José Ricardo Bezerra és Felipe Bezerra
Elérkeztünk az évközi 18. vasárnaphoz, és e vasárnap evangéliuma az első kenyérszaporítást tárja elénk, amelyet Szent Máté beszél el (Mt 14,13-21). Olyan jelenet ez, amelyet mind a négy evangélium megőrzött, annak jele, mennyire beleivódott az Egyház emlékezetébe: öt kenyér és két hal, hogy jóllakasson mintegy ötezer férfit, nem számítva az asszonyokat és a gyermekeket (vö. Mt 14,21; Jn 6,1-15).
Mindennek középpontjában egy szó áll, amely átjárja a lapot: könyörület. Jézus látja a tömeget, és eltölti a könyörület, innen születik a csoda. Mint mindig, most is öt pontot választottunk elmélkedésedhez és imádságodhoz, amelyeket a podcastban osztunk meg: https://youtu.be/loxNGhKSvwE (a saját nyelveden választható felirattal). Vedd kézbe a Bibliádat, nyisd ki Máté 14,13-21-nél, olvasd el nyugodtan a szakaszt, majd térj vissza, hogy velünk együtt hallgasd és imádkozd.
1. A tömegek tudomást szereztek, kijöttek és követték őt
Az első pont mindjárt az elején van. Jézus bárkán visszavonult egy puszta helyre, amikor megtudta Keresztelő János halálának hírét (vö. Mt 14,13). De „a tömegek tudomást szereztek erről, gyalog kijöttek a városokból és követték őt” (Mt 14,13). Három kis ige egész imaútat rejt magában: megtudni, elindulni és követni.
Először: megtudták. Tudomást szereztek arról, hol van Jézus. Nekünk is tudnunk kell, hol van az Úr: a szívünkben, az ő Egyházában, az Eucharisztiában. Az imádság ezzel a tudatossággal kezdődik, azzal, hogy a Mester itt van, és hív minket (vö. Jn 11,28). Azután: elindultak. Nem mindenki indult el; néhányan berendezkedve a városban maradtak, és nem látták Jézust elhaladni. Az imádság mindig megkívánja az önmagunkból való kilépést, a kényelmes berendezkedésünk feladását. Végül pedig: követték őt. Talán még a csodát és a gyógyulást keresték, de megtették az első lépést, és az Úr nem küldi el őket. Ez minden imádság célja: követni Jézust, hogy hasonlítsunk hozzá, és olyanná váljunk, mint ő (vö. Róm 8,29).
2. Jézus látta a tömeget, és megesett rajtuk a szíve
Amikor kiszállt, „Jézus meglátott egy nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította a betegeket” (Mt 14,14). Ez a szó, a „könyörület”, a mai evangélium szíve, és visszatér a válaszos zsoltárban is: „Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagy irgalmú” (Zsolt 145,8). A könyörület nem csupán sajnálkozás. Az itt használt görög szó (splanchnízomai) a „bensőre”, a zsigerekből fakadó irgalomra utal, arra, amely a szív mélyéből tör fel. A „passió” pedig, latin gyökere szerint (patior), szenvedést jelent. A könyörület tehát: együtt szenvedni. Jézus nem kívülről szemlél: sajátjaként vállalja magára annak a népnek a szenvedését. Csendben ezt mondja mindegyiküknek: a ti szenvedésetek az enyém is.
E könyörület első tette a betegek meggyógyítása. Mi is kérhetünk gyógyulást, akár számos seb belső gyógyulását is: a gyermekkorból, a traumákból, a régi történetekből fakadókét. Kérni természetes és jó dolog. De azért tárjuk Isten elé a szükségünket, hogy Ő a maga idejében gyógyítson meg, anélkül, hogy kényszerítenénk, hiszen Istent senki sem kényszerítheti (vö. 2Kor 12,7-9). Az Úr olykor meghagyja a nyomot. Feltámadottként ő maga is megőrizte a sebeit, amelyek most már dicsőségesek (vö. Jn 20,27). A mi hegünk is megmaradhat, hogy elmondhassuk másoknak: én is szenvedtem, én is meggyógyultam. Szent Pálnak, aki háromszor is könyörgött, hogy távozzék tőle a tövis a testében, az Úr így felelt: „Elég neked az én kegyelmem” (2Kor 12,9).
Itt helyénvaló egy szó az igazságról a lelki életet illetően. A szentségben való növekedés nem azt jelenti, hogy megszűnünk sebezhetők lenni, sem azt, hogy többé nincs szükségünk gyógyulásra. Bűnünk szüntelen előttünk van (vö. Zsolt 51,5), és az egész embert megsebezte az áteredő bűn, úgyhogy az emberi természet meggyengült a tudatlanság, a szenvedés és a rosszra való hajlás által, és a gyógyuláshoz a kegyelemre szorul (vö. KEK 405). Nincs olyan búra sem, amely a választottakat minden szenvedéstől megóvná: elég Szent Pálra tekinteni, akit oly sokszor megköveztek és próbára tettek (vö. 2Kor 11,24-28). Avilai Szent Terézről, aki oly sokat szenvedett, azt beszélik, hogy az Úr így szólt hozzá: „Így bánok a barátaimmal”, ő pedig így felelt: „Ha így, nem csoda, hogy oly kevés van belőlük”. Mindezzel szemben nem marad más, mint hogy elébe tárjuk nyomorúságunkat, és Jézus válasza mindig a könyörület.
3. Ti adjatok nekik enni!
Amikor beesteledett, a tanítványok arra kérik Jézust, hogy bocsássa el a tömeget. Ő így válaszol: „Nem kell elmenniük. Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16). Ez parancs. Jézus be akarja vonni a tanítványokat annak a népnek a kézzelfogható gondozásába.
Az anyagi kenyérrel való törődés átszövi az egész Szentírást. A Miatyánkban a mindennapi kenyeret kérjük (vö. Mt 6,11); Máté 25-ben pedig maga Krisztus azonosul az éhezővel: „éheztem, és adtatok ennem…” (Mt 25,35). Igaz, Jézus nem mindig szaporította meg a kenyeret, és nem vagyunk felelősek a világ minden éhségéért. De itt kifejezetten parancsot ad, és megparancsolta Egyházának is. Ezért később az apostolok hét diákonust rendeltek az asztaloknál és az özvegyeknél végzett szolgálatra, miközben ők az Igének szentelték magukat (vö. ApCsel 6,1-6). E szegényszolgálatnak ikonja Szent Lőrinc diákonus, aki a szegényeket állította az Egyház igazi kincseként.
A szegényekkel való törődés nem az ipari forradalom idején született. Ott, az Egyház társadalmi tanításával került a felszínre, de már a kezdetektől megélték, ahogyan az egyházatyák tanítják, köztük Aranyszájú Szent János. Az Egyház társadalmi tanítása nem ideológia és nem pártprogram; tanítás ez, az evangéliumi erkölcs fénye az élet felett (vö. KEK 2419-2425). XIII. Leótól, a Rerum Novarum kezdetű enciklikával, utódain át egészen XIV. Leó pápáig, olyan új kérdésekkel szembenézve, mint a mesterséges intelligenciáé, az Egyház továbbra is megvilágítja az igazságosságot és a munka méltóságát. Az égbekiáltó bűnök közé tartozik éppen a munkástól visszatartott bér (vö. Jak 5,4; KEK 1867).
Szent János elbeszélésében az, aki felajánlja az öt kenyeret és a két halat, egy gyermek (vö. Jn 6,9), valaki, aki bele sem számított, ahogyan az asszonyokat és a gyermekeket sem számolták. Aki a csoda alapját felajánlotta, nem szerepelt a számban. Ez leleplezi a hamis alázatot, amely valójában öngyalázás: azt mondani, hogy „semmit sem érek”, nem alázat, hanem valótlanság. Az alázat az igazság. Isten előtt az a kevés, amit felajánlunk, ha szeretettel adjuk oda, csoda anyagává lesz.
És mijük volt a tanítványoknak? „Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk” (Mt 14,17). Ez a kevés az, aminek Jézus kezébe helyezésére minket is meghív: a szegénységünk, a nyomorúságunk. Jézus megkönyörül az éhező tömegen és a tanítványokon is, akiknek szíve még zárt, és arra neveli őket, hogy megnyissák a szívüket, és olyanná legyenek, mint az övé.
4. Az eucharisztikus jel
Elérkezünk Jézus legnagyobb könyörületes tettéhez ebben az evangéliumban, az eucharisztikus jelhez. Meghagyja a tömegnek, hogy telepedjék le a fűre, veszi az öt kenyeret és a két halat, és szemét az égre emelve elmondja az áldást, megtöri a kenyereket, és odaadja a tanítványoknak, hogy ők osszák szét (vö. Mt 14,19). Jegyezd meg ezeket a gesztusokat: vette, hálát adott, megtörte, odaadta. Pontosan ezek azok a gesztusok és szavak, amelyeket Jézus megismétel majd az utolsó vacsorán (vö. Mt 26,26). A hálát adni görögül: eucharistéo. Jézus „eucharisztizálja” a kenyereket.
Itt még nem az Eucharisztia az, ahogyan ma vesszük, de már így is igen erős jel, előképe annak, ami eljön. Ez az a kenyér, amelyet az élet kenyeréről szóló beszéd hirdet meg a kafarnaumi zsinagógában: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él” (Jn 6,51). E kemény beszéd hallatán sok tanítvány elfordult, Péter azonban megvallotta: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” (Jn 6,68).
A jelenet felidézi a pusztai mannát is, a mindennapi kenyeret, amelyet Isten küldött, és amelyet nem lehetett felhalmozni (vö. Kiv 16,4.19-20), valamint a Jó Pásztorról szóló zsoltárt: zöldellő mezőkön deleltet, és asztalt terít nekem ellenségeim szeme láttára (vö. Zsolt 23,2.5). És Izajás meghívását: Jöjjetek, vegyetek pénz nélkül (vö. Iz 55,1-3), amely e vasárnap első olvasmánya. Ezért adunk hálát különleges módon az Eucharisztiáért: a felszentelt papi szolgálatban részesül és részesít az Egyház szentségi módon ebből az ajándékból. És dicsérjük Istent a papságért ezen az augusztusi első vasárnapon.
5. Mindnyájan ettek és jóllaktak
„Mindnyájan ettek és jóllaktak, és a megmaradt darabokból még tizenkét tele kosárral szedtek össze” (Mt 14,20). Itt egy kérdés kínálja magát, mert a szöveg hallgat: vajon hálát adtak? Dicsérték Istent azért, hogy jóllaktak? Hittek Jézusban a csoda után?
Az evangélium nem mondja, hogy dicsérték volna. Ettek, jóllaktak, és ennyi. Nem sokkal később pedig Kafarnaumban Jézus megfeddi őket: azért kerestek engem, mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok (vö. Jn 6,26). Annyi jel, annyi mindennapi csoda láttán megvan-e bennünk a dicséret és a hálaadás készsége? Hányszor részesülünk, kiváltképp az Eucharisztiában, és nem adunk hálát.
Ez a mai evangélium záró meghívása: kérni Jézus könyörületes szívét, és Általa jóllakva nem továbbmenni anélkül, hogy dicsérnénk és megköszönnénk minden nap áldásait. Adjon nekünk az Úr olyan szívet, mint az övé, és a kegyelmet, hogy fölismerjük, megköszönjük és dicsérjük mindazt, amit tőle kapunk, kiváltképp az Eucharisztiát, amely Ő maga.
A jövő hétig!
Shalom!
Hétfőtől szombatig egy rövid videóval jelentkezünk; vasárnap pedig a podcastunkkal, a vasárnapi evangéliummal, hogy elmélkedj és imádkozz. Iratkozz fel a csatornára, és hívj meg másokat is, hogy még többen szeressék Isten Igéjét. Nyomd meg a „like” gombot, és küldd tovább a barátaidnak. Isten áldjon meg! Shalom!
A podcast videója: https://youtu.be/loxNGhKSvwE a saját nyelveden kiválasztható felirattal.
A Lectio Divina lépései
A Lectio Divina Isten Igéjének imádságos olvasása. Szánj rá egy kis csendet, hívd segítségül a Szentlelket, és haladj végig nyugodtan ezeken a lépéseken, magad is imádkozva ezzel az evangéliummal.
1. Olvasás (Lectio). Mit mond a szöveg?
Olvasd el figyelmesen, félhangosan a Mt 14,13-21 szakaszt, megfigyelve, ki cselekszik, mit tesz Jézus, és melyek a központi szavak.
2. Elmélkedés (Meditatio). Mit mond nekem a szöveg?
Hagyd, hogy egy szó megérintse a szívedet. Hol kell megtudnom, elindulnom és követnem? Hol kérem Jézus könyörületét? Milyen kevesem van, amit a kezébe helyezhetek? Odaadtam-e ezt a keveset, amely mindenem?
3. Imádság (Oratio). Mit mondok Istennek a szöveg alapján?
Válaszolj az Úrnak a saját szavaiddal: tárd elé a sebeidet, kérj gyógyulást, adj hálát a mindennapi kenyérért és mindenekelőtt az Eucharisztiáért. Ne menj tovább dicséret nélkül.
4. Szemlélődés (Contemplatio). Milyen új tekintetet ad nekem Isten?
Maradj csendben Jézus könyörületes szíve előtt, engedve, hogy Ő rád tekintsen, és fogadva az ő tekintetét az életedre és a körülötted szenvedőkre.
5. Cselekvés (Actio). Mire hív engem ma az Úr?
Válassz egy kézzelfogható gesztust: az irgalom egy tettét azzal, aki kenyérre vagy meghallgatásra éhezik, a hála egy gesztusát Isten felé, egy jól előkészített és hálás szentáldozást.
