01

Ceará államban, Fortaleza városában született, a legidősebb a gyermekek közül, Maria Emmir Rio de Janeiro-ban élt 5 éves korától huszonéves koráig. Szellemi és vallási képzésben részesült a Lourdes-i nővéreknél, az orsolyitáknál és az egyetemen a jezsuita atyáknál. 1972-ben Fortaleza-ba költözött és 1973-ban összeházasodott Engenheiro Sérgio Cabral Nogueira-val. Ceará államban, Fortalezában 1974-ben kapott egyetemi diplomát, majd folytatta tanulmányait angol nyelvoktatást tanult külföldiek számára, nyelvészetet és fonetikát, mint az USA, Michigan egyetemének „külsős tanulója”.

Mélyen hívő katolikus családba született, Maria Emmir soha nem távolodott el a hitétől. Máriát gyerekkorától kezdve a leghűségesebb barátnőjének és közbenjárójának tekintette. A házasságkötésüket követően azonban a vallásgyakorlás csak a vasárnapi misékre korlátozódott. Mindaddig, amíg 1976-ban részt vettek a cursillo lelkigyakorlaton, férje állhatatos kérésére, aki pár hónappal korábban találkozott velük. Aztán részt vett az Élet a Lélekben Szemináriumon 1977. augusztustól szeptemberig. A Szentlélek kiáradásának kegyelme teljesen megváltoztatta az életét.

1978-ban férjével közösen elkezdték támogatni a fiatalok találkozóit Fortaleza egyházmegyéjében. Isten kegyelme a Cursillo-n és az Élet a Lélekben Szemináriumokon elmélyítette Emmir-ben a szeretetet a fiatalok iránt. A fiatalokat ugyanúgy meg lehetett találni a munkahelyén, mint az otthonában. Meghallgatta őket, tanácsot adott nekik, hirdette nekik az Evangéliumot, egy-egy beszélgetés alkalmával vagy egy-egy angol irodalom óra között.

1978 körül találkozott Emmir és Moysés Azevedo (a Katolikus Shalom  Közösség alapítója) a fiataloknak szervezett programok valamint Fortaleza szegénynegyedében végzett munka alkalmával. Igaz barátokká váltak, mindkettőjüket az Isten iránti szeretet és a misszió iránti vágy vezérelt. 1982-ben megalapították a Katolikus Shalom Közösséget, ami a fiatalok evangelizálása és Isten Dicsőségének hirdetése iránt érzett vágyuk gyümölcse.

Maria Emmir felelős a Katolikus Shalom Közösség továbbképzéseiért. A Szentlélek kiáradását követő 25 évben Maria Emmir prédikált egész Brazíliában, valamint Európában, USA-ban és Ázsiában is. Több könyvet is írt, pár példát említünk: Enchei-vos (Engedjétek, hogy eltöltsön Titeket), Luz para os meus passos (Fény a lépéseimhez), A Promessa (Az Ígéret), Não Tenhas medo (Ne félj), A Fenda da Rocha (A Szikla Repedése), Filho de Deus Menino Meu (Isten Fia, én kisfiam).