José Ricardo F. Bezerra és Felipe Bezerra
Ma a Szentháromság Vasárnapját ünnepeljük. A nap evangéliuma nagyon rövid, csupán három vers, mégis a keresztény üzenet középpontját őrzi. Van egy hagyomány, amely azt mondja, hogy ha elveszítenénk az egész Bibliát, és csak a János 3,16 maradna meg, akkor is megőriznénk az evangélium szívét: az Atya szeretetét, a Fiú elküldését, az új életet, amelyet a Lélekben felkínál.
Ez az a vasárnap is, amelyen olyan misztériumot ünneplünk, amelyet senki sem tud igazán felfogni. A „Szentháromság” szó nem szerepel a Bibliában, de az Egyházatyák szentté tették (Tertullianus már használta), és a Nikaiai (325) és Konstantinápolyi (380) Zsinatok bontották ki. De a Szentháromság valósága teljesen benne van a Bibliában, és benne van Szent János ezen kis részletében is: Isten (az Atya), aki szeret, az egyszülött Fiú, akit odaad, és a szeretet (amely a Lélek), amelyet belénk áraszt. Ahogy Scott Hahn mondta, az Egyház tanítása olyan, mint a fa, amely a születésétől kezdve növekszik: minden ott volt a kezdettől fogva, de időre volt szükség, hogy formát öltsön. Ezért parancsolta meg maga az Úr, hogy „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” kereszteljünk (Mt 28,19), és a Szentlélek a századokon át vezeti az Egyházat az igazság teljességére.
Öt pontot választottunk az evangéliumból e heti meditációhoz, amelyet a podcastban osztunk meg, és amelyet a saját nyelveden választható feliratokkal nézhetsz meg.
1. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16a)
Mindkét ige múlt időben áll: szerette és adta. És igaz, hogy a Fiú csak egyszer jött el a történelemben. De ha csak az igeidőnél maradnánk, elveszítenénk a lényeget. Ez ugyanaz, mint a teremtés esetében: a Teremtés könyve azt mondja: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1), és ez igaz, valamikor a múltban megtörtént. Csak ha Isten egyetlen pillanatra is felfüggesztené a teremtést, minden megszűnne létezni. Isten folyamatosan teremt, fenntart, létet ad minden dolognak minden pillanatban.
Ugyanígy Isten folyamatosan szeret és folyamatosan adja a Fiát. Jézus odaadja magát az Eucharisztiában, az Igében, az imádságban, az Egyház életében. A múlt „Istene, aki szeretett” egyszersmind a jelen „Istene, aki szeret” is, most, ebben a pillanatban.
A Bölcsesség könyve gyönyörűen fejezi ki ezt: „Mert szereted mindazt, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál; mert ha gyűlöltél volna valamit, nem teremtetted volna meg” (Bölcs 11,24). Ezt mondja Aquinói Szent Tamás öt útjának egyike is, amely Istenhez vezet: a dolgok azért léteznek, mert Isten teremti őket, és ez nem múltbeli cselekedet, hanem állandó cselekedet. Mint a kéz, amely tolja a botot, amely tolja a követ: ha a kéz abbahagyja a tolást, a kő megáll. Isten az a Kéz, amely az egész valóságot fenntartja.
Ezért talán az e heti legegyszerűbb és legmélyebb gyakorlat az, hogy a 16. versben a „világ” szót a saját nevedre cseréled: „Úgy szeretett engem Isten, hogy egyszülött Fiát adta”. Isten szeretete egyetemes, mert mindenkit szeret, de egyedi is, személyre szabott, megismételhetetlen. Ahogy az Egyházatyák mondják, ha egyetlen ember lenne a világon, Isten érte is odaadta volna a Fiát. Értem. Érted.
A Deus Caritas Est enciklikában XVI. Benedek pápa azt mondja, hogy a keresztény hit nem szabályok sorozata, nem is intellektuális fogalom, hanem személyes tapasztalat Jézus Krisztussal. A törvények és normák csak akkor nyernek értelmet, ha az ember megérti a szabály szellemét, és ez a Jézus személyével való találkozásból fakad. Ezért a hit „igazságainak hierarchiájában”, amelyről a II. Vatikáni Zsinat beszélt, az első igazság ez: „Az egyetlen és igaz Isten, Atya, Fiú és Szentlélek, kinyilatkoztatja magát, megbékéltet és egyesít magával azokat az embereket, akik elfordulnak a bűntől” (KEK 234). Igen, bűnösök vagyunk; de szeretett és Isten által megváltott bűnösök vagyunk.
És figyeld meg, hogy ebben az egyetlen versben már benne van az egész Szentháromság: Isten, aki az Atya; a Szeretet, aki a Lélek; és az egyszülött Fiú, Jézus. Három Személy, egy Isten, egyetlen mondat szívében.
2. „…az ő egyszülött Fiát” (Jn 3,16b)
Az „egyszülött” szó négyszer szerepel a Negyedik Evangéliumban: a Prológusban (Jn 1,14.18) és kétszer ebben a részletben (Jn 3,16.18). Hatalmas súlyt hordozó kifejezés.
Először teológiai szempontból: Jézus azért egyszülött Fiú, mert egyedül Ő egylényegű az Atyával. Ő az Istentől született Isten, Világosságtól származó Világosság, született, de nem teremtett, ahogy később a görög atyák a Hitvallásban kifejtik. Ő az „igaz Isten és igaz ember”. Ő az „Én Uram, és én Istenem” (Jn 20,28) Tamás hitvallásában. És Róla mondja János Prológusa: „Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18).
Másodszor, érzelmi szempontból az „egyetlen fiú” nagyon erős jelentéssel bírt az izraelita számára. Az egyetlen fiú elvesztése volt a legnagyobb szerencsétlenség. Ámosz próféta az Úr napját hirdetve azt mondja: „Olyanná teszem földeteket, mint az egyszülött fiú feletti gyász, és napjaik vége olyan lesz, mint a keserűség napja” (Ám 8,10). Zakariás és Jeremiás hasonlóan beszél. Így mérhetjük Ábrahám hitét, akit arra hívtak, hogy áldozza fel Izsákot, egyetlen fiát. És annak a naimi özvegynek a fájdalmát, akinek egyetlen fiát Jézus feltámasztja (Lk 7,12). És viszont Jézus is Mária egyetlen fia.
Tehát amikor az Atya odaadja az egyszülött Fiát, ez a gesztus a szeretet teljes mélységét hordozza. Mi, akik szülők vagyunk, tudjuk, mit jelent egy gyermek elvesztése. Képzeld el annak súlyát, hogy felajánljuk az egyetlent, tudva, mi fog következni. Ez Isten szeretete a világ iránt és mindannyiunk iránt.
3. „…hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16c)
Itt van egy rejtett igazság, amelynek napvilágra kell kerülnie: halálra voltunk ítélve. A bűn egyetlen ember által jutott be a világba, és a bűnnel együtt a halál is (vö. Róm 5,12). Szükséges volt, hogy Jézus eljöjjön, lerontva a két korlátot: a természet korlátját (mert ő igaz Isten) és a bűn korlátját (mert ő igaz ember, az új Ádám, de a halálig engedelmes az Atyának), és megnyissa előttünk az utat az örök élethez. A halál legyőzetett; a Krisztusba vetett hit részesévé tesz minket ennek a győzelemnek.
Aki hisz Jézusban, még ha meghal is, élni fog. És van valami még egyszerűbb, amit néha bonyolítunk: aki nem hisz, azt gondolja, hogy ez az élet minden, ami létezik. Elveszít egy hatalmas dimenziót, az örökkévalóság dimenzióját. Azt gondolja, hogy meghalva eltűnik, ahogy a születése előtt sem volt. Mégis, ahogy Boldog Chiara Luce Badano mondta, csak egyszer születünk, de örökké élünk. Csak az előttünk álló örökkévalóság tudata önmagában új élet; a hit már megadja nekünk az örök életet.
Ezért olyan döbbenetes, hogy Szent János számára a „vétkezni” és a „nem hinni” gyakorlatilag szinonimák a Negyedik Evangéliumban. Ha nem hiszek az örök életben, akkor bizonyos mértékben már halott vagyok. Marad a nihilizmus, a pesszimizmus, az „együnk és igyunk, mert holnap meghalunk” (1Kor 15,32), amelyről Szent Pál beszél. És az apostol kategorikus: ha Krisztus nem támadt fel, mindenkinél nyomorultabbak vagyunk (vö. 1Kor 15,19).
Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című művében három testvéren keresztül ábrázolja a modern ember belső konfliktusát: a legidősebbet, aki impulzív és szenvedélyei vezérlik; a középső testvért, egy gyötrődő és racionális értelmiségit; és a legfiatalabbat, akit a történet hősének tartanak, és tisztaságáról és hitéről ismert. Olvasás közben felfedezzük, hogy mindhárman vagyunk egy kicsit: bennünk van az első impulzivitása, a második keménysége és a legfiatalabb ártatlansága. És Iván, a középső testvér zárja le: „Ha nincs lélek halhatatlansága, nincs erény, ami azt jelenti, hogy minden megengedett”. A hit hozza rendbe ezt a belső küzdelmet, mert visszaadja az életnek a végső horizontját: az örök életet.
4. „Mert nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ” (Jn 3,17)
Jézus azért jött, hogy üdvözítsen. Eljött, hogy megkeresse az elveszett bárányt. Itt is jelen van a második eljövetel, amelyben élők és holtak bírájaként jön majd; de az első eljövetel, a Megtestesülés, amelyet Adventben ünneplünk, teljesen a mi üdvösségünkért történt. Ezért ült le vámszedőkkel és bűnösökkel, ellentétben a farizeusokkal és a Törvény tanítóival, és így felelt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” (Mt 9,12). A probléma az, hogy mélyen mindig azt gondoljuk, hogy mi vagyunk az egészségesek.
Amikor Jézus a száz juhról szóló példabeszédet mondja el, mi a kilencvenkilenc közé akarjuk magunkat sorolni, nem az elveszett közé. Amikor azt mondja, hogy a betegekért jött, soha nem gondoljuk, hogy mi vagyunk a beteg. És így elveszítjük Jézus eljövetelének célját.
És egy finom csapda az, hogy azt állítjuk: „én már elfogadtam Jézust, már üdvözültem”, és itt megállunk. Ez egyes evangélikusok „Sola fide” kísértése. Ha elszigeteljük ezt a verset, valóban úgy tűnik, hogy elég hinni. De az egész Szentírás többet kér. Szent Jakab levele, amelyet Luther el akart távolítani a Bibliából, világosan mondja: „a hit cselekedetek nélkül halott” (Jak 2,17). És maga Jézus, Máté 25,31-46-ban egyetlen kritérium alapján írja le a végső ítéletet, a konkrét szeretetet: Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok… Érdemes ezt a szöveget hetente egyszer elolvasni, csak azért, hogy ne felejtsük el, mi vezet minket valójában a Mennybe.
Érdemes felidézni Aquinói Szent Tamás egyik intuícióját is: ha nem is vétkeztünk volna, Jézus akkor is megtestesült volna, mert Jézus küldetése nem csak abban áll, hogy üdvözítsen minket, hanem abban is, hogy kinyilatkoztassa nekünk az Atyát, kinyilatkoztassa a Szentháromságot. Nélküle soha nem jutottunk volna el ennek a hitigazságnak az ismeretéhez. Ma, a Szentháromság ünnepén, jó erre emlékezni: Jézus a pap, az oltár és az áldozat; Ő a Pásztor és a Bárány; és Ő mindenekelőtt az, aki megismerteti velünk az Atya arcát.
5. „Aki hisz benne, nem ítéltetik el; aki pedig nem hisz, az már elítéltetett, mert nem hitt Isten egyszülött Fia nevében” (Jn 3,18)
Vigyázz, ne olvasd ezt a verset végleges ítéletként. Amíg élet van, addig üdvösség is van. Az „elítélni” itt magában foglalja az „ítélni” jelentését is, mint a „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek” (Lk 6,37) szakaszban; egyes fordítások így adják vissza: „nem ítélni jött, hanem üdvözíteni”. A kárhoztatás, amelyről szó van, nem a hitetlen ember visszafordíthatatlan vége ebben a világban, hanem az a lelki helyzet, amelyben a hit elutasítása miatt már most találja magát.
A hit a három isteni erény egyike, a reménnyel és a szeretettel együtt. A három kölcsönösen támogatja egymást, mintegy szentháromságot alkotva a keresztény szívében. Ezért a hit hiánya a remény elleni két bűnhöz vezethet bennünket, amelyeket a Katekizmus (vö. 2091-2092) világosan megkülönböztet: a kétségbeesés és az elbizakodottság.
A kétségbeesés azt mondani: „úgyis el vagyok ítélve, már nincs mit tenni, feladom”. A kétségbeesett már nem próbálkozik, már nem imádkozik, már nem keresi a megtérést. Az elbizakodottság ennek ellentéte: „már üdvözültem, elfogadtam Jézust, semmi mást nem kell tennem; és bármilyen bűn vagy dolog, amit teszek vagy elmulasztok, nem fogja megváltoztatni az üdvösségemet”. Mindkettő megbénítja a szentség útját, és mindkettő mélyen ugyanabból a hiányából fakad, az élő hit hiányából.
Ezért nem azért jött az Úr, hogy elítéljen minket, hanem hogy megtartson ezen az úton. Az üdvösség folyamat, ahogyan a teremtés is folyamatos folyamat: Isten minden pillanatban teremt, és Jézus minden pillanatban üdvözít. Rajtam múlik, hogy együttműködjem a kegyelemmel minden nap, az élet utolsó napjáig.
A Lectio Divina lépései
Olvasás (Lectio):
Vedd a Bibliádat és olvasd el nyugodtan a János 3,16-18-at. Olvasd el először, hogy megismerd. Olvasd el másodszor, hagyva, hogy a szavak megérintsenek. Olvasd el harmadszor, aláhúzva azt a szót vagy mondatot, amely ma a legjobban szól a szívedhez.
Meditáció (Meditatio):
A versben helyettesítsd a „világ” szót a saját neveddel. Képes vagyok-e befogadni ezt a személyes, egyedi, személyre szabott szeretetet, amelyet Isten irántam táplál?
Amikor Istenre gondolok, először egy Atyára gondolok, aki szeret, vagy szabályokra, kötelezettségekre, félelmekre? A hit egyik nagy igazsága az, hogy „Isten szeret engem”. Ez az alap, amelyen kétségbeesés nélkül felismerhetem bűnös állapotomat.
Hogyan élem hitemet az örök életben? Valóban hiszem, hogy ez az élet nem ér véget, hogy örökkévalóság áll előttem? Megváltoztatja-e ez azt, ahogyan a jelent élem?
Tudatában vagyok-e annak, hogy „a hit cselekedetek nélkül halott”? Milyen konkrét irgalmas gesztusok, a Máté 25,31-46 stílusában, vannak jelen (vagy hiányoznak) az életemben?
A kétségbeesés és az elbizakodottság között a remény elleni e két bűn közül melyikre hajlok jobban? Hogyan szabadít meg engem az élő hit mindkettőtől?
Ima (Oratio):
Urunk, dicsérünk és hálát adunk neked a Te Igéd szépségéért és gazdagságáért, amely Te magad vagy. Eljöttél, hogy kinyilatkoztasd nekünk az Atya szeretetét irántunk, a szeretetet, amely a Lélek, aki szívünkbe árad. Hálát adunk neked ezen a napon, a Szentháromság ünnepén, aki minden alkalommal eljön bennünk lakozni, amikor téged az Eucharisztiában fogadunk: veled jön az Atya, jön a Lélek, és az egész Szentháromság hajlékot vesz bennünk.
Ezért, Urunk, dicsőítsd jelenlétedért, azért a beleépültségért, amellyel minden Eucharisztiában nekünk adod magadat. Ezen a vasárnapon dicsérünk téged szeretetedért, amely minden percben fenntart minket, teremtésedért, amely minden pillanatban folytatódik, oly sok kegyelemért, amelyet kapunk. Kezedbe helyezzük, Urunk, hallgató és minket kísérő testvéreink szándékait. Növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet, amely Te magad vagy. Mindezt a Boldogságos Szűzanya közbenjárására kérjük. Üdvözlégy Mária…
Szemlélés (Contemplatio)
Maradj csendben az Úr előtt. Nem kell semmit mondanod. Hagyd, hogy a Szentháromság, aki a keresztség kegyelméből benned lakik, benned imádkozzon. „A Lélek is segítségére van gyöngeségünknek, mert nem tudjuk, hogyan és mit kell imádkoznunk; de a Lélek maga jár közben értünk, szavakba nem foglalható sóhajtásokkal” (Róm 8,26).
Cselekvés (Actio)
Ezekben a napokban a Shalom Katolikus Közösség az egység hetét ünnepelte, és te meghosszabbíthatod. Tégy konkrét egységgesztust: egy kibékülést, egy béke szavát, figyelmet annak, aki egyedül van. Legyen ez a gesztus a Szentháromság egységének látható jele a tieid között.
Jövő szombatig!
Shalom!
Nézd meg ennek a vasárnapi evangéliumnak a podcastját, és válaszd ki a saját nyelvedhez tartozó feliratokat: https://youtu.be/KPsRFpn3NuQ
