José Ricardo Bezerra és Felipe Bezerra
Bevezetés
Júniusban vagyunk, Jézus Szíve hónapjában, és az évközi 11. vasárnap liturgiája egy gyöngédséggel teli jelenetet állít elénk: Jézus látja a tömeget, és megkönyörül rajta. A mai evangélium, Máté 9,36–10,8, a tizenkét apostol meghívása és küldése. A múlt héten Máté meghívását kísértük figyelemmel; most Jézus egybegyűjti a Tizenkettőt, és küldetésbe küldi őket.
Mielőtt pontról pontra elmélkednénk erről az evangéliumról, érdemes egy megjegyzést tenni, amely az egész szakaszt megvilágítja. Az, hogy Jézus tizenkét apostolt választott, és a Tizenkettő Mestere volt, bizonyos értelemben saját istenségének megerősítése. Az Ószövetségben Isten hívta össze és gyűjtötte egybe Izrael tizenkét törzsét (vö. Kiv 24,4). Jézus választhatott volna tizenegy tanítványt, és tizenkettedikként állíthatta volna oda magát, mondván, hogy Lévi törzsét, a papi törzset képviseli, hiszen ő pap (vö. Zsid 4,14). Vagy elfoglalhatta volna Júda törzsének helyét, amelyből József fogadott (törvényes) fiaként, Dávid által származik (vö. Mt 1,1-17). De nem így történt. Jézus a Tizenkettőn kívülre helyezi magát, és új népet alkot, mert Isten az, aki hív és egybegyűjt. A tizenkét apostol jele Jézus isteni hatalmának is jele, aki hatalmat ad a tanítványoknak a tisztátalan lelkek kiűzésére és a betegségek gyógyítására — olyasmit, amit csak az adhat át másoknak, akinek önmagából van hatalma és tekintélye.
1. Jézus könyörülete a tömeg iránt
„Amikor látta a tömeget, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek és levertek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” (Mt 9,36)
Az első pont Jézus tekintete rajtunk. Nem közömbös fáradtságunk és csüggedésünk iránt, az iránt, hogy elveszettnek érezzük magunkat. Jézus látja a tömeget, de nem pusztán számként tekint ránk: mindenkit külön-külön lát. Ő ugyanaz, aki otthagyja a kilencvenkilencet, hogy az egyetlen elveszett bárány után menjen. Ez a könyörület a Vigasztalás könyvének kezdetére emlékeztet, a Második Izajásban: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet…” (Iz 40,1). Jézus látja a népet, és észreveszi, hogy vigasztalásra szorul, mert olyan, mint a juhok pásztor nélkül.
Ezekiel és Jeremiás próféták már korábban megfeddték Izrael rossz pásztorait. Jézus a Jó Pásztor (vö. Jn 10,1-18), aki az elveszett bárány keresésére indul, aki ismeri juhait, és akit a juhok ismernek, mert felismerik a hangját. A tömeg e fáradtsága a meghívásra is emlékeztet: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és meg vagytok terhelve: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-30). Jézus könyörül; nem azért jön, hogy nehéz igát rakjon ránk, a Törvény szigorú megtartását a törvénytudók és a farizeusok módjára, akik mások vállára nehéz terheket raktak, de maguk egy ujjal sem mozdították azokat (vö. Mt 23,4). Új szívet ad, amely képes belülről teljesíteni a Törvényt. Hagyd, hogy rád tekintsen ez a Jézus, aki megkönyörül helyzeteden, bármilyen is a te elhagyatottságod.
2. „Kérjétek tehát az aratás Urát…”
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek tehát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Mt 9,38)
Miért kéri Jézus, hogy munkásokért imádkozzunk, ha már ismeri szükségünket? Mert az Úr azt akarja, hogy kifejezzük vágyunkat. Ugyanaz, amit a jerikói vaktól kérdez: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” (Lk 18,41a). Tudta már, hogy a vak látni akar, de megvárta, hogy a szív megnyilatkozzék: „Uram, hogy lássak!” (Lk 18,41c). Így a papi és szerzetesi hivatásokért való imádságban is arra kapunk meghívást, hogy több munkást kérjünk az aratásba.
De vajon Isten csak arra vár, hogy kérjük? Imádságunknak válasznak is kell lennie. Válaszolhatunk úgy, mint Izajás: „Itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,8c); mint Máté, aki fölkelt és követte őt (vö. Mt 9,9); vagy tehetünk úgy, mint Jónás, aki messze menekült az Úr elől (vö. Jón 1,3). Mi a te válaszod? És sohasem késő. Néha azt gondoljuk: már öreg vagyok, már nincs hozzá korom. De sohasem késő meghallani Isten hangját. Emlékezzünk az utolsó óra munkásaira, akiket a nap végén hívtak el, és mégis megjutalmaztak (vö. Mt 20,1-16).
A meghívás nem mindig a papságra vagy a szerzetesi életre szól. Sokszor a mindennapokban van: jó orvosnak lenni, jó szakembernek, szolgálni a plébánián, segíteni a szegénykonyhán, néhány órát szentelni a Szegények Világnapján. Az aratás sokféle munkást kér: pásztorokat, orvosokat, ördögűzőket, építőket, akik a sziklára építenek, kereskedőket, akik az Ország drága gyöngyét keresik. Isten nem egyetlen fajtát akar. A fő meghívás az, hogy olyan szívünk legyen, mint Jézusé, könyörületes. Ha ilyen szíved van, amit teszel, annak következménye lesz, és ő maga adja meg a képességet, hogy megtedd, amire kér. Ha fiatal vagy és meghívást érzel, ne félj keresni: csak akkor tudod meg, van-e hivatásod, ha megteszed a lépést a hitben.
3. Hatalmat és tekintélyt adott nekik
„Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt.” (Mt 10,1)
A liturgikus szöveg azt mondja: „…hatalmat adott nekik…”. A TOB és a Jeruzsálemi Biblia fordításai azt mondják: „tekintélyt adott nekik”. Két különböző valóságról van szó, és Lukács a Tizenkettő küldetésének párhuzamos szakaszában egyesíti a kettőt: „hatalmat és tekintélyt adott nekik” (Lk 9,1). Görögül a „hatalom” a dynamis, a megvalósítás képessége; a tekintély az exousia. Jézus megadja a tanítványoknak a hatalmat, a gyógyítás és a tisztátalan lelkek kiűzésének képességét, és ők valóban gyógyítottak és ördögöket űztek. A tekintély viszont annak átruházása, ami Jézusé. A tisztátalan lelkek feletti tekintély és a bűnök megbocsátása isteni rendű, de ez az a tekintély, amelyet Jézus később hivatalosan átad az apostoloknak az Egyházi Rend szentségében, amelyet Péternek és utódainak, a Pápának, valamint a püspököknek adnak tovább nemzedékről nemzedékre. Közvetlenül Pünkösd után világosan látjuk megvalósulni ezt az átruházást: az apostolok kiválasztanak, kezet tesznek és elküldik a diakónusokat egy meghatározott szolgálatra. Nem pusztán szerves dolog volt; világos felszentelés volt. Így Pál is kezét tette Timóteusra és Tituszra, és rájuk bízta az efezusi és a krétai közösségeket. Szent Márk evangéliumában ez a küldés az olajjal való megkenéshez kapcsolódik (vö. Mk 6,12-13), amely a Betegek kenete szentségét előképezi.
Minden tanítvány, akit az evangelizációra hívnak, részesedik ebből a hatalomból. Talán azt mondod, hogy nem gyógyítasz betegeket. És imádkoztál ezért a gyógyulásért? Az Úr továbbra is meghallgat, sokszor váratlan módon, az evangelizációért és nem önmagunkért. Amikor kérve Isten elé állunk, ő cselekszik.
4. A tizenkét apostol, az új Izrael
„A tizenkét apostol neve a következő… Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus…” (Mt 10,2.5)
Miért hívott Jézus csak tizenkettőt, ha több embert kért az aratásba? Lukács feljegyzi a hetvenkettő küldését is (vö. Lk 10,1), és Szent Pál több mint ötszáz testvérről beszél, akik látták a Feltámadottat (vö. 1Kor 15,6). De a tizenkettes számnak saját jelentése van: az új Izraelt, az új Isten népét jelenti. Ahogy Isten összehívta a tizenkét törzset az Ószövetségben, hogy Izrael népét megalkossa, úgy most a Tizenkettő egy új nép kezdete, amely már nem test és vér szerint, hanem a hit által áll fenn.
Az Egyház szó, ekklesia (görögül), összehívást, az összehívottak gyülekezetét jelenti. Belépünk az Egyházba, és Isten új népévé válunk, a hit által alkotott néppé. Ezt mondja majd Jézus nyilvános élete során: Ki az én anyám, kik az én testvéreim? Akik Isten igéjét hallgatják és tetté váltják (vö. Lk 8,21). Hallgatni az Igét, tanítvánnyá válni és követni őt: ez az új Izrael, amely mi vagyunk, az Egyház.
Az első küldés Izrael házának elveszett juhaihoz szól, de hamarosan minden nemzetre kiterjed: Menjetek minden néphez (vö. Mt 28,19). Nem kell megvárni, hogy minden tökéletes legyen, hogy hirdessünk. Ha meg kellene várni, hogy minden hely teljesen evangelizálva legyen, mielőtt útnak indulnánk, soha senki nem ment volna ki Izraelből. Az Úr először a saját házához küld, és ugyanakkor az egész világhoz. Ahol van valaki, akinek hallania kell az evangéliumot, ott jelenvalóvá lesz a küldetés. És ami megérinti a szívet és megtérít, mindig Isten; a mi jelenlétünk, bármilyen kicsi is, már különbséget tesz.
5. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok
„Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Mt 10,8d)
Az utolsó pont az ingyenesség. Minden kegyelem Isten ajándéka. Az Úr kiárasztja kegyelmét, mert könyörületes, és így visszatérünk az evangélium kezdetéhez: Jézus megkönyörül, mert irgalmas szíve van, a nagylelkűség szíve, amely egészen odaadja magát. Ezt a magatartást várja tanítványaitól. Ahogy látták, hogy ingyen adja magát, úgy nekik is adniuk kell.
Senki sem érdemel semmit saját érdeméből. Ha érdem szerint volna, még a bűnben lennénk. Ezt mondja Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben: Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk (vö. Róm 5,8). Jézus szívével bírni — szelíd, alázatos, könyörületes szívvel — annyit is jelent, mint megkönyörülni másokon. Ha az emberekre nézünk és közömbösek maradunk, azt mondva, hogy mindenki boldoguljon, ahogy tud, az annak a jele, hogy még nincs meg bennünk Krisztus szíve. Ahogy téged elért ez a kegyelem, az Úr arra hív, hogy hirdesd őt másoknak. Ezért kérünk, hogy add tovább ezt az Igét több embernek: nem mi érintjük meg a szívet; Jézus kegyelme az, amely általunk működik, elégtelen eszközök által, ahogy XVI. Benedek pápa mondta. Aki a kegyelmet adja, ő az, és ő maga teszi meg általad.
Ne félj igent mondani hivatásodra, keresni Isten hangját életed számára ma. Kérdezd meg magadtól: mit tehetek ma a szegényekért, a rászorulókért, saját lelkemért? Ha régen voltál szentmisén, menj szentmisére. Ha régen kerested Istent, menj gyónni. Talán ez az a jel, amelyre vártál. Közeledj Jézushoz. Ez is lehet ma Isten hívása számodra: hogy közelebb légy hozzá. Bármely korban az Úrnak van küldetése, és eszközévé akar tenni téged sok ember számára.
A Lectio Divina lépései
A Lectio Divina Isten Igéjének imádságos olvasása. Szánj rá egy csendes időt, hívd segítségül a Szentlelket, és járd végig nyugodtan ezeket a lépéseket, magad is ezzel az evangéliummal imádkozva.
1. Olvasás (Lectio). Mit mond a szöveg? Olvasd figyelmesen, többször is, halkan e vasárnap evangéliumát (Mt 9,36–10,8). Jegyezd fel vagy húzd alá azokat a szavakat, amelyek leginkább megragadják a figyelmedet.
2. Elmélkedés (Meditatio). Mit mond nekem a szöveg? Térj vissza a fenti öt ponthoz, és engedd, hogy egy szó vagy kép megérintse a szívedet: Jézus könyörülete, a munkásokért való kérés, a hatalom és a tekintély, a Tizenkettő, az ingyenesség.
3. Imádság (Oratio). Mit mondok Istennek a szöveg alapján? Válaszolj az Úrnak a saját szavaiddal. Imádkozhatsz a fenti imával, könyörületes szívet kérve, mint Jézusé, és jó hivatásokat az aratásba.
4. Szemlélődés (Contemplatio). Milyen új tekintetet ad nekem Isten? Maradj csendben az Úr előtt, engedve, hogy rád nézzen ő, aki megkönyörül rajtad, és néven ismer téged.
5. Cselekvés (Actio). Mire hív engem ma az Úr? Tégy konkrét elhatározást: visszatérni a szentmisére, gyónni menni, szolgálni egy testvért, igent mondani egy hívásra. És oszd meg ezt az Igét valakivel a családodból vagy a barátaid közül.
A jövő hétig!
Shalom!
Hétfőtől szombatig egy rövid videónk van; vasárnap pedig a podcastunk a vasárnapi evangéliummal, hogy elmélkedj és imádkozz. Iratkozz fel a csatornára, és hívj meg másokat is, hogy egyre többen szeressék Isten Igéjét. Hagyd ott a „like”-odat, és továbbítsd a barátaidnak. Isten áldjon meg téged. Shalom!
A podcast videója: https://youtu.be/WQfSkMl6ve0 — felirattal, amelyet a saját nyelveden választhatsz ki.
