Természettudományos értelemben nincs bizonyíték Jézus föltámadására. De vannak nagyon erős egyéni és közösségi bizonyítékok, amelyek a jeruzsálemi eseményeknek akkor élő számos tanújától származnak.
Jézus föltámadásának legrégebbi bizonyítéka Szent Pál egyik levele, amelyet kb. 20 évvel Krisztus halála után írt a korintusiaknak: “Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt bűneinkért az írások szerint, eltemették és harmadnapra feltámadt az írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek” (1 Kor 15,3-6). Pál itt élő hagyományról tájékoztat, amelyet az ősközösségben talált, amikor két vagy három évvel Jézus feltámadása után-a feltámadt Úrral való személyes találkozása nyomán, amely életét megváltoztatta-maga is kereszténnyé lett. A tanítványok először az üres sírról értesültek, ez a tény utalt elsőként a föltámadás valóságára (Lk 24, 5-6). Ezt éppen asszonyok fedezték fel, akik akkori jog szerint nem számítottak tanúnak. Bár az apostolok közül János már a sírnál is meg volt győződve róla- “látta és hitt” (Jn 20,8 b)-csak Jézus számos jelenése után szilárdult meg a bizonyság, hogy Jézus él. A feltámadottal való sok találkozás Krisztus mennybemenetelével fejeződött be. De még azután is, mind a mai napig vannak találkozások az élő Úrral.
Jézus Krisztus él.