A Katolikus Shalom Közösség 1982. július 9-én alapult, miután az alapító, Moysés Louro de Azevedo Filho felajánlotta életét és fiatalságát azért, hogy megismertesse Jézus Krisztust és az Egyházat azokkal, akik távol vannak ezektől, különösen a fiatalokkal.

Az alábbi videót lentebb közöljük fordításban.
János Pál pápa és a Shalom hivatás. Mondhatjuk, hogy Isten kegyelméből II. János Pál lábainál születtünk. 1980. július 9-én a püspök kérésére a fiatalok nevében felajánlhattam az életemet és a fiatalságomat II. János Pál lábai előtt, és megkaptam az áldását erre a küldetésre, az ölelését, a tekintetét. Így született a közösség. Az ő pápasága alatt a közösség egyre növekedett, erőt merített a szavaiból, különösen az irgalmasságról szóló beszédeiből. II. János Pál az irgalmasság nagy apostola volt. A zarándok pápa mindig az új evangelizációra buzdított, és meghívott, hogy járjunk az élen, és hirdessük a mai embernek, az új évezred emberének Jézus Krisztust, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ez a pápa, aki telve volt az evangelizáció iránti lelkesedéssel, aki látta a közösségünk születését, aki annyira a szívünkhöz szól, őt láthatjuk most felemeltetni az oltárokhoz, szentté válni Isten gondviseléséből.
A pápa, aki annyira közel állt a fiatalokhoz, aki az Ifjúsági Világtalálkozót megalapította. Az ő szívét szemlélve minden szeretetével Jézus Krisztus iránt, az Egyház és a fiatalok iránt, visszhangozhatjuk azt a karizmát, amit Isten nekünk adott; a Shalom karizmát.
