Sua Busca
Categoria
Ordenar por




Szent Mihály, Gábor és Ráfael főangyalok ünnepén….

Ferenc pápa: Az angyalok megvédenek minket a gonosztól 2014. szeptember 29. hétfő 19:00 Szent Mihály, Gábor és Ráfael főangyalok ünnepén, szeptember 29-én, hétfőn a Szent Márta-házban mondott szentbeszédében a gonosz és Isten harcáról szólt Ferenc pápa – tájékoztat a Vatikáni Rádió. Az arkangyalok ünnepén az egyház által elénk tárt olvasmányok erős, kemény képekkel élnek. Dániel […]

FONTOS TALÁLKOZÓ A SHALOM KÖZÖSSÉGBEN

  Augusztus 29-én kezdődött Fortalezában, Brazíliában, egy 10 napos találkozó a Shalom közösség alapítójával, Azevedo Moysés-szel, és több mint 180 közösségi taggal, akik shalomos missziókat vezetnek: közülük 65-en a brazil misszióból, 20-an más országokból, a többi ember pedig egy-egy fontos ülést vezet a közösség anyaházában. A találkozó, amelynek témája „Irgalmasság kairos”, múlt vasárnap szentmisével kezdődött, […]

„A keresztények megosztottsága az egyik legsúlyosabb bűn”

  Augusztus 27-én, Szent Mónika, Szent Ágoston édesanyja liturgikus ünnepén Ferenc pápa a Szent Péter téren tartotta meg a szokásos szerda délelőtti általános kihallgatást, amelyre ez alkalommal is több mint 10 ezer hívő gyűlt össze a világ minden részéből. Kedves testvérek, jó napot kívánok – kezdte Ferenc pápa katekézisét, amelynek az Anyaszentegyház volt a témája. […]

Rómában jártunk

A budapesti Katolikus Shalom Közösség 14 fiatalja április 24 és 29 között Rómába zarándokolt, imacsoportjuk névadójának, II. János Pál pápának szentté avatására. Élményeikről, tapasztalataikról olvashatunk az alábbiakban.   Mikor megtudtam, hogy szervez utat az imacsoportom Rómába, nagyon megörültem, hiszen egyik nagy álmom válna valóra azzal, ha eljutnék ebbe a gyönyörű városba, az pedig csak ráadás […]

“Ne féljetek!”

„Ne féljenek a tömegtől!”- mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő A becslések szerint közel hárommillió zarándokot és turistát várnak a Vatikánba XXIII. János és II. János Pál pápa április 27-i szentté avatására. Április 26. éjszakáján Róma templomai megnyílnak az imádkozni és gyónni vágyó zarándokok számára. A szentté avatási szentmise április 27-én, vasárnap 10 órakor kezdődik a […]

Böjt és megtérés

Böjt és megtérés Béri László Renátó kármelita szerzetes előadása alapján   Nagyböjtben vagyunk, ez a nagyböjt el is indult valamivel és ez az indulás, nem más volt, mint Hamvazószerda. S azért érdemes innen kiindulni, amikor a nagyböjtről, megtérésről beszélünk, ugyanis a hamvazószerdai liturgiában hangzik el a meghívás a megtérésre. Abban a bizonyos szertartásban, amikor a […]

A kommunikációs szakember legyen olyan, mint az Irgalmas Szamaritánus – hatalma abból fakad, hogy közel áll sérült embertársaihoz

A kommunikáció igazi hatalma azt jelenti, hogy közel áll az emberekhez – hangsúlyozza Ferenc pápa üzenetében, amelyet a 48. Tömegkommunikációs Világnapra írt. A világnap június elsején esedékes, de január 23-án, csütörtökön délelőtt, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepét megelőző napon ismertették a Szentszék sajtótermében. Az üzenet címe: „Kommunikáció a találkozás hiteles kultúrájának szolgálatában”. A […]

Tau

A Tau jelentése A Tau kereszt a görög T betű formáját viseli, ami egy keresztet jelenít meg. Szent Ferenc a Tau keresztet és annak jelentését az antonitáktól kölcsönözte, mely férfi szerzetesrendet 1095-ben alapítottak kizárólag arra a célra, hogy tagjai a leprás betegek gondját viseljék. A Tau kereszt a világi Ferences testvérek ismertető jegye szerte a […]

Shalomosnak lenni

„A mi Urunk, Istenünk, aki a világ minden szeretetét megérdemli, rajtunk keresztül szeretné megvalósítani művét: egy új művet, új úton. Ez az új út gyönyörű, és napról napra egyre erősebben érzem megvalósulásának csodáját a szívemben. Isten szeretné megajándékozni a világot teremtő erejének még erősebb megnyilatkozásával.” (Új Mű Írás) A Szentlélek minden alkalommal biztosítja az Egyháznak […]
1 6 7 8