Ferenc pápa katekézise:
„Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?”
Szent Péter tér
2014. április 13.
Ez a hét az öröm hete: Jézus feltámadását ünnepeljük. Ez egy igazi, mély öröm, azon a bizonyosságon alapuló öröm, hogy a feltámadt Krisztus többé nem hal meg, hanem él és működik az egyházban és a világban. Ez a bizonyosság tölti el a hívők szívét azóta a húsvét reggel óta, amikor az asszonyok Jézus sírjához mentek, az angyalok pedig azt mondták nekik: „Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?” (Lk 24,5). „Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?” Ezek a szavak mintegy mérföldkövet jelentenek a történelemben; ugyanakkor a „botlás köve” is lehetnek számunkra, ha nem nyílunk meg az örömhír előtt, ha azt gondoljuk, hogy kevesebb bajunk lenne egy halott Jézussal, mint egy élővel! Hányszor érezzük azonban mindennapjaink során szükségét annak, hogy ezt mondják nekünk: „Miért a holtak közt keresed az élőt?” Oly sokszor előfordul, hogy az életet a holt dolgok között keressük, olyan dolgoktól várunk életet, amelyek nem tudnak életet adni, olyan dolgokban reménykedünk, amelyek egyik napról a másikra megszűnnek, mulandók… „Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?”
Szükségünk van erre a kérdésre, amikor bezárkózunk az önzésnek vagy az önelégültségnek valamely formájába, amikor hagyjuk magunkat félrevezetni földi hatalmaktól vagy e világi dolgoktól, és közben elfeledkezünk Istenről, elfeledkezünk felebarátainkról; amikor reménységünket világi hiúságokba, a pénzbe, a sikerbe vetjük. Akkor Isten így szól hozzánk: „Miért a holtak közt keresitek az élőt?” Miért ott keresed? Az a dolog nem tud neked életet adni! Persze, lehet, hogy örömmel tölt el egy percig, egy napig, egy hétig vagy egy hónapig… de azután? „Miért a holtak közt keresitek az élőt?” El kell raktároznunk a szívünkben és ismételgetnünk kell ezt a mondatot. Megismételjük háromszor? Próbáljuk meg! Mondjuk mindnyájan: „Miért a holtak közt keresitek az élőt?” Hangosabban: „Miért a holtak közt keresitek az élőt?” [A hívőkkel együtt háromszor megismétli.] Ma, amikor hazaértek, mondjátok ki szívetek mélyén ezt a mondatot, csendben. Tegyük fel magunknak a kérdést: miért a holtak közt keresem az élőt? Meglátjátok: hasznunkra lesz!
Nem könnyű Jézussal szemben nyitottnak lenni. Nem olyan egyértelmű, hogy elfogadjuk a Feltámadott életét és jelenlétét körünkben. Az evangélium többféle reagálási módot mutat be nekünk. Bemutatja Tamás apostol, Mária Magdolna és a két emmauszi tanítvány reakcióját: érdemes összevetnünk magatartásunkat az övékkel. Tamás feltételt szab annak, hogy higgyen, bizonyosságot akar szerezni, meg akarja érinteni Jézus sebhelyeit; Mária Magdolna sír, látja Jézust, de nem ismeri fel, csak akkor ébred rá, hogy Jézus az, amikor nevén nevezi őt; az emmauszi tanítványok kiábrándultan és szívükben a vereség érzéseivel találkoznak Jézussal, és hagyják, hogy elkísérje őket az a titokzatos vándor. Különböző emberek, különböző utakon! A holtak között keresték azt, aki él, és maga az Úr állítja őket vissza a helyes irányba. És én mit teszek? Milyen irányban haladok, hogy találkozzam az élő Krisztussal? Ő mindig a közelünkben lesz, hogy visszabillentsen a helyes kerékvágásba, ha eltévesztettük az irányt.
„Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?” (Lk 24,5). Ez a kérdés megszabadít minket a kísértéstől, hogy hátra tekintsünk, arra, ami tegnap történt, és előrelendít a jövő felé. Jézus többé nem a sírban van, ő a feltámadott! Ő az élő, ő az, aki szüntelenül megújítja testét, az egyházat, és segíti előrehaladni azáltal, hogy maga felé vonzza. A „tegnap” az Jézus sírja és az egyház sírja, az igazság és az igazságosság sírhelye; a „ma” az örök feltámadás, amely felé a Szentlélek indít bennünk, a teljes szabadságot adva nekünk.
Ma hozzánk is szól ez a kérdés: te miért a holtak közt keresed az élőt, te, aki bezárkózol önmagadba valamilyen kudarc után, te, akinek nincs többé ereje imádkozni? Miért a holtak közt keresed az élőt, te, aki magányosnak érzed magad, barátaidtól és talán Istentől is elhagyottnak? Miért a holtak közt keresed az élőt, te, aki elveszítetted reményedet, és te, aki bűneidbe börtönözve érzed magad? Miért a holtak közt keresed az élőt, te, aki a szépségre, a lelki tökéletességre, az igazságosságra, a békére áhítozol?
Szükségünk van arra, hogy ismételgessük magunknak az angyal figyelmeztetését, és hogy egymást is emlékeztessük rá! Ez a figyelmeztetés, „Miért a holtak közt keresitek az élőt?”, segít bennünket, hogy kilépjünk szomorúságunk tereiből és megnyíljunk az öröm és a remény távlatára. Arra a reményre, amely elmozdítja a sírköveket, bátorít, hogy hirdessük az örömhírt, és képes arra, hogy másokban is új életet fakasszon. Ismételjük meg szívünkben az angyalnak ezt a mondatát, utána pedig mindnyájan csendben válaszoljunk: „Miért a holtak közt keresitek az élőt?” Ismételjük meg! [Megismétli a néppel.] Nézzétek testvéreim, ő élő, ő velünk van! Ne olyan sírok felé fussunk, amelyek ma ígérnek neked valamit, ígérnek szépséget, aztán pedig nem adnak semmit! Ő élő! Ne a holtak közt keressük az élőt! Köszönöm, hogy meghallgattatok!