa egy paragrafust a bűnök feloldozása témájának szentel: mindenekelőtt kifejezi azt a kívánságát, hogy „a gyóntatók legyenek az Atya irgalmasságának valódi jelei”, ne sebtében rögtönözzenek ebben a feladatukban, hanem váljanak „elsőként bűnbánókká, akik bocsánatért esdekelnek”. „Isten bűnbocsánatának hűséges szolgájaként” tehát minden gyóntató úgy fogadja a híveket, mint „az apa a tékozló fiú példabeszédében”, vagyis „olyan apa, aki fia elébe siet, annak ellenére, hogy az minden vagyonát elherdálta”. A gyóntatók tehát „ne tegyenek fel impertinens, nem a tárgyhoz tartozó kérdéseket”. Minden bűnbánó szívében ismerjék fel, hogy segítséget és bocsánatot keresnek. A gyóntatók arra kaptak meghívást, hogy „mindig, bárhol, minden helyzetben és mindenek ellenére, legyenek az irgalmasság elsőbbségének jelei”.

A pápa továbbá bejelenti, hogy a Szentév nagyböjti időszakában az Irgalmasság Misszionáriusait küldi majd el világszerte, vagyis olyan papokat, akiket „felruház olyan tekintéllyel, miszerint megbocsáthatnak olyan bűnöket is, amelyek alól a feloldozás joga az Apostoli Szentszéknek van fenntartva”. „Jelei lesznek annak, hogy az egyház anyai gondoskodással van Isten népe iránt”. Ezek a papok mesterei lesznek mindenki számára „egy humanizmussal teli találkozásnak, amely a megszabadulás forrása, felelősséggel teljes, célja, hogy leküzdjék az akadályokat és visszatérjenek a keresztségben kapott új élethez”. Ugyanakkor a pápa azt kéri, hogy az egyházmegyékben szervezzenek „népmissziókat”, hogy ezek a Misszionáriusok „hirdethessék a bűnbocsánat örömét”.

A búcsú

A Jubileum jellemző vonása a búcsú, azt mutatja, hogy „Isten korlátlanul megbocsátja bűneinket”. Miközben a kiengesztelődés szentségében Isten bocsánata eltörli a bűnöket, a búcsúval a bűnös megszabadul a „bűn negatív lenyomatától”, „következményének minden hatásától”, amely „magatartásunkban, gondolatainkban” megmarad. Ebben az értelemben az, aki elnyeri a búcsút, képessé válik arra, hogy karitatív módon cselekedjen, növekedjen a szeretetben, ahelyett, hogy ismét bűnt követne el”.

HARMADIK RÉSZ: FELHÍVÁS A BŰNÖZÉS ÉS A KORRUPCIÓ ELLEN

A Jubileumi Bulla harmadik részében Ferenc pápa néhány felhívást intéz a következő témákban:

Felhívás bűncsoportok tagjaihoz: „Saját érdeketekben kérem, hogy változtassatok életeteken” – írja a pápa. Arra szólítja fel a bűnözőket: ne maradjanak közömbösek a hívással szemben, hogy megtapasztalják Isten irgalmasságát. „A pénz nem ad igazi boldogságot. Ez csak egy látszat” – írja a pápa. „Az erőszak, amelyet arra használnak fel, hogy pénzt halmozzanak fel, amelyből ömlik a vér, nem tesz sem hatalmassá, sem halhatatlanná”. Végül pedig „senki sem menekülhet el Isten ítélete elől”.

Felhívás azokhoz a személyekhez, akik korrupciót követnek el, vagy bűnrészesek benne: „Elérkezett a megfelelő pillanat, hogy megváltoztassátok életeteket! – mondja nekik a pápa. Elég, ha elfogadjátok a meghívást a megtérésre és alávetitek magatokat az igazságszolgáltatásnak, miközben az egyház irgalmasságot kínál fel”. A pápa hangsúlyozza továbbá, hogy a korrupció „a társadalom rothadó sebe, súlyos bűn, amely égbe kiált, mert aláássa a személy és a társadalom életének alapjait”; „megátalkodottság a bűnben, amely arra törekszik, hogy Istent a pénz, mint a hatalom illúziójával helyettesítse; a sötétség műve, amelyet a gyanakvás és a cselszövés tart életben”, olyan kísértés, amelytől „senki sem érezheti magát mentesnek”. A pápa arra szólít fel, hogy számolják fel ezt a sebet „a magán- és a társadalmi életből”, az „óvatosság, éberség, lojalitás, átláthatóság eszközeivel, amelyhez kapcsolódik a feljelentéshez való bátorság”.

Felhívás a vallásközi párbeszédre: emlékeztet rá, hogy a zsidó vallás és az iszlám az irgalmasságot „Isten egyik legjellemzőbb tulajdonságának” tekinti. Ők is hiszik, hogy senki sem tud gátat szabni az isteni irgalmasságnak, mivel kapui mindig tárva állnak. A pápa azt kívánja, hogy a Jubileum „kedvezzen e vallások és más nemes vallási hagyományok közötti találkozásnak”, tegye „nyitottabbá őket a párbeszédre, kiküszöbölve a bezártság és a megvetés minden formáját, elűzve az erőszak és a diszkrimináció minden formáját”.

Felhívás az igazságosság és az irgalmasság közötti kapcsolatra: „nem két, egymással szemben álló aspektusról, hanem egyetlen valóság két dimenziójáról van szó” – emlékeztet rá Ferenc pápa. A két dimenzió együtt fejlődik, amíg el nem érik a csúcsot a „szeretet teljességében”. Elhatárolva magát egy pusztán „legalista” nézettől, vagyis „a törvény puszta megtartásától”, Jézus megmutatja „az irgalmasság nagy ajándékát, amely keresi a bűnösöket, hogy bocsánatot és üdvözülést kínáljon fel nekik”. „Isten igazságossága bűnbocsánatában áll”. Ez „az irgalmasság primátusa”, „Jézus küldetésének alapvető dimenziója”, mert „nem a törvény megtartása üdvözít, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit”. Ebben az értelemben „az irgalmasság nem ellentétes az igazságossággal”, mert általa Isten felkínálja a lehetőséget a bűnösnek, hogy „megbánja bűnét, megtérjen és higgyen”. Természetesen „ez nem jelenti az igazságosság leértékelését, vagy feleslegessé tételét, éppen az ellenkezőjéről van szó: aki téved, annak le kell töltenie büntetését. Ez azonban a megtérés kezdete, mert a bűnös megtapasztalja a megbocsátás gyengédségét”. Végül is „a szeretet jelenti a valódi igazságosság alapját” – hangsúlyozza a pápa.

VÉGKÖVETKEZTETÉS

A dokumentum végén Ferenc pápa Mária, „az Irgalmasság Anyja” alakjára utal, akinek életét a „testté vált irgalmasság jelenléte” alakította. „Az Isten és az emberek közötti Szövetség Frigyládája”, Mária „tanúskodik arról, hogy Isten Fiának irgalmassága nem ismer határokat és mindenkit elér, senkit nem zár ki”. A pápa emlékeztet Szent Fausztina Kowalska nővérre is, aki „arra kapott meghívást, hogy belépjen az isteni irgalmasság mélységébe”.

A Bulla azzal a felhívással zárul, hogy „hagyjuk meglepni magunkat Isten által, aki soha nem fárad bele, hogy szélesre tárja szívét” az emberek előtt. Az egyház elsődleges feladata tehát, hogy „mindenkit bevezessen Isten irgalmasságának nagy misztériumába, szemlélve Krisztus arcát, főleg korunkban, amely tele van nagy reményekkel és erőteljes ellentmondásokkal”.

A Jubileumi Év 2016. november 20-án, Krisztus Király, a Világmindenség Ura ünnepén zárul. „Annyira kívánom, hogy az elkövetkező éveket hassa át az irgalmasság, elérve minden embert, eljuttatva mindenkihez Isten jóságát és gyöngédségét! – fejezi be Bulláját a pápa. Mindenkihez, hívőhöz és távol állókhoz jusson el az irgalmasság balzsama, mint a már közöttünk jelen lévő Isten országának jele!”