Sua Busca
Categoria
Ordenar por




Október 3 kiemelkedő szent hónapja

Lisieux-i Kis Szent Teréz – A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz és egyháztanító Lisieux-i Kis Szent Teréznek, a „kis út” szentjének élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, október 1-jén. Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, […]

Ferenc pápa üzenete a betegek XXIV. világnapjára

A Szentatya a lourdes-i Szűzanya napján, február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez. Idei üzenetének témája: Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, ahogy Mária tette: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5). Kedves Testvérek! A betegek XXIV. világnapja lehetővé teszi számomra, hogy különösen közel kerüljek hozzátok, kedves beteg embertársaim, valamint azokhoz is, akik ápolnak benneteket. […]

Laudato si’ – Áldott légy!: az enciklika ismertetése

Az alábbi ismertető, amelyet a Szentszék készített elő újságírók számára, a Vatikáni Rádió közel 40 nyelvi szerkesztőségének gondozásában elérhető honlapunkon az enciklika hivatalos közzététele, vagyisjúnius 18. csütörtök 12 órától kezdve. A magyar nyelvű fordítást Vertse Márta, a Vatikáni Rádió magyar műsorának nyugalmazott felelős szerkesztője készítette. Összefoglaló áttekintés „Milyen világot szeretnénk továbbadni azoknak, akik utánunk jönnek, […]

Ferenc pápa a fiatalokhoz: A mai Európának szüksége van az evangéliumra

Ferenc pápa a fiatalokhoz: A mai Európának szüksége van az evangéliumra 2014. december 12. péntek 11:00 Örömmel tanúskodjatok az evangéliumról társaitoknak! – kéri a IV. Európai Ifjúságpasztorációs Konferenciára küldött üzenetében a pápa az európai fiataloktól. Az összejövetelt december 11. és 13. között tartják Rómában a következő témáról: „Egy fiatal egyház mint az evangéliumi öröm tanúja”. […]

Kis Szent Teréz a fiatalok védőszentje

A hét szentje: Lisieux-i Szent Teréz 2013. október 1. kedd 18:01 Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban Louis Martin ékszerész-órásmester és Azélie Guérin Martin kilencedik gyermekeként. Születése után két nappal Mária Franciska Terézia névre keresztelték. A szülők jámbor lelkületben nevelték gyermekeiket, maguk is mélyen vallásosak voltak, gyakorolták az irgalmasság cselekedeteit: meghívták az éhezőt […]

Ferenc pápa

“Egy nép jövője ebben rejlik: az idősekben és a gyermekekben. Annak a népnek, amely nem gondozza az időseket és a gyermekeket, nincs jövője, mert nincs emlékezete és nincs ígérete! Milyen gyakori, hogy mellőzik őket!” Ferenc pápa      

Tau

A Tau jelentése A Tau kereszt a görög T betű formáját viseli, ami egy keresztet jelenít meg. Szent Ferenc a Tau keresztet és annak jelentését az antonitáktól kölcsönözte, mely férfi szerzetesrendet 1095-ben alapítottak kizárólag arra a célra, hogy tagjai a leprás betegek gondját viseljék. A Tau kereszt a világi Ferences testvérek ismertető jegye szerte a […]