A hét szentje: Lisieux-i Szent Teréz

Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban Louis Martin ékszerész-órásmester és Azélie Guérin Martin kilencedik gyermekeként. Születése után két nappal Mária Franciska Terézia névre keresztelték.

A szülők jámbor lelkületben nevelték gyermekeiket, maguk is mélyen vallásosak voltak, gyakorolták az irgalmasság cselekedeteit: meghívták az éhezőt asztalukhoz, helyet adtak a hajléktalannak, látogatták az időseket és a haldoklókat. 2008. október 19-én házaspárként avatták őket boldoggá – az Egyház történetében másodszor fordult ekkor elő, hogy házaspárt boldoggá avattak.

A kis Teréznek nem adatott meg, hogy sokáig élvezze szent szülei szeretetét: négy éves volt, amikor elvesztette édesanyját, majd néhány évvel később szeretett édesapját is. A gyermekkorban megtapasztalt vallásos légkör, amely a családban uralkodott, elegendő volt azonban ahhoz, hogy nagy dolgok utáni vágy gyulladjon szívében.

Már tizenöt évesen kopogtatott a Kármel kapuján. Kérte felvételét, azonban elutasították, mert attól féltek, hogy a szerzetesélet nehézségei kedvét szegik. Ő azonban nem adta fel. Először felkereste a helyi püspököt, hogy fiatal kora ellenére engedélyezze neki a belépést, majd amikor ő a kánonjogi előírásokra hivatkozva visszautasította, Rómába utazott. A Szentatya elé járulva térdre borulva adta elő kérését: „Engedd meg nekem, hogy belépjek a Kármelbe”. A pápa azonban nem akarván precedenst teremteni egy esetleges kivétel engedélyezésével, megígérte Teréznek, hogy Isten elé terjeszti kérését. Teréz ott maradt térdelve annak reményében, hogy a Szentatya igent mond kérésére. Két svájci gárdista vitte ki, álma azonban egy év múlva teljesült, 1889 januárjában beöltözhetett, és megkapta rendi nevét: a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz.

Szerzetesi élete nem volt könnyű. Elöljárói nagyon szigorúan kezelték őt, egy nővértársa pedig, akit betegsége miatt ápolt, gyakran bosszantotta. A rendben azt mondták róla, hogy könnyelműen lépett be a Kármelbe. Mindezen ellenérzések azonban lassan-lassan feloldódni látszottak, és lelki érettsége idővel csodálatot ébresztett a többiekben, amelyet szóvá is tettek: türelmesen viseli keresztjét, a próbatételeket alázattal fogadja, a kötelezettségeket szeretettel teljesíti.

A tökéletesség útját, amit ő maga is járt az „istengyermekség kis útjának” nevezte, erről szóló lelki élményeit pedig kis füzetekbe írta le, amelyet halála után Egy lélek története címmel könyv formában is megjelentettek.

„A könyv a szeretet csodálatos történetét mondja el olyan hitelességgel, egyszerűséggel és frissességgel, amely nem tudja nem magával ragadni az olvasót. Ennek a szeretetnek megvan az arca és a neve – a neve: Jézus. […] Teréz egyike azoknak az evangéliumi együgyűeknek, akik hagyják, hogy Isten maga vezesse őket titkainak legmélyére. Mint ilyen, mindenki számára példa, de különösen azoknak, akik Isten népében a teológia szolgálatát betöltik. […] A szentek tudománya ugyanis a legtökéletesebb tudomány.” (XVI. Benedek pápa, Általános kihallgatás, 2011. április 6.)

Néhány évtizeddel az Egy lélek történetének kiadása után, 1997-ben az Egyház elismerte, hogy nemcsak a könyvben található gondolatok, hanem Teréz életpéldája is annyira jelentős, hogy felveszi őt a harminchárom tagot számláló egyházdoktorok körébe. Ezt a kitüntető címet eddig csak a legnagyobb és legkiválóbb szentek érdemelhették ki, akik személyiségükkel és tanításuk fennköltségével kiemelkedtek. Előtte mindössze két nő részesülhetett ebben a megtiszteltetésben: Sziénai Szent Katalin (XIV. sz.) és Avilai Szent Teréz (XVI. sz.). Kis Teréz – ahogy a nép nevezi őt – a legfiatalabb egyházdoktor, huszonnégy évesen halt meg 1897. szeptember 30-án Lisieux-ben.

XI. Piusz pápa 1923. április 29-én boldoggá, 1925. május 17-én pedig szentté avatta. II. János Pál pápa 1997. október 19-én egyháztanítóvá nyilvánította.

Mit tanít nekünk az Egyháznak ez a legfiatalabb doktora?

Az Istenhez vezető „kis utat” tanítja nekünk, ahol a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása. A magunkkal szembeni igazságot és saját élettörténetünk elfogadását tanítja.

A „kis út” a hétköznapok terheinek alázatos elfogadás Isten kezéből.

A „kis út” a felebarát szeretete, különösen azé, aki velem együtt él, és akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte.

A „kis út” azonban mindenekelőtt gyermeki bizalom Istenben, minden, még életünk legnehezebb pillanatában is: „Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban” – mondta maga Szent Teréz.

Teréz halála előtt egy évvel megjelentek az előrehaladott állapotban lévő tuberkulózisának első jelei: magas láz, gyengeség, vérzékenység. Mindezek ellenére továbbra is elvégezte minden feladatát. Mire az orvost hívták, állapota már teljesen reménytelen volt. Olyan eszközöket alkalmaztak gyógyításánál, amelyek rendkívüli fájdalmat okoztak neki. És ezen túl sokkal nagyobb fájdalmat jelentettek neki nővértársainak gúnyos megjegyzései. Annak, aki „az Egyház szívében szeretet” akart lenni, halála előtt még hallgatnia kellett azt a tökéletlenséget és szeretetlenséget, amely közvetlen közelében voltak tapasztalhatók: „Bár tudnád, milyen kevéssé vagy itt szeretve és komolyan véve”.

Néhány hét szenvedés után Teréz, ez az igazi „lelki óriás” elment. Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben jót akarok tenni a földön maradottak számára!”, majd hozzátette: „Meglátjátok, halálom után mindenki szeretni fog engem”.

És igaza lett. Noha a temetésére alig jöttek el harmincan, szenttéavatásának napján már félmillióan voltak. Mára már több mint 50 szerzetesrend és 1700 templom védőszentje az egész világon, amelynek száma továbbra is nő, ugyanis egyre többet építenek az ő pártfogása alatt.

Istenünk, te megnyitod országodat az alázatosak és a kicsinyek előtt. Tégy minket a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz útjának bátor követőivé, hogy közbenjárására megnyíljék számunkra örök dicsőséged. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

***

„Az irgalmasság Atyja Krisztus által a Szentlélekben árasztja ki az isteni szeretet tudományát. Ezt az ajándékot a kicsinyek és alázatosak kapják, hogy ismerjék meg és hirdessék az Ország titkait, amelyek rejtve vannak a tudósok és bölcsek előtt. Ezért ujjongott föl Jézus a Szentlélekben, hálát adva az Atyának, aki így rendelkezett (vö. Lk 10,21-22; Mt 11,25-26)… Élete folyamán Teréz új megvilágításokat, rejtett és titkos jelentéseket fedezett föl és az isteni Mestertől megkapta a szeretet tudományát, amelyet olyan sajátos, eredeti módon fejtett ki írásaiban. Ez a tudomány fényesen igazolta, hogy mennyire ismerte az Ország titkát és tapasztalta meg személyesen a kegyelmet. Az evangéliumi bölcsesség sajátos karizmájának tekinthetjük ezt, amelyet Teréz, mint a többi szent és hitmester, az imából merített…
Tanítását gyakran foglalták össze a kis út név alatt. Ez nem más, mint az életszentség evangéliumi útja mindenki számára… A lelki gyermekség közvetítésével meg lehet tapasztalni, hogy minden Istentől jön, Hozzá tér vissza és Benne lakozik, mindenki üdvösségéért, az irgalmas szeretet misztériumában. Szentünknek ez a tanbeli üzenete, amelyet tanított és megélt.” (Részlet II. János Pál pápa Divini Amoris Scientia kezdetű apostoli leveléből, mellyel egyháztanítóvá avatta Lisieux-i Szent Terézt)