Sziasztok!
Olga vagyok Lettországból. Szeretném megosztani veletek a tanúságtételemet arról, hogy milyen volt egy hétig az életközösséggel élni a Shalom Budapest misszióban.
A Shalom Közösséget a Panamai Ifjúsági Találkozón ismertem meg. Ezen a találkozón az egyik célom az volt, hogy olyan közösségeket ismerjek meg, akiknek karizmája az evangelizáció. Meg akartam tudni, hogyan is áll az Egyház ezen a területen globálisan – és mivel úgy hiszem, ez része az elhívásomnak, szükségét éreztem, hogy hasonló hivatással rendelkező emberekk
el találkozzak. Így kerültem kapcsolatba shalomos misszionáriusokkal. Lassanként egyre több információval rendelkeztem a közösségről még az után is, hogy hazautaztam Lettországba. El kezdtem járni az „Élet Krisztusban” online imacsoportba, és lett egy lelki kísérőm, egy shalomos misszionárius, Barbara. Úgy gondolom, a legjobb tudás, megismerés a tapasztalatszerzésből fakad, és Barbara felvetette az ötletet, hogy jó lenne saját „shalomos megtapasztalást” szereznem, a Shalom Budapest misszióban egy vagy két hetet eltöltenem.
Először 2020 júniusában szerettem volna jönni, de ahogy beütött a Covid krízis, ez a terv meghiúsult. Az gondoltam, a jelenlegi helyzet, világjárvány miatt nem reális ez az ötlet, és majdnem feladtam. De aztán Cecília (egy misszionárius a Budapest Shalom misszióból) megkérdezte, hogy döntöttem-e már. Aznap este nem tudtam elaludni, éreztem, ahogy a Szentlélek meggyőzi a szívemet, hogy menjek. Így két héttel az indulás előtt megvettem a repülőjegyemet.
Amikor megérkeztem éreztem, nagyon szívesen fogadnak. Csupán egy hetet töltöttem a közösségben, de ez alatt az idő alatt is megtapasztalhattam, hogy Isten bőségesen osztogatja a kegyelmeket.
Az egyik legfontosabb pillanatom itt a felismerés volt, hogy Jézus a legértékesebb…Sem dolog, sem ember nem hasonlítható Hozzá, és megéri odaadni Neki az életed. Ő átlát mindent, és a legjobbat akarja neked, de csak akkor tapasztalhatod meg, milyen az életed a maga teljességében, ha átadod magad Neki. Már korábban is erre a felfedezésre jutottam, de miután beszéltem a misszionáriusokkal (megkérdeztem tőlük hogyan és miért lettek misszionáriusok) újra ehhez a felismeréshez érkeztem. Az után az esti beszélgetés után úgy éreztem, Isten azt kérdezi tőlem, hogy kész vagyok-e feladni a saját terveimet, a saját értelmezésemet az életemről, hogy hogyan kellene kinéznie, és még, ha fel is adok dolgokat, melyeket az Ő ajándékainak tartok, a válaszom egyértelmű: „Igen!” Nagy béke és átadottság lépett a szívembe, még ha nem is tudom pontosan, mi az Ő terve az életemmel. Egy kis idő múlva a dicsőítésen, amin itt vettem részt, a dicsőítésvezető profetikus szavakkal élve azt mondta a közösségi ima alatt: „Bízhattok Istenben, mivel Ő a Jó Pásztor és Ő vezeti lépteiteket.” Ezek a szavak nyitják meg számomra az Isten iránti bizalmat.
Egy másik pillanatban igazán megérintett Isten szeretete, a szeretet fontossága a misszióban, amit itt megtapasztalhattam a többi emberen keresztül, a közösség által. Jézus ezt mondta az apostolainak: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”(János 13,35). Jézus nem azt mondta a tanítványainak, hogy az emberek tudni fogják, hogy tanítványaim vagytok a szolgálatotok, az imáitok, vagy a Szentlélek ajándékai által, hanem arról, hogy szeretitek egymást. Számomra az egyfajta misztérium, amit egyre jobban fel kell fedeznem az életemben. De nincs nagyobb tanúság ebben a megtört világban, mint a szeretet, amit Isten ad nekünk, hogy megosszuk egymással.
Még egy dolgot megosztanék veletek arról, amikor Budapest utcáin Jézust vittük az embereknek, evangelizáltunk. Néha úgy éreztem, nem lehetséges megszólítani az embereket, nehéz tanúságot tenni, mert túl „messzinek” tűntek nekem, túl fiatalnak stb., de ez a tapasztalat megmutatta, hogy az emberek igenis éheznek itt Istenre. Különösen a fiatal emberek keresnek és nyitottak az evangéliumi valóságra. Nagyon megérintett, amikor két fiatal lánnyal osztottam meg megtérésem történetét. Az elején kételkedtem, hogy vajon tanúságot kell-e tennem nekik, de amikor egyikük elmondta, hogy buddhista, úgy éreztem, hogy meg kell tennem, mert előzőleg én is kapcsolódtam a keleti tanokhoz. A tanúságtétel alatt láttam, ahogy a lány szemeiben növekszik az érdeklődés és egyre nyitottabbá válik. Ez nagyon gyönyörű megtapasztalás volt.
Önátadás, közösség, megosztás – ezek és még megannyi más pillanat megmarad majd a szívemben.
Köszönöm!
Shalom!
Olga