A budapesti Katolikus Shalom Közösség 14 fiatalja április 24 és 29 között Rómába zarándokolt, imacsoportjuk névadójának, II. János Pál pápának szentté avatására. Élményeikről, tapasztalataikról olvashatunk az alábbiakban.
Mikor megtudtam, hogy szervez utat az imacsoportom Rómába, nagyon megörültem, hiszen egyik nagy álmom válna valóra azzal, ha eljutnék ebbe a gyönyörű városba, az pedig csak ráadás lenne, ha mindezt pont II. János Pál szentté avatásakor tehetném. Rengeteget imádkoztam Jézushoz és II. János Pálhoz is, hogy sikerüljön ez a nagy vágyam. Sajnos az elején, sok problémával kellett megküzdenem. A repülőjegy árak nagyon magasak voltak ezért várnom kellett, amikor pedig lementek, nem volt rá pénzem. Egy hónapot várakozás után, végre összegyűlt annyim, hogy meg tudtam venni a jegyeket. Nagyon boldog voltam, hiszen tudtam, most már semmi sem akadályoz meg abban, hogy Rómába menjek. Másnap a suliban az a hír fogadott, hogy április 28-ra raktak egy megbeszélést, amin fontos, hogy ott legyek. Teljesen elszomorodtam, mert a tanárnő, aki tartotta nagyon szigorú és biztos voltam benne, hogy nem fog elengedni. Ekkor, még többet imádkoztam és kértem II. János Pál segítségét az utamra és megpróbáltam írni a tanárnőnek. Két nap múlva jött is a válasz, hogy nyugodtan mehetek. Akkor valami hihetetlen nagy boldogságot éreztem a szívembe és tudtam, hogy II. János Pál pápa végig ott volt velem bátorított és meghallgatta az imámat. Úgy érzem, nagy hálával tartozom Istennek és II. János Pál pápának, hogy eljuthattam Rómába. Rengeteg kegyelmi ajándékot kaptam a római utam alatt, amit nem tudom, hogyan köszönhetnék meg.
Andi
Számomra az egész zarándoklat Isten irgalmasságáról szólt. Mondhatnánk, hogy ez nem meglepő, hiszen ezen a vasárnapon volt a szentté avatás. Mégis én úgy éreztem, az egész utunkat áthatotta az Ő irgalma és gondviselő szeretete. Ha eltévedtünk a városban, mindig találkoztunk valakivel, aki megmutatta a helyes irányt. Valahogy így van ez Istennel is. Ha letérek a helyes útról és úgy érzem már nincs hova visszamennem, Ő akkor is vár rám, irgalmas és megbocsát, mert végtelenül szeret.
Ezt tapasztaltam meg a vasárnapi misén is, mikor rögtön az elején a Mindenszentek litániája alatt elkezdett esni az eső. Úgy éreztem szükségem van erre a záporra, mely számomra a megtisztulást jelentette, hogy méltó legyek, mégis a százados szavai jártak a fejemben: “Uram, nem vagyok méltó…” amint elhangzott, hogy a két pápa szent, elállt az eső.
Utunk végén ellátogattunk a Három Kút Apátságba. Itt nagyon szép volt látni, hogy mindenkit megérintett az a hely, ahol hitvallók százait végezték ki. Hosszú ideig imádkozott a csoport. Én ismét Isten irgalmas szeretetén és Pál apostol történetén elmélkedtem.
Dorottya
Egyik nagy élményem a szentté avatási mise volt. A csapat egyik felével a Santa Maria Maggiore Bazilika előtti kivetítőn néztem végig. Fantasztikus érzés volt, hogy a téren jelenlévő emberekkel, különösen a shalomosokkal egy nagy családot alkotunk. Nyitottak voltak az emberek és nagyon kedvesek. Amikor kijöttek az atyák a bazilikából áldoztatni, egészen meg voltam hatva, és több gondolat is kavargott a fejemben. Egyrészt eszembe jutott a csodálatos kenyérszaporítás története annak kapcsán, hogy a téren álló emberek mind magukhoz vehették az Oltáriszentséget. Másrészt pedig úgy éreztem, személyesen hozzám jön Krisztus, és lehetek bárhol a világon, Ő mindig nekem adja Magát, mindig gondomat viseli. 
Másik nagy élményem az volt, amikor a Három Kút Apátságnál bementem egy nagyon régi és nagyon egyszerű templomba. Alig volt díszítőelem, de annál inkább áthatotta Isten jelenléte a helyet. Azt a gondolatot kaptam, hogy a mi hitünknek is ilyen egész egyszerűnek, egészen gyermekinek kell lennie. Nincs szükség semmi cicomára, semmi mázra; egyszerűen csak adjuk oda magunkat Neki, hagyjuk magunkat szeretni, és viszont szeressünk.
Bálint