Mielőtt a konkret válaszra rátérnénk, jobban meg kell értenünk, hogy ki is a misszionárius?
Jézus az első példálkép nekünk. Ő több mint 50 városban járt 4 év alatt , ott hirdette az evangéliumot, gyógyította a betegeket, vígasztalta a szomorkodókat és ahova nem tudott elmenni, oda elküldte a tanítványait az Ő nevében.
Egy másik példaképünk Pál apostol, egy fáradhatatlan misszionárius, akinek sosem volt egy “fix” helye, ahol letelepedett, mindig úton volt, nem jeletett neki semmi akadályt, (éhinség, börtön, ostorozás,…) mindig hirdette Isten igéjét. De hogyan is értette meg Pál, hogy mikor kell elindulnia tovább más helyekre?
“Éjszaka Pálnak látomása volt: Egy macedón férfi állt előtte, és kérte: „Gyere át Macedóniába, és segíts rajtunk!”
A látomás után mielőbb útra kelt Macedóniába, mert biztosak volt benne, hogy az Isten rendelte őt oda, hogy ott hirdesse az evangéliumot. (apcs 16 9-10)”
Egy misszionáriusnak készen kell lennie arra, hogy elinduljon, amikor a Szentlélek szól, vagy a közösség hangja szólít a szükséges helyre (mint ahogy ez a macedón férfi szólt). Isten kinyilvánítja az akaratát nekünk. Ez így működik a misszionárius életünkben, amikor a közösség hozzánk fordul és kéri tőlünk, hogy induljünk el másik misszióba, tudjuk, hogy Isten hív erre bennünket, ő munkálkodik az életünkben, ahogy mindannyiunk életében. Ez persze nem azt jelenti, hogy nekünk nem fáj, hogy nekünk nem felajánlás … Sokszor nagyon fáj, és sokszor nagyon nehéz, de örömmel is fogadjuk, mert hiszünk abban, hogy a misszionárius életünkben arra vagyunk meghívva, hogy teljes bizalommal Istenhez fordulva, mindent felajánljunk neki, és bárhová hív minket, mindenhol segítsünk az embereknek rátalálni Jézusra, hogy általunk dolgozzon a szentlélek, és megtapasztalhassák az emberek azt a szeretetet, amit irántuk érez a Jóisten. Bárhová is megyünk, ott lesz velünk Isten, és megsegíti azt a népet, akik szomjaznak a szeretetre. A szívünkben visszünk magunkkal azokat az embereket akiket megismertünk, és megszerettünk.
Ezért bármikor és bárhova áthelyezhet minket a közösség. Amikor belépünk a misszióba, a 3 első évben már 3 különboző misszióban élünk (jelöltség, első tanítványság és második tanítványság). Ilyen a misszionárius életünk, hogy bármikor, bárhová is szólít minket Isten, (mint ahogy szent Pált hívta egy macedón férfi által) megyünk és segítségítünk. Már az első igéret szertartásában van egy kérdés, amit megígérünk a közösség, az egyház és mindenki előtt:
– A vezető kérdezi: ,,Akarsz-e a szolgálat és a szeretet lelkületével misszióba indulni, oda, ahova Isten küld téged, így válaszolva az Egyház hívására?
-A tag válaszol: Igen, akarok.
A közösségben az áthelyezés úgy műköldik, hogy van egy központunk Brazíliában, ahol redszeresen imádkoznak a misszióért, és a misszionáriusokért, hogy Isten akarata legyen meg mindannyiuk életében. Azután a közösség időként áthelyezi a misszionáriusokat.
Ez az ige, ami hozzánk szól (izajás 6,8):
„Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?”
Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!”
