Közösség

A Katolikus Egyháznak beszélnie kell a fiatalok nyelvét

comshalom

December 11 és 13 között tartották Rómában az Európai Ifjúságpasztorációs Konferenciát. Ferenc pápa üzenetében hangsúlyozta, hogy a mai Európának szüksége van az evangéliumra.

sgh

A Laikusok Pápai Tanácsának Ifjúság szekciójában dolgozó Chagas János atya, aki a Krakkói Ifjúsági Találkozó felelőse, interjút adott a konferenciáról:

 

A fiatalok azt akarják, hogy meghallgassuk őketPe.Joao3_

János atya az emmauszi tanítványok képet hozta, hogy ezzel megmagyarázza Ferenc pápa üzenetét: “Segítenünk kell a fiataloknak, hogy rájöjjenek: a hit nem áll szemben az értelemmel”.

“Nagyon fontos hallgatni a fiatalokat. Bennük sok kérdés van, amit szívesen feltesznek. Sokszor azonban az Egyház nyelve nem annyira érthető számukra és az ő nyelvük sem érthető az Egyház számára” – mondta János atya.

Párbeszéd

János atya még azt is mondta, hogy tartani kellene egy folyamatos párbeszédet a fiatalokkal, hogy mindig velük legyünk: “Olyanok legyünk velük, mint a türelmes Jézus az emmauszi tanítványokkal. Lassanként, párbeszéddel meg lehet mutatni az igazságot. Nem szabad válaszokat adni, hanem engedni kell, hogy saját maguktól jöjjenek rá, és így képesek lesznek az evangélium útját választani.”

János atya Bosco Szent János mondatával zárta: “A fiataloknak nem csak a szeretetre van szükségük, hanem tudniuk kell, hogy szeretve vannak”.


Comentários

Aviso: Os comentários são de responsabilidade dos autores e não representam a opinião da Comunidade Shalom. É proibido inserir comentários que violem a lei, a moral e os bons costumes ou violem os direitos dos outros. Os editores podem retirar sem aviso prévio os comentários que não cumprirem os critérios estabelecidos neste aviso ou que estejam fora do tema.

O seu endereço de e-mail não será publicado. Campos obrigatórios são marcados com *.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.