Sua Busca
Categoria
Ordenar por




Lelkiismeretre figyelve

A közelgő népszavazás kampányait látva együtt gondolkodásra hívjuk olvasóinkat. Az alábbiakban a Magyar Kurír, a SZEMlélek blog illetve a karizmatikus.hu médiumok írásait közöljük. Lelkiismeretemre figyelve Alábbiakban Forrai Tamás, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya vezetőjének jegyzetét adjuk közre. Mi van a sok igen, nem, talán válasz mögött, amelyekről kikerülhetetlenül beszélünk a népszavazással kapcsolatban? Számomra ez azt […]

Laudato si’ – Áldott légy!: az enciklika ismertetése

Az alábbi ismertető, amelyet a Szentszék készített elő újságírók számára, a Vatikáni Rádió közel 40 nyelvi szerkesztőségének gondozásában elérhető honlapunkon az enciklika hivatalos közzététele, vagyisjúnius 18. csütörtök 12 órától kezdve. A magyar nyelvű fordítást Vertse Márta, a Vatikáni Rádió magyar műsorának nyugalmazott felelős szerkesztője készítette. Összefoglaló áttekintés „Milyen világot szeretnénk továbbadni azoknak, akik utánunk jönnek, […]

Húsvét van!

Alleluja! Alleluja! Alleluja! Ez a kiáltás rejtőzik bennünk, keresztényekben 40 napja, Hamvazószerdától kezdve. Az öröm, az ujjongás és dicséret hatalmas kiáltása, mely fellobbantja szívünk, mint Krisztus feltámadásának és a halál feletti győzelmének diadaléneke. Emlékezzünk valami nagyon fontosra: ünnepelni annyit jelent, mint újraélni. Nem egy egyszerű megemlékezés, visszaemlékezés egy régi dologra mely 2000 évvel ezelőtt történt. […]

“A szent Háromnap üzenete” Ferenc pápa nagyszerdai katekézise

Ferenc pápa a Szent Péter téren tartotta meg a nagyszerdai általános kihallgatást és katekézisét ezúttal a Nagyhét szent Háromnapjának, a Triduumnak szentelte. „Holnap Nagycsütörtök. Délután az Úr Vacsorájának a szentmiséjével veszi kezdetét Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának Szent Háromnapja, aki az egész liturgikus év és a mi keresztény életünk csúcspontja” – kezdte beszédét a pápa. […]

„Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?”

Ferenc pápa katekézise: „Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?” Szent Péter tér 2014. április 13. Ez a hét az öröm hete: Jézus feltámadását ünnepeljük. Ez egy igazi, mély öröm, azon a bizonyosságon alapuló öröm, hogy a feltámadt Krisztus többé nem hal meg, hanem él és működik az egyházban és a világban. Ez a […]

Szent Mihály, Gábor és Ráfael főangyalok ünnepén….

Ferenc pápa: Az angyalok megvédenek minket a gonosztól 2014. szeptember 29. hétfő 19:00 Szent Mihály, Gábor és Ráfael főangyalok ünnepén, szeptember 29-én, hétfőn a Szent Márta-házban mondott szentbeszédében a gonosz és Isten harcáról szólt Ferenc pápa – tájékoztat a Vatikáni Rádió. Az arkangyalok ünnepén az egyház által elénk tárt olvasmányok erős, kemény képekkel élnek. Dániel […]

Böjt és megtérés

Böjt és megtérés Béri László Renátó kármelita szerzetes előadása alapján   Nagyböjtben vagyunk, ez a nagyböjt el is indult valamivel és ez az indulás, nem más volt, mint Hamvazószerda. S azért érdemes innen kiindulni, amikor a nagyböjtről, megtérésről beszélünk, ugyanis a hamvazószerdai liturgiában hangzik el a meghívás a megtérésre. Abban a bizonyos szertartásban, amikor a […]
1 2