Shalom és Acamp’s

  Szeretnék tanúságot tenni egy Isten-tapasztalatról, mely teljesen megváltoztatta az életemet. Egy hétről, melynek folyamán a brazíliai Katolikus Shalom Közösségnek köszönhetően, meg tudtam nyitni magamat Istennek anélkül, hogy korábban tudatában lettem volna annak, hogy mennyire zárkózott is vagyok Vele szemben, mindennapi imáim ellenére. A Szentszék által 2012-ben véglegesen elismert, 1982-ben Fortalenzában alapított Katolikus Shalom Közösség rendületlenül terjed szét az egész világon. Budapesten is – Magyarországon 5 éve van egy missziójuk. Az öt nagyon szimpatikus, Isten iránt rendkívül lelkes misszionárius Brazíliából érkezett, ők 25 és 32 év közöttiek (három lány, két fiú). Ami engem a misszionáriusokban teljesen elbűvöl, az az elszántságuk, hogy egész életüket Istennek adják. A misszionáriusok a hármas ígéretet egy nagyon radikális és lebilincselő módon élik meg. A szegénységet ...

Gabriela Dias Budapesten!

Az előző hét minden szempontból különleges volt a közösségünk számára. Már a 33. születésnapját ünnepelte a Shalom Közösség és ezen alkalomból Gabriela jött el hozzánk Brazíliából. A hétfői imacsoportot a megszokott módon kezdtük el, együtt dicsőítettünk, melynek ereje azt adta számunkra, hogy egységben vagyunk és számíthatunk egymásra. Ilyen hangulatban kezdődött az első találkozásunk Gabrielával. Az ő tanítását hallgathattuk meg az evangelizációról, azon belül is annak fontosságáról és három formájáról. A rengetek apró történet, melyet példaként hozott fel, mind azt bizonyította, hogy sok lehetőségünk van hirdetni Isten országát, csak meg kell ragadnunk minden lehetőségre. Az előadása után már senki sem lepődött meg azon, hogy Gabriela a közösségünknek evangelizációs vezetője. Bár a közösség születésnapja július 9-én lett volna, de mi egy nappal ...

Shalom 33 éve!

1982-ben, egy egyetemista fiatalokból álló tizenkét fős csoport úgy döntött, hogy lépést tesz a hitért és összefoglalja Urunk kérését, habár nem volt tapasztalatuk kereskedelmi vonalon és minden olyan anyagi feltételnek hiányában voltak, melyet a Mű igényelt. Az Isteni Gondviselés nem váratott magára, testvéreink adományaiban mutatkozott meg, hogy az Úr meghallgatta imánkat. Nap nap után láttuk, hogy Isten keze támogat minket, adományokat teremt, melyek csodaként váltották valóra az “Úr Pizzázójának” álmát és annak jeleként szolgált számunkra, hogy akaratának középpontjában vagyunk. 1982. július 9-én, Fortalézai püspök atya jelenlétében és áldásával,  megnyitotta a Shalom Katolikus Evangelizációs Központot, egy olyan pizzázót és könyvesboltot, melynek missziója azoknak a fiataloknak az evangelizációja volt, akik enni jöttek vagy tanácsért, segítségért, támaszért fordultak hozzájuk. Ekkor már fiatalok önkéntes ...

Egy pszichiáter levele a fiatalokhoz A szürke ötven árnyalatáról

A cselekménnyel dúsított pornófilmet február óta 57 országban vetítik; Franciaországban 12 éves kortól megtekinthető. A film alapjául szolgáló könyv 52 nyelven, százmillió példányban jelent meg. Dr. Miriam Grossman levele. A szürke ötven árnyalata egyáltalán nem szürke. Teljesen fekete. Megmagyarázom. Olyan embereken segítek, akikben belül tört össze valami. A többi orvos röntgennel, vérvétellel keresi a fájdalom okát; én rejtett sebekkel foglalkozom. Kérdéseket teszek fel, és figyelmesen meghallgatom a válaszokat. Így jövök rá, mitől „vérzik” az, aki velem szemben ül. Évek óta hallgatom az embereket, és nagyon sokat tanultam belőle. Az egyik, hogy a fiatalokban teljes a zűrzavar a szerelemmel kapcsolatban: hogyan találjanak rá, hogyan őrizzék meg. Rossz döntéseket hoznak, aztán rengeteget szenvednek. Nem szeretném, hogy te is úgy szenvedj, mint a ...

Utcai evangelizálás

Március 28.-án nekivágtunk Budapestnek, hogy még több fiatalnak hirdethessük Isten szeretetét. Különleges volt nagyon, mert itt Budapesten még sohasem csinált ilyet a Közösség. Előtte még a Bakáts téren találkoztunk, hogy fel tudjunk erre készülni, mert hát azért bátorság és a Szentlélek ereje kell ahhoz, hogy csak úgy odamenjünk valakihez azzal, hogy „Szia, mit gondolsz Istenről?”  Na jó, persze ez a valóságban nem így történt… Párokra lettünk osztva, hogy egymást tudjuk segíteni. Amíg egyikünk beszélgetett, a másik folyamatosan imádkozott, és kérte a Szentlélek segítségét. Erre nagy szükség volt, mert sajnos sokan nem voltak nyitottak még egy egyszerű beszélgetésre sem. Mások viszont nagyon örültek, hogy van valaki, aki megkérdezi: „Hogy vagy?” Ezért akkor is, ha nem tudtuk az embereket Isten felé fordítani ...

Flashmob volt!

Ha eszembe jut a június 13-i flashmob hatalmas öröm fog el, dudorászom magam a dalt és jó visszagondolni az egész délutánra. Közösségként, mint egy egység, együtt hirdethettük Isten örömét. A délután során három téren táncoltuk el a flashmob-os táncot, és utána ráadásként a közösség zenekara egy rövid, rögtönzött koncertet is adott, ahol a nagy forróság ellenére egyre lelkesebben, felszabadultabban tudtunk táncolni, átadni azt az örömöt, ami a szívünkben van. Állomásról államosra egyre nagyobb lett a közönségünk és közben megpróbáltuk minél több fiatalt megszólítani, elhívni a szerdai közösségi alkalmainkra és a nyári táborunkba, az Acamp’s-ba. Számomra különleges élmény volt ez a szombati nap. Első alkalommal vettem részt ilyen eseményen, remélem, hogy jövőre lesz folytatása! 🙂 Képek az eseményről itt találhatók! Dénes Detti