José Ricardo Bezerra és Felipe Bezerra
Az évközi 25. vasárnapon az evangélium (Mt 20,1-16a) a szőlőmunkások példabeszédét tárja elénk. Egy gazda kora reggel kimegy munkásokat fogadni, majd újra kimegy a harmadik, a hatodik, a kilencedik és a tizenegyedik óra körül is. A nap végén mindenkinek ugyanazt az egy dénárt fizetteti ki, az utolsókon kezdve. Akik kora reggeltől dolgoztak, zúgolódni kezdenek, ő pedig így felel: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled” (Mt 20,13).
A példabeszéd szétzúzza egyik elvárásunkat, ahogyan a múlt héten is történt Péter kérdésével arról, hogy (csak) hétszer kell-e megbocsátani (vö. Mt 18,21-22). Mi számadást vártunk, Isten pedig nagylelkűséggel válaszol. Ő senkivel szemben nem igazságtalan: pontosan azt teljesíti, amiben megegyezett. Jósága azonban túlmegy azon, amit a mi mértékünk ki tud számolni. Mint mindig, most is öt pontot választottunk elmélkedésedhez és imádságodhoz, amelyeket a podcastban osztunk meg: https://youtu.be/IHamHtoU5bs (a saját nyelveden választható felirattal).
1. A gazda, aki kora reggel kimegy
„A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon” (Mt 20,1).
A példabeszéd a gazdával kezdődik, és Jézus azt akarja, hogy rá szegezzük a tekintetünket. Ő maga mondja meg, miről szól a hasonlat: a mennyek országa olyan, mint ez a kimenő ember. A szőlő olyan kép, amely végigvonul az Ószövetségen, és Isten népéről, valamint az Úr róla való gondoskodásáról beszél (vö. Iz 5,1-7; Zsolt 80,9-16).
A példabeszédben a gazda azért megy ki, mert munkásokra van szüksége a szőlőjében. Istennek nincs szüksége ránk. Szent Ágostont átfogalmazva szokás mondani, hogy nem volt szüksége ránk, és mégis szabadon társul akart hívni minket a művéhez (vö. KEK 306-307). Ezért a meghívás elsősorban nem arra szól, hogy termeljünk vagy csináljunk valamit, hanem arra, hogy Vele legyünk: az Úr azért hívja övéit, „hogy vele legyenek”, és csak azután, hogy elküldje őket (vö. Mk 3,14).
Egy hagyományos olvasat ezeket a különböző órákban történő kimeneteleket az élet életkoraira alkalmazza, az ifjúságtól az öregségig; más egyházatyák az üdvösség történetének szakaszaihoz és a népek meghívásához kapcsolják őket. Érvényes tehát a papi és a megszentelt életre szóló hivatásra, de a legegyszerűbb plébániai életre is: elrendezni a székeket, kitakarítani a templomot, szolgálni abban, amire szükség van. Érvényes az imaéletre is, ahol az Úr szüntelenül elénk jön. Avilai Szent Teréz „A belső várkastély” című művében azt a lelket írja le, amelynek a szívében ott lakik az Úr, ő maga mégis önmagán kívül él. Szent Ágoston megélte ezt a tapasztalatot, és le is írta „Vallomások” című könyvében: Istent a külső dolgokban kereste, Isten pedig a bensejében volt. Innen a mondat, amely fennmaradt: „Későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg” (Vallomások X,27).
2. A többi kimenetel: hol vagyunk mi?
„A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren” (Mt 20,3).
A további kimenetelekben a példabeszéd megmutatja azokat, akik már dolgoztak, és azokat, akik továbbra is tétlenül álltak a piactéren, köztük azokat is, akiket csak az utolsó órában hívtak meg. A kérdés, amelyet visszaad nekünk, egyszerű: hol vagyunk mi? Már meghívtak minket, és dolgozunk? Tétlenül állunk és várakozunk? Vagy még csak a piactér közelébe sem értünk?
A meghívás előtt könnyen megjelenik a kifogás: nem tudok énekelni, nem tudok megszervezni semmit, nem vagyok alkalmas erre. Szent Pál a test képével felel: a láb nem mondhatja, hogy „nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, sem a fül azt, hogy nem szem (vö. 1Kor 12,14-21). Senki sem nélkülözhető, és egyetlen szolgálat sem túl kicsi. A szőlő nagy, és mindenkinek van benne helye, hogy megtegye a maga részét.
Az utolsóként felfogadottak ezt mondják a gazdának: „Mert senki sem fogadott fel minket” (Mt 20,7). Lehet ez kifogás, és lehet igazság is. Talán valaki szórakozott volt a piactéren, beszélgetett, és nem vette észre, amikor a gazda arra járt és hívott. Ránk marad tehát a kérdés: figyelünk-e, hogy meghalljuk, amikor az Úr hív?
3. A bér kifizetése, amely az utolsókon kezdődik
„Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” (Mt 20,8).
A kifizetés sorrendje, amely az utolsókon kezdődik, szándékos. Ha a gazda az elsőkkel kezdte volna a fizetést, ők megkapták volna a pénzüket, és elmentek volna anélkül, hogy bármit is láttak volna. Ő azonban azt akarja, hogy a jóságát mindenki lássa. A példabeszéd pénze, a dénár, egy napi bér volt, amelyben előzetesen megegyezett az első munkásokkal, és egy napi megélhetésnek felelt meg.
Ugyanaz az Isten, aki „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is” (Mt 5,45), az is, aki „megfizet mindenkinek a tettei szerint” (Mt 16,27; vö. Zsolt 62,13; Róm 2,6). A példabeszéd pedig megmutatja, hogy ez az igazságosság soha nem sérül: senki sem kap kevesebbet a megbeszéltnél, Isten jósága azonban felülmúlja a számítást, és az irgalom „győzelmet arat az ítélet fölött” (Jak 2,13).
A nehézség nem a fogalomban van, hanem bennünk. Továbbra is a saját mérlegünkkel mérjük a szeretetet: ha többet teszek, többet kell kapnom; ha a másik kevesebbet tett, kevesebbet kell kapnia. Aquinói Szent Tamás egy régi meghatározást felidézve azt mondja, hogy szeretni annyi, mint a másik javát akarni (vö. Summa Theologiae I-II, q. 26, a. 4). Amikor azért vagyok jó valakihez, hogy ő is jó legyen hozzám, az még nem szeretet. Szent János azt mondja, hogy „az Isten szeretet” (1Jn 4,8). Neki semmit sem kell visszakapnia: a nagylelkűsége teljesen önzetlen.
4. Az elsők zúgolódása
„Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen” (Mt 20,11).
Idézzük fel itt ezeknek a munkásoknak az erényeit, mielőtt a hibáikat ítélnénk meg. Kora reggel felkeltek, elvállalták a munkát, egész nap viselték a fáradtságot és a hőséget, és nem panaszkodtak, amíg dolgoztak. Egy dénárban egyeztek meg, és pontosan azt kapták meg, amiben megegyeztek.
A hibák a végén jelennek meg: a zúgolódás és az irigység. Ok nélkül vádolják a gazdát igazságtalansággal, hiszen az ő jósága a többiek iránt semmit sem vett el abból, ami az övék volt. A zúgolódás a pusztai vándorlás ideje óta kíséri Isten népét, amikor Izrael akkor is panaszkodott, amikor mannát kapott (vö. Kiv 16,2-3; Szám 11,4-6). Könnyen megesik, hogy éppen abban a pillanatban nem ismerjük fel a kapott jót, amikor arra nézünk, amit a másik kapott.
Ide tartozik a jelenet emberi oldala is. A példabeszéd nem írja le az egyes munkások helyzetét, de aki napszámból él, annak a másnapi ételéhez az aznapi bérre van szüksége, és az órákkal arányos fizetés azt, akit a tizenegyedik órában fogadtak fel, szinte semmivel sem engedte volna haza. A napi bér egyenlősége a gazda nagylelkűségét és az utolsók iránti gondoskodását mutatja meg, nem pusztán a ledolgozott órák elszámolását.
Ott van még a kísértés is, hogy számon kérjük Istenen, amiért jó a többiekhez. Jób könyvének záró beszédeiben (vö. Jób 38-41) Isten nem ad Jóbnak részletes magyarázatot a szenvedésére: feltárja az isteni bölcsesség és az emberi értelem közötti aránytalanságot, és arra hívja, hogy bízzék Abban, aki minden dolog kezdetét és végét ismeri.
5. „Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?”
„Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” (Mt 20,15).
A példabeszéd úgy ér véget, hogy a gazda mintegy „ujjal a sebre tapint”. Nem a pénz volt a baj, hanem a tekintet. Isten szabadsága, amellyel a javait adja, nem önkény: Ő szuverén és jó, és az ajándék, amelyet az egyiknek ad, nincs elvéve a másiktól.
Ennek az ingyenességnek a Kereszt a legmagasabb pontja. Nem volt miből megfizetnünk az adósságunkat, és Krisztus fizetett helyettünk, eltörölve „a követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet” (Kol 2,14), amikor még bűnösök voltunk (vö. Róm 5,8). Ezért hív minket az Úr a gyermeki szeretetre, amely kiűzi a szolgai félelmet (vö. 1Jn 4,18). A szent istenfélelem továbbra is jogos magatartás és a Szentlélek ajándéka marad, mert abból a gyermeki tiszteletből fakad, amellyel az iránt vagyunk, aki szeret minket.
Maradjon velünk a héten a gazda válasza. Amikor az irigység méricskélni akarja, mit kapott a másik, tudjunk hálát adni azért, amit ingyen kaptunk, és örüljünk Isten mindenki iránti jóságának.
A Lectio Divina lépései
A Lectio Divina Isten Igéjének imádságos olvasása. Szánj rá egy kis csendet, hívd segítségül a Szentlelket, és járd végig nyugodtan ezeket a lépéseket, magad imádkozva ezzel az evangéliummal.
1. Olvasás (Lectio). Mit mond a szöveg?
Evangélium (Mt 20,1-16a)
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.« Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment, és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: »Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?« Azok ezt válaszolták: »Mert senki sem fogadott fel minket.« Erre azt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe!« Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: »Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!« Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: »Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!« Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: »Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?« Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”
2. Elmélkedés (Meditatio). Mit mond nekem a szöveg?
A nap melyik órájában hívott meg engem az Úr, és mit tettem eddig a szőlőben? Hol vagyok most: dolgozom, tétlenül állok a piactéren, vagy messze vagyok tőle?
3. Imádság (Oratio). Mit mondok Istennek a szöveg alapján?
„Urunk, dicsérünk és áldunk Téged a Te Igédért, amely élő és hatékony. Hálát adunk Neked a Te jóságodért és a mindenki iránti irgalmadért, amelyet oly sokszor nem értünk meg. Bocsásd meg nekünk, Urunk, azokat az alkalmakat, amikor számon kértük a jót, amelyet másokkal tettél, és amikor a magunk mértékével mértük a Te szeretetedet. Pusztán azáltal, hogy Veled vagyunk, már miénk az életünk nagy jutalma. Add meg nekünk a kegyelmet, hogy hálásak legyünk a kapott ajándékokért, és nagylelkűek, ahogyan Te nagylelkű vagy mindenkihez. Mária, az Irgalmasság Anyja, járj közben értünk Jézusnál, a te Fiadnál. Ámen.”
4. Szemlélődés (Contemplatio). Milyen új tekintetet ad nekem Isten?
Maradj csendben a gazda előtt, aki napjában többször is kimegy munkásokat keresni, és aki az utolsókon kezdve fizet. Hagyd, hogy az Istenről alkotott tekintetedet helyreigazítsa az a jóság, amelyet Ő megmutat.
5. Cselekvés (Actio). Mire hív engem ma az Úr?
Válassz a héten egy konkrét szolgálatot, bármilyen kicsinek tűnjék is, a családodban, a plébániádon vagy a közösségedben. És amikor olyasvalakivel találkozol, aki többet kapott nálad, adj hálát ahelyett, hogy összehasonlítanád magad vele.
A jövő héten találkozunk!
Shalom!
Hétfőtől szombatig egy rövid videóval jelentkezünk; vasárnap pedig a podcastunkkal, a vasárnapi evangéliummal, hogy elmélkedhess és imádkozhass vele. Iratkozz fel a csatornára, és hívj meg másokat is, hogy egyre többen szeressék Isten Igéjét. Nyomj egy „like”-ot, és küldd tovább a barátaidnak. Isten áldjon meg téged! Shalom!
A podcast videója: https://youtu.be/IHamHtoU5bs felirattal, amelyet a saját nyelveden választhatsz ki.
