Sua Busca
Categoria
Ordenar por




A krakkói Világtalálkozóról 2. rész

A fiatalok – Ferenc pápával közösen járt – keresztútjának elmélkedései 2016. július 29-én Krakkóban. 1. állomás Halálra ítélik Jézust ELSZÁLLÁSOLNI A AZ ÚTON LÉVŐKET Imádunk és áldunk, Krisztus! Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Evangélium Szent Lukács könyvéből Amikor közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek […]

A krakkói Világtalálkozóról 1. rész

Július 28-án, csütörtök este a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón egy énekes, táncos, szenteket, tanúságtételeket felvonultató ünnepség keretében fogadták a fiatalok a közéjük (villamoson) érkező Ferenc pápát. Az alábbiakban közzétesszük a Szentatya beszédének magyar nyelvű fordítását, teljes terjedelmében. Kedves fiatalok, szép délutánt kívánok! Végre találkozunk! Köszönöm ezt a meleg fogadtatást! Köszönetet mondok Dziwisz bíborosnak, a püspököknek, a […]

Szent József ünnepére készülünk

A Katolikus Shalom Közösség számára nagyon fontos Szent József ünnepe (március 19.). Ő az, aki közbenjár az Isteni gondviselésért. Teljesen erre a gondviselésre építünk. Minden, amire szükségük van, Isten kegyelméből van. Olyan, számunkra alapvető dolgokat is az Úr gondviselése által kapunk, mint például az élelmiszerek vagy ruhák. Azért, hogy mindennapi kenyerüket megadja az Úr, rendszeresen […]

Ferenc pápa üzenete a betegek XXIV. világnapjára

A Szentatya a lourdes-i Szűzanya napján, február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez. Idei üzenetének témája: Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, ahogy Mária tette: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5). Kedves Testvérek! A betegek XXIV. világnapja lehetővé teszi számomra, hogy különösen közel kerüljek hozzátok, kedves beteg embertársaim, valamint azokhoz is, akik ápolnak benneteket. […]

Levél egy fiatal lánynak

Kedves fiatal barátom! Tisztában vagyok azzal, hogy a fiatal lányok szeretik a titkokat, így egyet most meg szeretnék osztani veled. Isten választotta meg számodra nemedet; Ő teremtett téged lánynak. Manapság a lányok gyakran gondolják a feministákkal együtt, hogy az Egyház kezdettől fogva “szexista” és “diszkriminatív”. A nő azzal vádolja illetve akként áll az Egyházhoz, hogy […]

Miért fontos Szent József ünnepe a Shalom Közösségben?

A Katolikus Shalom Közösség számára nagyon fontos Szent József ünnepe. Ő az, aki közbenjár az Isteni gondviselésért. A Közösség teljesen erre a gondviselésre épít. Minden, amire szükségük van Isten kegyelméből van. Olyan számunkra alapvető dolgokat is az Úr gondviselése által kapnak, mint például az élelmiszerek vagy ruhák. Azért, hogy mindennapi kenyerüket megadja az Úr, rendszeresen […]