Március 28.-án nekivágtunk Budapestnek, hogy még több fiatalnak hirdethessük Isten szeretetét. Különleges volt nagyon, mert itt Budapesten még sohasem csinált ilyet a Közösség. Előtte még a Bakáts téren találkoztunk, hogy fel tudjunk erre készülni, mert hát azért bátorság és a Szentlélek ereje kell ahhoz, hogy csak úgy odamenjünk valakihez azzal, hogy „Szia, mit gondolsz Istenről?” Na jó, persze ez a valóságban nem így történt…
Párokra lettünk osztva, hogy egymást tudjuk segíteni. Amíg egyikünk beszélgetett, a másik folyamatosan imádkozott, és kérte a Szentlélek segítségét. Erre nagy szükség volt, mert sajnos sokan nem voltak nyitottak még egy egyszerű beszélgetésre sem. Mások viszont nagyon örültek, hogy van valaki, aki megkérdezi: „Hogy vagy?” Ezért akkor is, ha nem tudtuk az embereket Isten felé fordítani teljesen, szereztünk nekik egy szép napot és talán az emberekbe vetett bizalmukat is megerősítettük. Talán majd hogyha gyakorlottabbak leszünk, akkor könnyebben tudjuk a beszélgetés menetét Isten felé fordítani. Nekem ez volt a legnehezebb, egy átlagos témát hogyan tereljek Istenre. Azért, hogy ez ne csak egy kellemes szombat délutáni beszélgetés legyen, hívtuk őket a különböző shalomos programokra is. A Hungarióra, Szentlélek szemináriumra, nyári Acamp’s táborba és szerintem biztosan lesz akivel találkozunk még.
Minden párnak teljesen különböző élményekben volt része, amit a végén egy megosztásban el is meséltünk a többieknek.
Nagyon érdekes tapasztalat volt nekem az utcai evangelizáció. Sok mindenre ráébresztett. Azt gondoltam, hogy az emberek nem kíváncsiak rám, de kiderült, hogy szívesen beszélgetnek, és mesélik el a napjukat egy idegennek is. Nagyon örülök, hogy elmentem, mert amellett, hogy volt, akivel tudtam egy jót beszélgetni engem is erősített és én is visszakaptam az emberekbe vetett hitemet. Szükségem volt arra, hogy lássam, igenis nyitottak az emberek és nem csak, hogy nyitottak, de nekik is szükségük van ránk, és egy kedves szóra.
Sirák Bori