Közösség

Vedd Krisztus evangéliumát

comshalom

„Vedd Krisztus Evangéliumát, melynek hirdetőjévé váltál, formáld élő hitté amit olvasol, tanítsd azt amit hiszel és próbáld megvalósítani amit tanítasz.” Ezekkel a szavakkal bíztatta José Antonio Tosi, Fortaléza város érseke, azt a 11 új diakónust, akiket most hétfőn szenteltek fel Ceara fővárosában. Négyen közülük a Katolikus Shalom Közösség misszionáriusai: Cledison Reis, Célio Lourenço, Livandro Monteiro és Rômulo Bezerra.
A diakónusok a stólát, a dalmatikát és az Evangéliumok könyvét kapták. Most még egy lépéssel közelebb kerültek a pappá szentelés időpontjához, mely december 22-én lesz a nagyvárosi katedrálisban.

A diakonátus, a pappá szentelésre való felkészülés időszaka. Legfőbb jellemzője: a szolgálat. Funkciójának alapját az Apostolok Cselekedete képzi, amely elmondja ahogy Jézus apostolai javasolták az első Egyháznak, hogy válasszanak az ételek elosztásának felügyeletére hét embert akik jó tanúságtevők, Szentlélektől és bölcsességtől elteltek.

A diakonátusban a jövőbeni papok az emberiséget és az Egyházat szolgálják, hasonlóvá válva Jézus Krisztushoz, a főpaphoz, aki kiüresítette és teljesen átadta magát az Atyának. A diakónus kiszolgáltathatja a keresztség és a házasság szentségét, áldásokat oszthat, beleértve az Oltáriszentséggel való áldást, szolgálhat az Ige liturgiája során és áldoztathatja a híveket. A ceremónia közben a püspök kérdésére választ adva engedelmességet ígértek neki és utódainak is.

Úgy, ahogy majd a pappá szentelésüknél is történni fog, most is szüleik adták át nekik új ruháikat. Közösségeik papjai és egyházmegyés papok is részt vettek a ceremónián.

Családtagok, barátok és “lelki gyermekek” is jelen voltak. Többek között a Katolikus Shalom Közösség tagjai, akik a közösségi képzés discipulado szakászában tartanak Pacajusban és Quixadában, ahol a két diakónus Cledison Reis és Rômulo Castro szolgálatukat végzik.

Meg kell említenünk azt a rengeteg fiatalt is, akik jelent voltak. Sokan közülük még iskolai egyenruhában érkeztek, hogy jelen lehessenek Célio Lourenço felszentelésén, aki Fatimában a Shalom apostoli felelőse volt. A diakónus sok éven keresztül felelt a Fiatalok Bizottságáért, azért a szektorért melynek feladata lelkesíteni és kísérni  az evangelizációs tevékenységeket, illetve a közösség ezen területén történő képzéseinek előrehaladásán dolgozni.

A közösségi testvérek Livrando Monteirot is üneneplték. Ma ő a felelőse több ház képzésének a Shalom Általános Vezetőségének székhelyén, Aquirazban.

Az, hogy a katedrális padjai mind megteltek erre a szép ünnepre, látható jele annak, hogy az új diakónusokért több ezren is közbenjárnak!

Emanuele Sales


Comentários

Aviso: Os comentários são de responsabilidade dos autores e não representam a opinião da Comunidade Shalom. É proibido inserir comentários que violem a lei, a moral e os bons costumes ou violem os direitos dos outros. Os editores podem retirar sem aviso prévio os comentários que não cumprirem os critérios estabelecidos neste aviso ou que estejam fora do tema.

O seu endereço de e-mail não será publicado. Campos obrigatórios são marcados com *.

Az email címet nem tesszük közzé.