Egy büfé az evangelizációért: amikor egy falat Istennel való találkozássá válik 9 július 2026 Negyvennégy évvel ezelőtt egy egyszerű bátor gesztus indított el egy történetet, amely ma emberek ezreit éri el számos országban.
A Shalom jelentései 22 október 2019 „Shalom” egy zsidó köszöntési forma. Mi, katolikusok is használjuk ezt a szót üdvözlési formaként. Jézus szájából hangzott el ez a köszöntés, aki szintén zsidó származású volt és így üdvözölte a tanítványait. (vö: Jn 20, 19-26) A közösségünkben ez a szó a meghívást jelzi. A békét hozó Jézus tanítványai és szolgálói vagyunk. Jézust hirdetjük, az igazi Békét,akit az emberi szív keres. Az a feladatunk, hogy békét teremtsünk, és engeszteljük ki az emberek szívét Istennel Jézus Krisztuson keresztül (első és legfontosabb lépés). Fontos, hogy az emberek szíve önmagukkal, a természettel és a teremtett dolgokkal is kiengesztelődjenek. Ez csaka Szentlélek ereje által valósítható meg. Tanítsuk meg az embereket imádkozni, az Úr felé fordulni. Vigyük Isten szeretetét, az otthonokba, a családokba, a kapcsolatokba, a munkahelyekre, a társadalomba, ...
Shalom Mű 21 október 2019 A Közösségben egy olyan csoportra használják ezt a kifejezést, akiknek az életét a Shalom lelkiség irányítja és akik nagyon elkötelezett módon élnek a közösség és annak evangelizáló munkája iránt. A Mű szó magában foglalja a munkák összességét és a folyamatosan megvalósított programokat is. Harmadik magyarázata a szónak, amit az alapító így írt le: „mű”, ami egy belsőutat jelent. Ez az út a lelki élet része, „ egy új mű, amit Isten valósággá tesz az emberi szívben és az életünkben.” Ennek a szemléletnek a része a következő bibliai idézet: „Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok?„ (Iz. 43, 19). Ez a szemléletmód magában foglalja az Életközösség és a Szövetség közösség tagjait és minden elkötelezett embert. Forrás: Katolikus Shalom közösség alapítójának ...
Miért történik és mitől függ a misszionáriusok áthelyezése másik misszióba? 24 július 2019 Mielőtt a konkret válaszra rátérnénk, jobban meg kell értenünk, hogy ki is a misszionárius? Jézus az első példálkép nekünk. Ő több mint 50 városban járt 4 év alatt , ott hirdette az evangéliumot, gyógyította a betegeket, vígasztalta a szomorkodókat és ahova nem tudott elmenni, oda elküldte a tanítványait az Ő nevében. Egy másik példaképünk Pál apostol, egy fáradhatatlan misszionárius, akinek sosem volt egy “fix” helye, ahol letelepedett, mindig úton volt, nem jeletett neki semmi akadályt, (éhinség, börtön, ostorozás,…) mindig hirdette Isten igéjét. De hogyan is értette meg Pál, hogy mikor kell elindulnia tovább más helyekre? “Éjszaka Pálnak látomása volt: Egy macedón férfi állt előtte, és kérte: „Gyere át Macedóniába, és segíts rajtunk!” A látomás után mielőbb útra kelt Macedóniába, mert ...
8 DOLOG, AMIT EDDIG NEM TUDTÁL A SHALOMRÓL 22 július 2019 Tapasztalataim szerint az emberek a közösség nevét hallva azt kérdezik: hogy jönnek ők a katolikusokhoz? A cikkemben erre és más hasonló kérdésre is választ adok és eloszlatom a kételyeidet, amik eddig megfogalmazódhattak benned.
Hogyan működik egy shalomos imacsoport? 20 július 2019 A következő cikkben saját tapasztalataimon keresztül szeretném nektek bemutatni hogyan is működik egy imacsoport a Shalom Közösségben.
Csak a fiatalok mehetnek a Katolikus Shalom Közösségbe? 9 július 2019 Ezt a kérdést tették fel nekünk a facebook oldalra és erre szeretnénk válaszolni nektek.
Shalomosok vagyunk! 8 július 2019 A Feltámadt Krisztusnak, a Békének hordozói vagyunk. A Béke jelenléte és jele vagyunk. A kiengesztelődés jele vagyunk. Egy új család vagyunk, megszenteltek vagyunk, misszionáriusok vagyunk. Tiszták, engedelmesek és szegények vagyunk. Szemlélődők, evangelizálók vagyunk és egységben élünk. Javainkat megosztjuk és az evangélium radikalitását éljük. Mindennap találkozunk Jézussal az Eucharisztiában, egységben az egész közösségünkkel és az egyházzal. Az életközösség a karizmánk szíve. Elhagytuk hazánkat, mert erre a földre küldtek minket. Megtanultuk a magyar nyelvet, a kultúrát, és ez a nép lett a mi népünk, az itteni hagyományok lettek a mi hagyományaink. Nagyon szeretünk itt mindent, nagyon szeretünk itt élni! A szövetségközösség a fény a világban. Tagjainak mindennapjai korán kezdődnek… sietni kell a misére munka előtt, út közben mondjuk a rózsafüzért, imádkozunk, dolgozunk, ...
Ha nyár, akkor tábor! 2 május 2017 Ha nyár, akkor Acamp’s! A brazil Katolikus Shalom Közösség szervezésben kerül megrendezésre, ami azt jelenti, hogy ez nem egy „szokványos” tábor lesz. Hiszen ebben az életvidám közösségben te is megtapasztalhatod, hogy milyen egy olyan társaság tagjának lenni, ahol nyitott emberek várnak Rád! A rohanós hétköznapokból kilépve, szívünk-lelkünk táplálékot kap, s mindez egy olyan közegben, ahol figyelünk egymásra. Megoszthatod érzéseidet, gondolataidat, és lelkileg is feltöltődhetsz! Délelőtt előadások, beszélgetések, délután Balaton, sport és játékok! Természetesen brazil bulik várnak Rád minden este! Tánctanítások, éneklés és minden, ami a jó hangulathoz kell. 🙂 Mindig valami más, valami új. És mindezt mikor és hol? A Balaton partjától pár méterre, Siófokon, július 19 és 23 között. Gyere el te is, próbáld ki milyen egy ilyen közösségben lenni, ...
Szent II. János Pál pápa és a shalom hivatás 22 október 2016 A Katolikus Shalom Közösség 1982. július 9-én alapult, miután az alapító, Moysés Louro de Azevedo Filho felajánlotta életét és fiatalságát azért, hogy megismertesse Jézus Krisztust és az Egyházat azokkal, akik távol vannak ezektől, különösen a fiatalokkal. 1980. június 30-án II. János Pál pápa először látogat Brazíliába. A pontifikátus 13 várost látogat meg, és részt vesz a Nemzetközi Eucjarisztikus Kongresszus megnyitóján Fortaleza-ban. A 20 éves Moysés Azevedo-t választja ki Fortaleza püspöke, Don Aloísio Lorscheider, arra, hogy az egyházközség fiataljainak nevében ajándékot adjon a pápának. Moysés a Szentatyához méltó ajándékért imádkozik Istenhez, és július 9-én átnyújt egy levelet II. János Pál pápának, amelyben felajánlja életét Isten és az Egyház szolgálatára és a fiatalok evangelizálására. Az alábbi videót lentebb közöljük fordításban. János Pál ...