Sua Busca
Categoria
Ordenar por




Levél egy fiatal lánynak

Kedves fiatal barátom! Tisztában vagyok azzal, hogy a fiatal lányok szeretik a titkokat, így egyet most meg szeretnék osztani veled. Isten választotta meg számodra nemedet; Ő teremtett téged lánynak. Manapság a lányok gyakran gondolják a feministákkal együtt, hogy az Egyház kezdettől fogva “szexista” és “diszkriminatív”. A nő azzal vádolja illetve akként áll az Egyházhoz, hogy […]

„Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?”

Ferenc pápa katekézise: „Miért a holtak közt keresitek azt, aki élő?” Szent Péter tér 2014. április 13. Ez a hét az öröm hete: Jézus feltámadását ünnepeljük. Ez egy igazi, mély öröm, azon a bizonyosságon alapuló öröm, hogy a feltámadt Krisztus többé nem hal meg, hanem él és működik az egyházban és a világban. Ez a […]

Isten szerelmes belénk, rólunk álmodik

Ferenc pápa reggeli homíliája: Isten szerelmes belénk, rólunk álmodik Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséje a Szent Márta ház kápolnájában – OSS_ROM 16/03/2015 14:31 Ferenc pápa hétfőn reggel a Szent Márta házban tartott szentmise homíliájában az emberbe beleszerető Istenről szólt, aki velünk álmodik, amit egy teológus sem tudna megmagyarázni. A második teremtés szépsége A pápa a […]

Moyses látogatása

A budapesti Shalom Mű találkozása Moysessel Vasárnap este én is ott ültem a többiek között egy szép „shalomos” ünnepi misén, miközben izgatottan vártuk Moyses érkezését. Mise közben szép csendesen, észrevétlenül érkezett meg és ült be abba a padsorba ahol én is ültem. Ekkor és egész látogatása alatt megérintett az az egyszerűség és tisztaság, ami belőle […]

Magyarországon járt a Shalom Katolikus Közösség alapítója

Egy új élet, amit Jézus adhat Magyarországon járt a Shalom Katolikus Közösség alapítója Az 1980-as évek elején egy huszonéves srác elhatározta: a fiatalok evangelizációjának szenteli az életét. Összegyűjtött néhány egyetemistát, és létrehozott egy központot, amelynek előtere egy snackbár, hátsó része pedig egy kápolna volt. Ők, a fiatalok voltak a pincérek, és a szendvicseknek bibliai nevet […]

A Katolikus Shalom Közösség alapítójának életéről

Moysés Louro de Azevedo Filho 1959. november 4-én született Fortalezában, Brazíliában, hatodik gyermekként egy mélyen hívő katolikus családba. Édesanyja azt kívánta, hogy legyen pap, de nem tetszett neki ez az ötlet kamaszkorában. Bár a családja nagyon elkötelezett életet élt az Egyházban, ő egyre jobban eltávolodott az Egyháztól. 1976-ban, egy barátnő kitartó invitálására, Moysés részt vett […]

A Katolikus Egyháznak beszélnie kell a fiatalok nyelvét

December 11 és 13 között tartották Rómában az Európai Ifjúságpasztorációs Konferenciát. Ferenc pápa üzenetében hangsúlyozta, hogy a mai Európának szüksége van az evangéliumra. A Laikusok Pápai Tanácsának Ifjúság szekciójában dolgozó Chagas János atya, aki a Krakkói Ifjúsági Találkozó felelőse, interjút adott a konferenciáról:   A fiatalok azt akarják, hogy meghallgassuk őket János atya az emmauszi tanítványok […]

Cantalamessa harmadik adventi elmélkedése

A Pápai Ház szónokának harmadik adventi elmélkedése: „A béke, mint a Lélek gyümölcse”   Péntek reggel kilenc órakor tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka a harmadik, egyben utolsó adventi elmélkedését az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, melyen részt vettek Ferenc pápával együtt a kúria tagjai. A Pápai Ház szónoka korábban a […]

Cantalamessa második adventi elmélkedése

A Pápai Ház szónokának második adventi elmélkedése: „A béke mint feladat, amiért tenni kell”   Péntek reggel kilenc órakor tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka a második adventi elmélkedését az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, melyen részt vettek Ferenc pápával együtt a kúria tagjai. A Pápai Ház szónoka múlt pénteken a […]

Cantalamessa első adventi elmélkedése

„A béke mint Isten ajándéka Jézus Krisztusban” – a Pápai Ház szónokának adventi elmélkedés-sorozata a békéről   Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka pénteken reggel kilenc órakor kezdte meg első adventi szentbeszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és közvetlen munkatársai jelenlétében. Az adventi időszak Karácsony előtti három péntekére tervezett sorozat […]
1 6 7 8 9 10